Játszódik: Magyarországon.
Mikor: Ma.
Élük. Jól, rosszul, ahogyan tudunk. Eszünk, iszunk, gyűlölünk, szeretünk. Költözünk, maradunk, elvagyunk.
Így kezdődik a film, kicsit unalmasan, döcögősen. Azután hirtelen, ahogyan az rendes rémfilmekben történni szokott, közénk keveredik egy furcsa szerzet. Még csak nem is erőszakkal töri ránk az ajtót – addig hízeleg és ígérget, míg be nem engedjük az otthonunkba.
Kezdetben nem érezzük, hogy mekkora a baj. Történnek furcsa dolgok, de ezeket nem vesszük komolyan: ahol sok minden furcsa, ott majdnem minden megszokott.
Ám egyszer leesik egy kép a falról, másnap élettelenül találjuk a macskát, újabb egy nap múlva kinyílik egy kulcsra zárt ajtó.
Idővel a jövevény egyre zaklatottabban viselkedik. Lassanként megváltozik minden, már semmi sem olyan, mint régen. Mások a zajok, a zörejek, újak a szagok, az illatok. Fakulnak a színek, repednek a falak, összemennek a terek.
Már kérdezni is csak halkan merjük egymást: őrült ez, vagy csupán gazember?
Megváltozik a nyelv, a szavak mást jelentenek, mint valamikor. Ha azt mondja, megvéd valamit, az azt jelenti, hogy elveszi tőlünk. Ha kérdezünk, nem válaszol. A tájékoztatás a számára azt jelenti, hogy csak azt mondja el nekünk, amit ő fontosnak tart közölni velünk.
Például, hogy bennünket megtámadtak, de ne féljünk, ő megvéd minket.
Ettől megijedünk, mert aki védelemre szorul, annak van oka félni.
Néha azt gondoljuk, hogy csak álmodjuk az egészet. Ilyen nincs, mondjuk, ez nem lehet igaz.
Talán tényleg nem igaz. Csak egy film. Kár volt beülni ebbe a moziba.
Inkább mentünk volna kirándulni a szabadba.
Forrás: Gépnarancs.
