2024, október14, hétfő
KezdőlapMagyarországKiemelt hírekOrbán hiánya már nagyobb, mint Gyurcsányé volt

Orbán hiánya már nagyobb, mint Gyurcsányé volt

-

A populista bűnözők nagy előnye a gátlástalanság, ennek köszönhető, hogy nem lángolnak Budapest utcái, míg 2006-ban lángoltak. Egy demokratikus kormány krízishelyzetbe kerül, ha a költségvetési hiány tetemes, az infláció hatalmas, és azt úgy törik le, hogy a gazdaság hosszútávon még rosszabb helyzetbe kerül. Egy populistánál ez sem számít. Mindent felülír a propaganda, a hazugság, a nacionalizmus és a bűnbakok elleni uszítás.

Egy populista ellenzékben ilyenkor világvége hangulatot teremt, őrjöng, uszít, zavargásokat szervez és puccskísérletet hajt végre. A demokratikus kormány összeomlik, válságba kerül, az emberek azonnali változást akarnak. Amikor a populista hazudozó kormánya még ennél is rosszabb helyzetbe vezeti az országot, a sikerpropaganda mindent elfed és eltakar.

Ez történik most, amikor a sajtóban megjelent a szakmailag hiteles Zsiday Viktor elemző blogbejegyzése, amely szerint a nagypofájú, uszító, zavargásokat keltő, puccsista Orbán nagyobb költségvetési hiányt hozott össze, mint amilyen a gyűlölt Gyurcsány-kormánynak a mélypontja volt, de ez senkit nem érdekel. Semmi hatása nincs, semmi bajt nem jelent.

Mága Zoltán húzza a talpalávalót, a fedélzeten a NER arisztokratái táncolnak, az alagsorban a nép elégedetten brüsszelezik és ukránozik, az ellenzék gratulál önmagának a sikereihez, s a hajó, amit Magyarországnak hívnak, borzasztóan büszke magára és a teljesítményére, amivel a civilizált világ megvetését kivívta. Nem számít, hogy az Európai Unió pénze menti meg az azonnali csődtől, ám lassan, de biztosan süllyed a tenger fenekére.

Senkit nem zavarnak a tények, senkit nem érdekel, hogy akkora adósságot és költségvetési hiányt tolnak maguk előtt, amit nem lehet eltüntetni, ledolgozni, hogy Orbán a népet becsapja, piramisjátékot játszik, hazudik, mindent másra fog. Felelős, nem megmentő, s katasztrófa lesz a vége. Az alternatív valóságban élő Magyarország jövője attól függ, az országot elfoglaló szélhámos bűnöző el tudja-e foglalni és ki tudja-e fosztani a világot.

Ha nem, akkor egy bődületes összeomlás lesz a vége, hatalmas infláció, munkanélküliség, gazdasági hanyatlás és nyomor, amiből nincs kiút, „stagfláció” esetén nincs jó megoldás. A propaganda majd kitalálja, mindez megint a tőlünk sok ezer kilométerre levő háború, vagy Brüsszel, a Présember, a bevándorlók és Soros miatt van, miközben egyetlen ember az, aki felelős mindezért: a szabad versenyt felszámoló, költekező, nagyzoló, tolvaj Orbán.

Miután sikeresen zsarolta meg az Európai Uniót, s az uniós elnökséggel Európa királyának képzeli magát (reméljük, hogy akkora pofont kap a valóságtól, amelybe beleszalad, hogy a Hold is szégyenlősen fordul el), reménykedik az EU fasizálásában, szélsőjobboldali változás esélyében, s a világ antikrisztusi förtelmes szörnyetege, Trump választási győzelmében, az ukránok vereségében, és abban, hogy valakit meg tud megint zsarolni vagy lopni.

Ha ez nem jön be, akkor Magyarországnak annyi. Ha bejön, akkor a világnak annyi. Lehet választani. Jó hír, hogy minden rossznak egyszer vége lesz, és amekkora volt a dicsőség hazugsága, akkora lesz a bukás, a megszégyenülés, az utálat, felelősségre vonás valósága. Orbán sem ússza meg, sem a földi, sem a túlvilági poklot.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések