2024, december22, vasárnap
KezdőlapAmerikaEddig tartott a meghunyászkodás: Trump nem vesz részt Biden beiktatásán

Eddig tartott a meghunyászkodás: Trump nem vesz részt Biden beiktatásán

-

Trump csütörtökön még hosszú rábeszélés eredményekényt kiadott egy videót, amelyben elítélte a Capitolium elleni támadást, amelyet ő maga szervezett, és amelynek elkövetőit rendkívüli embereknek nevezte, akiket szeret. Ebben azt is bejelentette, hogy a hatalom szabályos átadására koncentrál, amivel elismerte azt is, hogy Biden lesz az új elnök. Első alkalommal nem tett említést választási csalásról. Az egész videó őszintesége megkérdőjelezhető volt, mert félelmében tette, a tanácsadók és saját lánya erőteljes unszolására. Trump megértette, hogy ha nem tesz valami hasonlót, akkor az ellene fordult republikánusok és a demokraták idő előtt kitehetik a szűrét a Fehér Házból.

A nagy meghunyászkodás csak másnap reggelig tartott, amikor már azt üzente a Twitteren, hogy a rá szavazó 75 millió ember nevében szólal meg, hogy az ő hangjuk hallatszik majd a jövőben és nem lehet tiszteletlenül bánni velük. Ebből annyi igaz, hogy ennyien szavaztak a republikánus párt jelöltjére, akiknek nagyjából fele Trump-hívő, hangjuk pedig ezután is a republikánus politikai kalandoroknak és azoknak az összeesküvés-elméletekben hívő fanatikusoknak hallatszik majd, akiknek egy része részt vett a Capitolium ostromában. De a bejelentés mutatja a szándékot, hogy Trump nem áll félre, hanem tüzelni fogja a fanatikusait továbbra is, ami legutóbb súlyos bűncselekményekhez vezetett.

Ezután már semmi meglepő nincs abban, hogy Trump bejelentette: nem kíván részt venni Joe Biden biktatási ünnepségén, amelyen résztvesznek a még élő volt amerikai elnökök (az idős és beteg Carter kivételével), valamint Pence is, aki Trump alelnökeként elvtelen kiszolgálója volt Trumpnak január 6-ig, amikor a Trump által szorgalmazott puccskísérletre nemet mondott. Ilyen 150 éve nem fordult elő Amerikában. 1869-ben volt hasonló eset utoljára, amikor egy még mindig élő elnök nem jelent meg utódja eskütételén. Az akkor megválasztott új elnök, Ulysses S. Grant nem volt hajlandó megosztani a kocsiját elődjével, Andrew Johnsonnal. Johnson ezért a Fehér Házban maradt.

A hagyomány szerint a beiktatás napján a távozó elnök fogadja a megválasztott új elnököt, majd feleségeikkel együtt közös kocsiban mennek a beiktatásra. Ebből az alkalomból ajándékokat is adnak egymásnak. Ez a kulturált aktus most elmarad, mert egy súlyosan elmebeteg, nárcisztikus pszichopata elnök nem ismeri el a vereségét és a sikertelen puccskísérletei után ezzel üzen a fanatikus híveinek (akik kevés híján polgárháborút robbantottak ki, és majdnem gyilkoltak az általuk elfoglalt Capitoliumban), hogy ők se ismerjék el a megválasztott elnök legitimitását. Trump ezzel tovább mélyíti az általa létrehozott árkot az amerikai társadalomban és megpróbálja megakadályozni a megosztott nemzet Biden által történő újraegyesítését az alkotmányosság és a jogállamiság mentén. Államférfi esetében ez az amerikaellenes bűnöző magatartás elképzelhetetlen. Négy évvel ezelőtt Obama fogadta Trumpot és szállította a beiktatás helyére.

Trump ezzel újra kiásta az alig egy nappal korábban eltemetett csatabárdot és harcot hirdetett a legitim törvényes hatalom ellen. Mindezt két nappal azután, hogy sikertelenül próbálta megakadályozni a törvényesen megválasztott elnök győzelmének kihirdetését, amikor felszólítására fegyveres szélsőjobboldali csoportok és fanatikus szélsőjobboldali fasiszták, a fehér felsőbbrendűséget hirdető rasszisták és elmebeteg összeesküvés-elméletekben hívő félbolondok törtek a törvényhozás épületébe. Trumpnak ez a bejelentése egyenes folytatása Capitolium elleni támadás előtt elmondott beszédének és a kongresszus ellen indított erőszaknak. Trump nem emlékezett meg arról a rendőrről sem, aki a támadás miatt meghalt.

A demokraták a jövő héten benyújtják az újabb impeachment eljárásról szóló javaslatukat, amit sürgősséggel meg is szavaznak. Az eljárás teljes lefolytatására már nem lesz lehetőség, de Trump lesz az első elnök Amerika történetében, akivel szemben két vádemelési eljárás indult. Nancy Pelosi, a képviselőház demokrata házelnöke bejelentette, hogy beszélt Mark Milley-vel, a vezérkari főnökök parancsnokával arról, hogy tegyenek meg minden óvintézkedést, hogy Trump ne férhessen hozzá a nukleáris kódokhoz, a mentálisan „instabil” elnök ne tudjon elrendelni egy atomcsapást és ne tudjon háborút indítani senki ellen. A levélben nincs szó róla, de sokakban felmerült, hogy Trump esetleg Netanjahu (Trump illibeális szövetségese) segítségével ürügyet találhat egy iráni elleni atomtámadásra. Egyebek mellett ennek megelőzését célozta a beszélgetés.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések