Dúró Dóra után kiált minden gyermekes szülő, hogy mentse meg a magyar gyerekeket a szakállas bácsitól, Kásler Miklóstól. Az emberminiszter Mikulás napján ijesztgette a gyerekeket azzal, hogy továbbadják nekik az ő kereszténységüket és az ősi hagyományaikat. A bejelentés rémülettel tölthette el a magyar szülőket, mert már az ősi hagyományok hallatán is bezárkózik egy rendes család és lehúzza az összes redőnyt, de amikor az ő kereszténységükkel fenyegette meg a fejlődő gyermekeket, sokan elkezdtek pakolni a bőröndjükbe, és elhatározták, hogy végleg elhagyják Magyarországot. Sok mindent tűrtek, elfogadtak, megkötöttek száz kompromisszumot, elviselnek bármit, de Káslerék kereszténysége egy olyan fenyegetés, amely túl van a tolerálhatóság és az elviselhetőség határán. Az Orbán-rendszer kereszténysége súlyos károkat okoz egy fejlődő gyermek személyiségében.
Amikor meghallotta a bejelentést a magyar apa, a férfi, odafordult a magyar anyához, a nőhöz, és drámai tekintettel azt mondta: „Ezt már nem. Azt akarod, hogy a gyerekünk tolvaj legyen, lopjon, mint a szarka, hazudjon, mint a kígyó, náci ideológiát hirdessen, mint egy farkas és keresztény-konzervatív értékekről szónokoljon, mint egy Szájer, miközben meleg szexpartiról az ereszen menekül droggal a táskájában? Ezt szánod a gyerekünknek, ezeket a keresztény értékeket engedjük, hogy a Kásler belenevelje? Ennél az is jobb lenne, ha egy meleg párnak adnánk örökbe a gyereket, mert akkor legalább nem lenne képmutató és gyűlölködő.”
Az anya, a nő, bólintott, tétován maga elé nézett, aztán a konyhára, ahova visszavonult az egyetemi katedráról (ahol a keresztényellenes liberális gázkamra idején professzorként tanított), hogy megfeleljen a keresztény nőideálnak. „Ezt már nem”, mondta, és ijedten magához szorította gyermekét, aki fiú, és ha felnő, akkor férfi lesz, és apa. Anyai (női) szíve minden szeretetével és aggódásával szorította magához a gyermeket, rettegve a pillanattól, amikor megjelenik az ajtóban Kásler a rossz fogaival vigyorogva, vagy valamelyik kiküldött keresztény nevelő, egy másik Kaleta, hogy továbbadja a keresztény értékeiket. Amikor ebbe belegondolt, megborzongott, csendesen felsikoltott, és rábólintott. „Menjünk egy nyitott társadalomba”, mondta megrendülten. Az apa, a férfi, pakolni kezdett, de olyan gyorsan, mintha az utolsó nyitott társadalomba tartó vonatot kellene elérniük.
Ők már beletörődtek, hogy az életüknek vége, a NER-ben kell leélniük a hátralevő életüket minden hit, remény és szeretet nélkül, de a gyermekükről nem mondtak le. Neki egy emberhez méltó életet szántak, aki még túlélheti Orbánt, Káslert és a NER-t. Próbálták a családjukat elrejteni és megmenteni a fideszes keresztény csordától. Idén is jött a Mikulás, Béluska boldog volt, nagy szeretettel bújt oda az apához, a férfihoz, és az anyához, a nőhöz. Boldogok voltak, és arra gondoltak, hogy lehet a NER-ben is élni, ha az ember elszeparálja magát tőlük. Megmenti tőlük a családját, s hermetikusan elzárják magukat mindentől, amivel meg akarja őket segíteni és nevelni a keresztény Magyarország. Épp a legszebb és legmeghittebb pillanatban jutott el hozzájuk Kásler fenyegetése, amikor már éppen elfeledkeztek volna róla, hogy hol, kik között és milyen pokolban élnek.
A professzor asszony, az anya, a nő, csak ránézett a férjére, az apára, a férfire, és látta rajta, hogy nem kell egy szót sem szólnia arról a sötétségről, amely az ősi magyar hagymányokat a kereszténységgel együtt akarja továbbadni. Látta a férje, az apa, a férfi szemében (miközben a fejét csóválta), hogy teljesen elborult az agya, a végtelennek tűnő türelme végső határára érkezett. Bármit, csak ezt ne. Történjen akármi, csak innen el. Eszükbe sem jutott, hogy hova mennek majd. Azon talán csak akkor gondolkodnak, ha biztonságba helyezték magukat és a gyermeküket. Most csak arra összpontosítanak, hogy átjussanak a határon, mielőtt Orbán kilép az Unióból és bezárul a börtön, amit eddig a hazájuknak hittek.
Már Bécs felé robogtak a szabadság felé, de még mindig nehezen lélegeztek. Az apa, a férfi, Mosonmagyaróvárnál megszólalt, megtörve a csendet: „Amint átlépjük ezt a határt, soha többé nem beszélünk róluk, nem foglalkozunk velük, elfelejtjük őket, és soha vissza nem tekintünk, de Hegyeshalomig még ezt el kell mondanom.” Az anya, a nő, kérdőn pillantott rá, mert ismerte az apát, a férfit, hogy megfontolt ember. Nem beszél feleslegesen. Az apa, a férfi, talán már a közelgő szabadságot érezve, először engedte el magát és használt csúnya szót a kommunikációja során: „Ezek a barmok azt hiszik, hogy az Ige megtestesül újra és arra várnak. Ahogy Kásler írta: ‘Advent első hetében járunk, ismételten várjuk, hogy megtestesüljön az Ige, földre szálljon a Szeretet’. Ezek a vadkeresztények nem tudják, hogy az Ige már megtestesült, testben támadt fel és testben szállt fel a mennybe. Nem testesül meg újra, mert az már megtörtént.”
Elmosolyodott az anya, a nő, és azt mondta: „Talán azért nem ismerik a szeretetet, mert mindig azt várják.” Béluska felnevetett, ő tudja ezt, és odabújt az anyjához, a nőhöz, aki nagy szeretettel átölelte. A kisfiún érződött, hogy mennyire hálás, hogy megmentik az ősi hagyományaiktól és Káslerék kereszténységétől. Ebben érezte leginkább, hogy szeretik. Képesek elhagyni szeretett hazájukat is érte. Az autó átrobogott a határon és természetfölötti boldogságot, örömöt és szeretetet éreztek, soha nem tapasztalt nyugalmat, békességet. Érezték, hogy az Ige megtestesült bennük. Szabadnak érezték magukat.
Átment a halálból az életbe, a szolgaságból a szabadságba – három EMBER.
Kásler Miklós – Idén advent második vasárnapja egybeesik…
Idén advent második vasárnapja egybeesik Mikulás napjával. Ebből az alkalomból levéllel fordultam valamennyi minisztériumi kollégámhoz, amelynek üzenetét…
