Aki ismeri Orbánt, s aki ismeri a módszereit, az tisztában lehet azzal, hogy ha nem tudja az ellenzék népszerű polgármesterét lejáratni, megbuktatni és legyőzni, s nem segít az sem, hogy bünteti Budapestet, kifosztja és megpróbálja tönkretenni, akkor keres egy árulót az ellenzékben, akivel állít egy rivális főpolgármester-jelöltet, akivel megosztja az ellenzéket és az ellenzéki szavazatokat. Erre pedig kiválóan alkalmas a függetlennek látszó fideszes Vitézy Dávid, aki fideszes csúcskáder, közvetve még rokona is Orbánnak.
Orbán mindig előre gondolkodik és szervez, a főváros visszaszerzése fontos terve, ezért a szokásához híven több vasat tart a tűzben. Vitézy beépítése és felépítése, mint lehetséges "ellenzéki" ellenjelölt, egy hónapok óta felépített akció, ha úgy tetszik, titkosszolgálatinak is nevezhető játszma, amelyet még arra is felhasznált, hogy égesse és savazza Lázárt, akinek soha nem bocsátott meg (egy diktátor soha nem bocsát meg senkinek), aki azért miniszter, hogy a legnépszerűtlenebb tárcával lejárassa, kontroll alatt tartsa, s elvitesse vele a balhét.
Ungár felhasználásában semmi meglepő nincs, az ellenzéki sajtóval kapcsolatban azonban súlyos kérdések merülnek fel, hogy a szakíróikon vagy más behatolás útján hogyan váltak egy fideszes játszma eszközeivé. Ez nagyon könnyen előfordulhat, ilyen jelenségekkel még Orbán államcsínye előtt is találkozni lehetett a szabad sajtóban, demokraikus jogállamban is. Az egyes területekkel foglalkozó újságírók nagy kísértéseknek vannak kitéve, illetve a híréhség és a hírverseny tudtukon kívül egyes informátorok eszközeivé teheti őket.
Nem elég a római kínzóeszközt, Jézus keresztjét felállítani Nagykovácsiban, megfelelően kell felállítani. A Nagykovácsi melletti Nagy-Szénás hegytetőre valaki újra felállította a keresztet, annak ellenére,...
Amit ezekben a pozíciókban meg lehet tenni, amivel ártani és rombolni lehet, amivel az oroszok érdekeit segíteni lehet, amivel Európát, a demokráciát és a szabadságot hekkelni lehet, azt Orbán gátlástalanul megteszi, ebben biztosak lehetnek Európa vezetői. Európa legnagyobb ellensége veszi át az EU soros elnöki tisztét , s ha nem tudnak az uniós vezetők megegyezni, az Európai Tanács elnöki tisztét is.
Ez olyan, mintha a kígyót beengednék baromfiadvarba, a rókát a tyúkólba, a farkast a bárányok közé. Orbán véres ragadozó, aki az életét tette fel arra, hogy lerombolja és megsemmisítse a jogállami demokráciákat. Miközben mindenki a száját tátja, Orbán már azon dolgozik a háttérben, milyen ügyeket siklat ki, milyen ügyeket helyez előtérbe és a szokott módon milyen hazugságokba csomagolja a fasiszta ideológiát és az autokráciát.
Európa biztos lehet abban, hogy iszonyatos pusztítást végez, nem múlik el nyomtalanul az "elnöksége". Nem mondhatjuk, hogy legalább megismeri Európa Orbánt, a fasisztát, ami nem árt, mert Orbán a liberális demokráciák frazeológiájával képes előadni az uszításait és az illiberális keresztényfasiszta állammodellt. Orbán kap fél évet arra, hogy megváltoztassa Európa gondolkodását, lerombolja a felvilágosodás értékeit és fasizálja a kontinenst.
A nárcisztikus pszichopaták, ha meglátnak egy igazi örököst, egy tehetséget, megpróbálják maguk alá rendelni, elnyomni, leuralni, lejáratni és elfoglalni a helyét. Navalnij börtönben, Putyin a Kremlben. Ez a modell. A lábuk alatt tartják az igazit, ha az ellenáll, a hamisítvány igyekszik elpusztítani az igazit, de mindenképpen a hatalma alá akarja rendelni.
Ez még állami modellekre is igaz. Az emberi jogok, a korlátozott és ellenőrzött hatalom, a szolgáló típusú vezetés, a demokrácia igazi örökös, a hamis szőlőmunkások a diktatúrák. Az igazi és hamis ellentéte és harca nyilvánul meg ebben is. A hamis államhatalom ezért korrupt, ezért lop, csal, hazudik, mert hamis, ellenkezőjét teszi, mint ami az állam feladata.
Ez a képmutatás lényege, másnak mutatják magukat, mint akik. Az igazinak hazudják magukat, mint a hamis oroszlánkirály, aki nem tud olyan lenni, mint a jog szerinti örökös. Ezért minden hamis, hazug és képmutató, ellentéte az igazinak. A propaganda viszont az ellenkezőjét állítja, miközben elnyomást vezetnek be és maguk alá rendelnek mindenkit.
Náci párt alelnökéhez méltó plakátkampányt indított Novák Előd a demográfiai katasztrófa elhárítására, amit az ideológiailag hozzájuk azonos platformon álló Orbán-rezsim okozott. A kampány a...
Virágzik a magyar demokrácia, itt a zseniális magyar találmány, a demokratikus diktatúra. Miközben megy a bohóckodás, az állam által felújított gyönyörű kastélyokat "törvényesen", ingyen lenyúlják. Ennyi kastélya még az Orbán-családnak sem lehet, ezért arisztokratákat akarnak csinálni a tolvajcsalád strómanjaiból, oligarcháiból, üzletfeleiből és klientúrájából. Orbán most dönti el, kik lesznek Magyarország arisztokratái a következő ezer évben, ha fel nem akasztják őket, amire előbb-utóbb jó esély van.
Egy biztos, az állam érdekeit itt senki nem képviseli, nem szakmai döntés születik, senki nem tudja az egészet kontrollálni, maguk között döntenek erről is, mint mindenről. Ez a gyengéjük a repülés és a jachtozás, az Adria mellett, a kastélyok. Az urizálás, a pompa, az arisztokratikus allűrök, az angolszász mintájú klub a tolvajoknak és haramiáknak. Nagyon szeretik a kastélyokat, ellopni. Azt hittük, az Orbán-család kastélyai már megvannak, de elfelejtettük, hogy a felcsúti maffiacsaládnak soha semmi nem elég.
A maradékból mazsolázhatnak, vagy eldönthetik, melyiket kinek érdemes lepasszolni vagy elajándékozni. Orbán királyt játszik a kastélyokkal, kastélyokat ajándékoz a hűbéreseinek, akikből új arisztokráciát épít. Mint amikor a tolvajok az erdőben felcicomázzák magukat a lopott ékszerekkel. A felújítást az állam már közpénzből elvégezte, egy emberöltő után kell újra. Az Orbán-család külföldi üzlettársait is meg lehet ezekkel vesztegetni, ajándékozni.
Itt van a lánczos kutya elásva: a nagy trükk az, hogy nem szervezik az SZVH alá a polgári és egyéb titkosszolgálatokat, rendőrséget, ügyészséget, nem csinálnak belőle formálisan titkosrendőrséget, de mégis az lesz, csak nem egy szervezeten belül. Ez a szokásos látszat, amire hivatkozni lehet, a valóság pedig az, hogy ez egy minden felett álló titkosrendőrség.
Lánczi megnyugtatott mindenkit, hogy egyedülálló hivatala nem hatóság, hanem elemzi és értékeli a más hatóságoktól beérkező információkat. Magyarul, ők csinálnak majd belőle kampányt, indítanak lejárató akciókat, feketítenek be bárkit, aki kritizálni meri ezt a hazug mocskos, fasiszta és náci tolvajbandát. Ami büntetőüggyé is válhat a törvény alapján.
Lánczi máris attól tart, hogy a Gestapóhoz és az ÁVH-hoz hasonlítható fasiszta szervezetét próbálják majd megfélemlíteni, de ezt ő nem engedi. Nincs is itt oka félni senkinek, csupán a "szuverenitásvédelmi hivatalnak". Nem bánt a bácsi, ezt üzeni az új ÁVH-főnök. Azoknak van csak félnivalójuk, akiknak van valami a fülük mögött. Ha ilyen vagy, magadra vess.
Így kerek a történet, hogy Orbán fasizmusa egyértelmű egy kiváló magyar film alapján, amit az Orbán fasiszta rendszere által fenyegetett, a propagandasajtótól független újság felismer és leír, majd önmaga a történelem szereplőjévé válik, ahogy Nyúl Bélaként árulja el, tagadja meg magát, a felismeréseit, az elveit és a tisztességet, ahogy hazudik a fasiszta rendszerről azért, hogy túlélje. A végén nem éli túl. Már készül a "szuverenitásvédelem".
Mert a Hannibál tanár úr című klasszikus filmek időt álló titka és varázsa abban áll, hogy tértől és időtől függetlenül ábrázolnak egy jelenséget, írnak le egy társadalmi modellt, ami semmit nem változik, hanem minden esetben megismétlődik és bekövetkezik. A 444.hu jól teszi, ha elolvassa saját cikkét, annak hazug végét, megnézi a film utolsó jelenetét, benne a Nyúl Béla tragédiájában beteljesülő saját sorsát, és elgondolkodik.
A populista bűnözők nagy előnye a gátlástalanság, ennek köszönhető, hogy nem lángolnak Budapest utcái, míg 2006-ban lángoltak. Egy demokratikus kormány krízishelyzetbe kerül, ha a...
Régi egyszerű módszer megállapítani, hogy egy hatalomnak mi a fontos. Az, amire költ. Az emberek egészsége az utolsó helyen van, az Orbán-család piszkos bizniszei az első helyen. Az oktatás kivéreztetve, a pedagógusok csak akkor kapnak pénzt, ha Brüsszel ad, különben haljanak éhen, és főleg hagyják el a szakmát, és adják át a helyüket agymosott hülyéknek, akik a magyar gyerekből betanított munkást nevelnek, mert Orbánnak erre van szüksége.
Meg kell fizetni viszont a rendőrt és a börtönőrt, hogy amikor megkordul a gyomor, és nem működik a hazugság és a propaganda, legyen ember, aki megvédi ezt a bűnszervezetet és lever minden megmozdulást, forradalmat, szuverenitást fenyegető liberális pedofil gendert, brüsszeli ügynök ukránsimogató Soros-katonát, és jó erősen bánik velük a börtönben. Erre nem kell brüsszeli aláírást várni, mint a tanároknál, nekik van pénz.
Website-unk sütiket használ, hogy jobb élményt nyújthassunk Önnek, amikor visszatér az oldalra. Kérjük, kattintson az "Elfogadom" gombra valamennyi süti elfogadásához. Vagy menjen a "Sütik beállítása" oldalra.
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. These cookies ensure basic functionalities and security features of the website, anonymously.
Cookie
Duration
Description
cookielawinfo-checkbox-analytics
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics".
cookielawinfo-checkbox-functional
11 months
The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional".
cookielawinfo-checkbox-necessary
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary".
cookielawinfo-checkbox-others
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other.
cookielawinfo-checkbox-performance
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance".
viewed_cookie_policy
11 months
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
Functional cookies help to perform certain functionalities like sharing the content of the website on social media platforms, collect feedbacks, and other third-party features.
Performance cookies are used to understand and analyze the key performance indexes of the website which helps in delivering a better user experience for the visitors.
Analytical cookies are used to understand how visitors interact with the website. These cookies help provide information on metrics the number of visitors, bounce rate, traffic source, etc.
Advertisement cookies are used to provide visitors with relevant ads and marketing campaigns. These cookies track visitors across websites and collect information to provide customized ads.