Az elmúlt évben felgyorsult a verseny, korábban nem látott küzdelem alakult ki a magyarországi sajtópiacon. A tét, hogy melyik újság, vagy portál nyeri a nagy hazugságversenyt. A legesélyesebbek között megtalálható a közmédia valamennyi szegmense, de befuthat még a Lokál, a Ripost, a 888.hu. de a Magyar Idők, vagy éppen a Pesti Srácok is. Nyerhet a TV2 is, a Tényeknek csúfolt propagandaműsorával. Abban viszont mindenki egyetért, hogy e dicstelen versengés toronymagas esélyese az egykor szebb napokat látott, valaha mértékadónak számító Origo.
Egy kirúgott munkatárs, Mártha Bence levelet írt volt kollégáinak. Ebből a levélből az olvasó is megtudhatja, hogyan működik ma a magyar médiában egy hazugsággyár, milyenek e cég hétköznapjai. A terjedelmes levelet a 444 közölte, tanulságai miatt mi is közzétesszük.
„Őszintén bíztam benne, hogy amikor eljön a nap, ott lesz az újorigo egyik vezetője is, de tulajdonképpen semmi meglepő nincs abban, hogy egy HR-es és egy jogász tolta elém a papírt, amin azt olvastam, hogy az én munkavégzésem nélkül is el tudja látni a feladatát a rovatom. Tekintettel arra, hogy a sportrovat három hónapja keres embert, interjúztat és pont a kirúgásom napján meg is kezdte a rovatban a munkát egy új munkatárs, az Origo jelenlegi vezetői pedig a gazdáikhoz hasonlóan nem szeretik a kellemetlen beszélgetéseket, így valószínűleg annak is örülnöm kell, hogy nem kopaszok kísértek ki a kapun.
Pistit (Száraz István, az Origo vezérigazgatója- a szerk.) onnan ismerem, hogy felmondtam neki egyszer három éve, azóta nem beszéltünk, Bence (György Bence, korábban főszerkesztő, most tartalomigazgató) egyszer jött be hozzánk úgy, hogy kérdezni is lehetett tőle, Gábor Lászlót viszont soha nem láttam, nem beszéltem vele, pedig egy éve a főnököm. Nem volt ránk kíváncsi, és az sem érdekelte, mi kíváncsiak vagyunk-e bármire is (lásd még: gazdák és kellemetlen kérdések). Az egyetlen kapcsolatunk egy lebaszós levél volt néhány hete, miután az egyik rohamosztagos samesza telibe vágta egy címemet, és voltam bátor szóvá tenni.
Szerettem volna elmondani nekik néhány gondolatomat, és erre csak így van lehetőségem, miután azonnal le kellett adnom a laptopomat és a belépőkártyámat is.
A fenti címkinyírós eset utáni párbeszédben elhangzott egy mondat, ami mindent elmond az origóban uralkodó viszonyokról. A »nekem ezt veled nem kell megvitatnom«, azaz a kreatív közeg kínhalála egy újabb bizonyítéka annak, hogy nem újságot akarnak csinálni, már ha ez még bárki előtt kérdéses volt. De két éve ráhívtam volna a mentőt, ha valaki azzal jön, hogy az origónál nemcsak kiszednek dolgokat egy (névvel vállalt) cikkből, de bele is írnak a szerző mondanivalójával tökéletesen ellentétes sorokat.
Az elmúlt bő egy évből nem következett sem az, hogy leülnek velem beszélni, sem az, hogy ezt a kirúgást meg lehet úszni. Az sem lepett meg, hogy kik jutottak hasonló sorsa velem, és azt is nagyjából tudom, kik lesznek a következők, akik lelépnek. Az lett az Origóból, amit akartak, és bár a cinkos apátiának kevés szerepe volt a sikerükben, azért nem érzem jól magam, hogy nem magamtól léptem le. Különös tekintettel arra, hogy ezt nagyon sok gerinces újságíró megtette az utóbbi években.
Három éve Sáling Gergőnek és Galambos Petinek csaptam a kezébe (hasonló okból távoztak mindketten, Gergő kirúgása a legvérfagyasztóbb jelenet volt, amit élőben láttam), és nagyon büszke voltam, hogy az ország leghitelesebb oldalának az újságírója lehetek. Nádoriék, Weyerék, vagy Pethő Andrisék, és persze a még most is kitartó sportrovat néhány tagja húsz éven át építették fel azt, ami Sáling Gergő kirúgásával aprópénzre váltva lett a lakájmédia konca. Pálmaiék még adtak valamit a látszatra, de a Faktor.hu/Tv2 szabadcsapatai hetek alatt hitvány hazugsággyárat csináltak abból, amiről fel sem fogták, mekkora érték.
Ha felfogták volna, nem lövik lábon saját magukat, hiszen a mostani Origo nemcsak hitelességét és karakterét veszítette el (örökre), hanem az olvasottságát és az elérését is. Tehát még azt az alávaló célt sem szolgálja, amiért ezt tették vele, pedig az asztal simára volt pucolva, csak egy kis ész és hozzáértés kellett volna. Sajnos a szavahihetőség megtartásának alapfeltételeként felfogható, okosan balanszírozott, itt-ott még érintőlegesen kritikus hangvétel útjába állt, hogy az új főnökök a gazdáikhoz hasonlóan kizárólag erőből próbálnak mindent megoldani, és a menetelő barmoktól felesleges mást várni, mint hogy mindent letaposnak, ami az útjukba kerül.
A horda élén nyomuló Gábor László (hírfőszerkesztő) emblematikus figurája lett a folyamatnak, és egy darabig ugyan még biztosan elégedetten vakartatja a fülét a gazdival, de eljön az idő, hogy messzire világító stigmává válik rajta, amit tett. Amikor a szabad sajtó haláláról beszélnek az emberek, olyan esetekre gondolnak, mint amikor a Vidnyánszkynak túlságosan gyakran beszóló kultrovatot a vezetőjével együtt kivágják, mint a gerelyt, vagy a napiparancsnak ellentmondó fradis írásért hónapokig térdepeltetik a sarokban a sportrovat egyik legtehetségesebb tagját, aki végül csak a témáról lett letiltva, nem rúgták ki. Vagy, ahogy hallom, az Unikornis, ami az egyetlen értelmes dolog volt az origón az elmúlt időszakban.
Bence múlt heti beszédében azt mondta a kirúgottakról, »teátrálisan akadályoztuk a munkát«, pedig valójában ők akadályozták legkevésbé sem visszafogottan, hovatovább teátrálisan, hogy mi elvégezzünk a munkánkat. Ha úgy látja, hogy miattunk nem tudott zökkenőmentesen hazudni az origo, akkor köszönjük a bókot, de sajnos el kell hárítanunk: semmi hatásunk nem volt arra, hogy mi történik, így azt sem tudtuk megakadályozni, hogy az újság meredek zuhanással megérkezzen a kráter mélyére, ahol csak sötétség van. Tehettünk volna talán többet, és akkor korábban rúgnak ki, ez már soha nem derül ki.
Furcsa lehet a felvetés, de őszintén nem tudom, a Népszabi járt-e rosszabbul, vagy az Origo. Van, aminél jobb halottnak lenni. Előttem van, amikor Gergő falfehér arccal valami moszkvai autóbalesetről metafórázik az elképedt szerkesztőség előtt, Miki meg fáradhatatlanul nyomja közben a megváltozott tartalomfogyasztási szokásokat. Azok, akik nem kellettek az origónak, megcsinálták az Abcúgot, meg a Direkt36-ot, amik zsinórban nyerik a jelentős nemzetközi díjakat, miközben a söpredék tort ül az életük munkájának romjain.
Még annyit a most saját nagyszerűségük tudatában lubickolóknak, hogy nem lesz mindig olyan lejtős a pálya, mint most. Pillanatnyilag nagyon távolinak tűnik, de először igazi, piaci verseny lesz, csak aztán jön az elszámoltatás, de nektek, akik most irányítjátok a kormányzati gulyáságyút, nem kell a második miatt aggódnotok, mert már az első szakaszban csúfosan elbuktok, az száz százalék.
Ha ez megtörténik, az Origo név akkor is menthetetlen. És ez azért megbocsáthatatlan, mert rátok, a felelősökre maximum úgy fog emlékezni a sajtótörténelem, mint a magyar újságírás pufajkásaira, de az Origo lehúzása a retyón alaposan túlmutat néhány közepesen tehetségtelen bértollnok sorsán.
Sok barátot is hagyok itt, nekik sok kitartást kívánok.”
