2024, december22, vasárnap
KezdőlapFesz leszHavas Henriket cenzúrázta az ATV, mert "Rogántól kapják a pénzt"

Havas Henriket cenzúrázta az ATV, mert „Rogántól kapják a pénzt”

-

Nem mindennapi interjú jelent meg a Nemzeti Televízió Facebook oldalán. Az interjúban Havas Henrik beszél arról, hogyan és miért kellett távoznia az ATV-ból. A televíziós személyiség elmondta, hogy az ellene koholt zaklatási vád tipikus lejáratás volt, amelybe bekapcsolódott az ATV és a Hit Gyülekezete. Havas Henrik beszámolt arról, hogy az ATV hamis közleményt adott ki, amelyben azt állította, hogy a csatorna vizsgálatot folytatott, és annak alapján távolították el az ATV-ből. Mint közölte: semmiféle vizsgálat nem volt, sem őt, sem az érintett kollégákat nem hallgatták meg az ügyben. Németh S. Szilárd, az ATV vezérigazgatója, Németh Sándor, a tulajdonos Hit Gyülekezete vezető lelkészének fia hazudott.

Havas Henrik sok egyéb mellett elmondta azt az esetet, amikor Rogán Antal méregdrága táskájáról beszéltek volna a műsorában, de Szlazsánszky Ferenc (aki Németh Sándor egyik jobbkeze, Németh Sándor beépített embere, aki kontrollálja az ATV-ben zajló eseményeket, és jelentsen róla – a Szerk.), azt mondta neki, hogy ez ne kerüljön szóba a műsorban. Havas Henrik elmondása szerint Szlazsánszky azzal indokolta, hogy az ATV Rogántól kapja a pénzt, „Rogán osztja a hirdetési pénzeket”. Mindez nem meglepő, mégis mellbevágó „ellenzékinek” mondott csatorna esetében, amikor a kormánypárti cenzúra ilyen konkrét formában kitudódik.

Ez egy olyan „ellenzéki” csatorna, amelynek tulajdonosa Orbán mellett kampányol és Orbántól kapja a pénzeket, de attól még „független” ellenzéki televízió. Kiderült, nem így van. Havas Henrik azt is mondta, hogy „miközben Iványi Gáborék tönkremennek, Németh Sándor és csapata adómentesen üzletelhet”.

Havas Henriknek nincs sok veszíteni valója, mert a fideszes propagandagépezet Németh Sándor televíziójával karöltve karaktergyilkolta, és gyakorlatilag eltüntette a pályáról. Ennek oka, hogy a Fidesz embereit kritizálta az ATV-ben. Állítása szerint az ő eltüntetése után érkezett a Hit Gyülekezete számlájára az a 800 milliós támogatás, amit részben a gyülekezet teológiai főiskolájára, részben a Hit Park fejlesztésére kaptak. Havas Henrik úgy fogalmazott, szerinte ez volt az ő „vérdíja”.

Az interjú végén Havas Henrik üzent az ATV tulajdonosának és embereinek. Nyilatkozatát szó szerint idézzük: „Hogy aztán van-e pofája Szlazsánszkynak letagadni, hogy ő kért meg arra, hogy a Rogánt ne bántsuk, mert ő osztja a hirdetési pénzeket, Van-e pofája Németh Szilárdnak azt hazudni, miközben jó keresztényekről van szó, hogy vlt itt vizsgálat, csak engem nem kérdeztek meg és a kolléganőimet sem, hogy Németh Sándornak, ha úgy alakul, lesz-e pofája letagadni, hogyan adta el a gyülekezetet a Fidesznek, az egy másik kérdés.”

Havas Henrik kérdéseire a legbiztosabb módon tudunk válaszolni, miután a Hit Gyülekezete vezető lelkésze és emberei, köztük Szlazsánszky Ferenc is, a bíróság előtt szemrebbenés nélkül hazudnak, hogy mindhárom embernek „lesz pofája” hazudni, mindent letagadni. E felől Havas Henriknek nem lehet kétsége. Ilyen sok időt eltöltött az ATV-nél és ez még kérdés lehet a számára?







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések