Trump érthetetlen és nevetséges védekezése eddig a leggyanúsabb, miszerint az Epstein-ügy unalmas és senkit nem érdekel, de mintha valami természetfölötti jelenség játszódna le, amikor valamiféle túlvilági igazságszolgáltatás visz előre egy ügyet: megállíthatatlannak látszik az Epstein-botrány, s az újabb információk már dermesztőek.
Az elmúlt napokban kiderült, hogy a Trump-Epstein kapcsolat cseppet sem volt felszínes, a két nőfaló vagy tíz éven át a legszorosabb és legközelebbi barátai voltak egymásnak. Még az Epstein-ügyek ismeretében gyanús „modell”-bizniszben is együtt voltak, tegnap pedig a CNN-ben már olyan ember beszélt, aki szerint Trump körül topless fiatal lányok napoztak.
Sorra kerülnek elő hangfelvételek, videók és fotók. Nyilvánosságra jutott, hogy a főügyész Pam Bondi tájékoztatta Trumpot, hogy szerepel a neve az aktákban, ami még semmit nem jelentene, hiszen bármilyen vonatkozásban szerepelhetne. Az még nem jelent bűnösséget. De Trump ezt is letagadta, mint aki fél valamitől és többet tud, mint ami az aktákban van.
Trump korábbi rajongói, akiket már meg is tagadott emiatt, nem tudják és nem akarják elengedni az ügyet, mert ez a szélsőjobboldal összeesküvéselméleteinek középpontjában áll, mivel pedofíliával és gyerekkereskedelemmel gyanúsítják tíz éve a demokrata elitet, s most már vannak olyan republikánusok is, akik tudni akarják Trump szerepét az ügyben.
A demokraták érthetően szeretnék, ha kiderülne az igazság, lelepleződnének a valódi bűnösök és felelősök, s kipukkanna a „liberális pedofilokról” szóló szélsőjobboldali konteó és hazugságcunami is. Nem beszélve arról, hogy az egész ügyben a leggyanúsabb maga Trump, mint Epstein legközelebbi barátja és üzlettársa.
Az ügy koronatanúja nyilvánvalóan Ghislaine Maxwell, Epstein életben levő volt társa, aki jelenleg húszéves börtönbüntetését tölti a szexkereskedelemben játszott szerepe miatt, aki nagyon jól ismeri Trump és Epstein kapcsolatát. Epsteint valóban szerette, és nem biztos, hogy elhiszi az Epstein öngyilkosságáról szóló hivatalos állítást, amikor Trump volt az elnök.
Az Igazságügyi Minisztérium magas rangú tisztviselője, Todd Blanche főügyész-helyettes hamarosan találkozik Ghislaine Maxwell-lel, hogy megkérdezze, „mit tud” más potenciális szexuális zaklatókról. Mivel Todd Blanche Trump embere, a látogatás nyilvánvalóan csak Trump érdekeit szolgálja, hogy le tudja zárni az ügyet. Inkább az elhallgattatás a célja.
Nem bocsátkoztak a kommentárok találgatásokba, de azt sugallták, hogy bármi lehet Todd találkozójának a célja, legkevésbé az igazság kiderítése. Az igazi az lenne, ha Maxwell-t a kongresszus illetékes bizottsága hallgatná meg. Erre is lehet esély, mert egy kongresszusi bizottság republikánus támogatással már megszavazta a teljes Epstein-akta megtekintését.
Bár a hazugság Trump működésében megszokott és a működésének természetes módja, az is növeli a vele szembeni gyanút, hogy a legképtelenebb konspirációs elméleteket gyártja a nyilvánosságban arról, hogy az általa gyűlölt két ember, James Comey volt FBI-igazgató, és Barack Obama volt elnök találták ki az ő érintettségét, sőt írták bele az iratokba.
Azt nem lehet tudni, hogy mi található az Epstein-iratokban, de Trump leplezetlen rettegése és félelme az Epstein-ügytől érthetetlen, hacsak nem valami sötét titkot rejteget. Az sokak számára elképzelhetetlen, hogy miután ez a két ember a szexkereskedelem idején voltak a legszorosabb barátságban, mindketten nőfalók, nőket „futtatók”, Trump tiszta lenne ebben.
Az is furcsa, hogy miután egy floridai ingatlan megszerzésén összevesztek, Epstein pedig Trump első elnöksége idején került letartóztatásba (akkor még az igazságszolgáltatás is önállóan működött, nem Trump kézivezérlésével), Epstein ne próbált volna segítséget kérni Trumptól, s ne történt volna valamiféle üzenetváltás.
Epstein öngyilkosságának tisztázatlan körülményei, sőt a börtönkamerák felvételein látható kimaradások erősen megkérdőjelezik az öngyilkosságot. Így a legtöbb ember azt gondolja, hogy Epsteint megölték, hogy elnémítsák. Ezt pedig professzionálisan kellett végrehajtani, megszervezni, ha valóban ez történt. Kik tudják ezt így megcsinálni?
Valójában az Epstein-ügy lezáratlan. Ami a felhasznált fiatalkorú lányokat illeti, többezer áldozatról beszélnek, miközben nincsenek elkövetők. Egyetlen ember nem került börtönbe, Trump igazságügyi miniszere szerint senki nem gyanúsítható a lányokkal szembeni erőszak és visszaélés miatt. A legnagyobb kérdés pedig Epstein tisztázatlan halála.
Ennél már csak az a legnagyobb kérdés, hogy Trump miért akarja lezárni az ügyet, ha őt nem érinti, viszont az ő támogatóinak összeesküvéselméleteit alátámasztja? Trump érdeke lenne, hogy kiderüljön az igazság, tisztázza a szerepét, és a valódi bűnösöket elérje végre az igazságszolgáltatás. Az ő érdeke lenne Epstein halálának tisztázása is.
Ez egyelőre inkább politikai botrány, semmint bűnügyi bizonyíték, és hiába szerepel a neve, ez nem jelent még automatikus bűnösséget. De másodkörös vizsgálódásra ösztönző lehet. Viszont érthetetlen, hogy miért nem a teljes nyilvánossággal akar megszabadulni az ügytől és lezárni a politikai botrányt. Vajon miért nem?











