2024, december18, szerda
KezdőlapKiemelt fő hírEgyedül Orbán tett sokat a háborúért, megnyitva az oroszok előtt az utat

Egyedül Orbán tett sokat a háborúért, megnyitva az oroszok előtt az utat

-

Tragikomikus, hogy az Ukrajna ellen indított háború után is oroszpárti maradt Orbán nem bukott bele már a választás előtt az oroszbarátságba, s még az ellenzéket állítják be úgy, mintha a háború pártján állna. Miközben Orbánt személyes felelősség terheli azért, hogy Putyin megerősödött az elmúlt tíz évben, és háborút indíthatott Ukrajna ellen. Orbán ezzel nemcsak Ukrajnának okozott jól ismert veszteségeket, emberek tömeges halálát, városok lebombázását és ukrán intézmények megsemmisítését, hanem Európát és Magyarországot is háborús veszélybe sodorta.

Az európai szélsőjobboldal Amerika-ellenes kampánya miatt Amerika feladta korábbi aktivitását a világban, kivonult a közel-keleti térségből, és az így keletkezett hatalmi vákuumba részben az Iszlám Állam, nagyobb részt pedig az oroszok vonultak be. A magyar kormányzati propaganda, az illiberális világértelmezés szeves része ennek a hazugságnak, amely ma már Amerikát mutatja be a világ fő gonoszának, amely öncélú háborúkat folytat szerte a világban, veszélyeztetve más országokat. Ennek a sötét neonáci narratívának része, hogy az ukrán háború mögött is Amerika áll.

Orbán azonban ennél sokkal többet tett, leginkább az Európai Unióban és a NATO-ban, ahol nyíltan az orosz érdekeket védte Putyin beépített embereként. Megvétózta az oroszellenes szankciókat, és megvétózta Ukrajna nyugati integrációját. Azt a hazugságot terjesztette, hogy a gazdasági szankcióknak nincs értelme, Oroszország pedig nem jelent veszélyt. Azt hazudozta, hogy az oroszokkal lehet üzletelni, ami nem jelent politikai függőséget. Miközben Amerika húsz éve arra figyelmezteti az EU-t és Magyarországot is, hogy az energiafüggőség politikai függőséget jelent.

Orbán meghamisította az oroszokról alkotott képet, gyengítette az orosz terjeszkedéssel szembeni ellenállást, még azután is, hogy Putyin elfoglalta a Krímet és elkezdte a kelet-ukrajnai régiók leválasztását. Orbán mindent megtett azért, hogy Putyin nemzetközi ereje és tekintélye nőjön, a Nyugat önvédelmi képessége csökkenjen, Ukrajna pedig védtelen maradjon. Magyarország nem vett tudomást arról, hogy Ukrajna az orosz igények miatt korlátozta a kisebbségi (orosz) igényeket (nyelvhasználatot és állampolgárságot), mert annak következő lépése orosz területi igény lett volna.

Orbán itt is kettős játszmát folytatott, mert eljátszotta, hogy a magyar kisebbségi jogokat védi, miközben Putyin pozícióit erősítette, és a háborús logika benne volt a lépéseiben. Csupán arra nem számított ő sem, hogy Putyin nem sétálhat be két nap alatt Kijevbe, nem oszthatja fel Ukrajnát, amiből leeshetne neki Kárpátalja. Horthyhoz hasonló irredenta politikát folytatott, és láthatóan ezt még most sem adta fel, ukrán gyerekek, nők, férfiak, betegek élete árán sem. Ezért, ha van valaki Magyarországon, aki háborúpárti, akkor azt Orbán Viktornak hívják.

Orbán eközben úgy kijátszotta Magyarországot az oroszoknak, mintha azok máris bevonultak volna. Orbán kiszolgáltatott Putyinnak, és emiatt Magyarország is azzá vált. Orbán kormánya egy orosz bábkormánynak is tekinthető. Nincs olyan kérése az oroszoknak, amire Orbán nemet tudna mondani. Így be kellett engednie az Európai Unióba Budapesten az orosz titkosszolgálatot egy nemzetközi banknak álcázva. Az orosz titkosszolgálat szabadon kémkedhet Magyarországon, s Budapestről az Unióban, korlát nélkül férhet hozzá a külügy (és biztosan minden tárca) irataihoz.

Ezt kellett volna az ellenzéknek sokkal világosabban és érthetőbben elmagyarázni. Orbánt közvetlenül is felelőssé kellett volna tenniük, ahogyan közvetlenül felelős is az ukrajnai háborúért, mert ő mindent megtett Ukrajna nyugati orientációja és védelme ellen. Ahogy irredenta érzületből, kalandorpolitikából, és az ideológiai azonosság miatt, Putyin támogatásával konkrét erőfeszítéseket is tett azért, hogy ez a háború bekövetkezzen. Az időpont őt is meglepte, de ebből nem tanulta meg, hogy az oroszokban nem lehet megbízni, egyetlen szavukat sem lehet elhinni. Magyarországot is veszélybe sodorta.

Az csak a hős ukrán elnöknek, s a bátor ukrán népnek lesz köszönhető (a Nyugat szankciói melett), ha Putyin nem tudja elfoglalni és megszállni, teljes mértékben az uralma alá vonni Ukrajnát. Csak ez, és a NATO-tagsága mentheti meg Magyarországot attól, hogy az orosz baráti hadsereg egy ködös hajnalon át ne lépje a magyar-ukrán határt, és baráti segítséget ne nyújtson Orbánnak a gyarmatosító és a gyerekeket ellenkező neműre operáló Brüsszellel és Washingtonnal szemben. Ez nem Orbánon múlik, Orbán kiszolgáltatta Magyarországot ennek.

A nyugatellenessége, az EU-ellenessége és a NATO-ból való kilépés nyílt előkészítése ennek nyitotta meg a kaput. Putyin úgy tekint Magyarországra, mint a Nyugat elleni támadás bázisára. Ha túléli a rosszul tervezett ukrajnai háborút, ha sikerül konszolidálnia a helyzetét, amiben Orbán lesz a nyugati szövetségben a legerősebb támasza, aki az oroszokkal való viszony rendezésének a fő szónoka és közvetítője (a „béke” embere) lesz, Putyin ráveheti Orbánt arra, hogy kilépjen a NATO-ból, mert mint tudjuk, a magyar hadsereg képes egyedül megvédeni az országot, és akkor vége.

Zelenszkij többet tesz és jobban védi Magyarországot és a magyar függetlenséget, mint Orbán. Rajta több múlik, és addig van a magyaroknak reménységük, amíg Zelenszkij és az ukránok tartják magukat. Ha Ukrajna elesik, idő kérdése, hogy az Orbán-Putyin páros kalandorpolitikája mikor csinál Magyarországból felvonulási terepet az orosz hadseregnek a Nyugat ellen. Orbán „békéje” azt jelenti, hogy nem áll ellene az orosz agressziónak, megadja magát és átengedi Magyarországot az oroszoknak. Az ellenzék „háborúpártiságnak” nevezett ellenállása pedig az ország védelmét jelenti.

Mindez olyan világos, mint a nap, és az orbánista médiafölény, a súlyos propagandagépezet, a közmédia hazugsággyára mellett is tragikus, hogy az ellenzék ezt nem tudta kidolgozni üzenetekké, hogy a magyar emberek megértsék, hogy Orbán háborút okozott és háborús veszélybe sodorta Magyarországot. Hatalmon maradása Magyarország orosz megszállásának veszélyét hordozza, mert Orbán kivezette Magyarországot a nyugati demokráciák közösségéből és Putyin csatlósállamává tette. Nevetséges, hogy ezt nem tudták elmagyarázni az oroszoktól amúgy joggal félő magyaroknak.

Ha Orbán Ukrajna orosz megszállásából is politika hasznot képes húzni, akkor az azt jelenti, hogy a propaganda és a hazugság fegyverével Orbán felkészítette népét a lehetséges orosz bevonulásra is. Az agymosott, orbánimádó, nyugatellenes, Amerikát köpködő magyarok milliói akkor ébredhetnek fel ostoba hazugságaikból, amikor az orosz katonák viszik Röfit, rámolják ki a kamrát és az istállót, ha pedig ellenállnak, akkor lelövik a gazdát, és csoportosan megerőszakolják a család nőtagjait 15 évestől 90 évesig bezárólag. Welcome to illiberal democracy!







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések