A kormány remek időzítéssel és a társadalmi problémák iránti fokozott érzékenységgel nekihajt a Heinekennek és a San Pellegrinónak „vizuális környezetszennyezés” miatt, magyarul beleköt az italok címkéjén található vörös csillag használatába.
Tálcán kínálkozik a lehetőség, hogy a szent harc iránti elkötelezettségét tettekkel bizonyítsa: május 28-án, vasárnap fellép a Papp László Sportarénában az Orosz Hadsereg hivatalos ének- és táncegyüttese, az Alexandrov.
Mint ismeretes, 2016. december 25-én a kórus 64 tagja (ez a létszám harmada) életét vesztette, mikor Szíriába tartó repülőgépük a Fekete-tengerbe zuhant. Magyarországi koncertjüket mégis megtartják.
Hogy miért jó ez a kormánynak? Nos, mert önkényuralmi jelképek tömege érkezik velük hazánkba. Látható vörös csillag az utcáinkon elhelyezett plakátjaikon, a logójukban, és bizony a fellépők öltözékén. Ráadásul az ő vörös csillagjaik tényleg eredetileg „kommunista vörös csillagok”, nem úgy, mint a Heinekené.
Úgyhogy Lázár és Semjén bizonyíthatják elszántságukat: szerintünk már le is tépethetnék a plakátokat, és üzenhetnének, hogy ide bizony csak vörös csillag nélkül tehetik be lábukat az együttes tagjai. Akkor elhinnénk, hogy valóban az önkényuralmi jelképekkel van a baj.
![](https://nepszava.us/wp-content/uploads/2017/03/alexandrov-kicsi.jpg)
Utólag biztos magyarázatot kapnánk arra is, hogy egy előre meghirdetett, közterületeken órákon át zajló eseményen miért viselhettek náci szimbólumokat – köztük horogkeresztes karszalagot – a résztvevők?
![](https://nepszava.us/wp-content/uploads/2017/02/Széchenyi-este-e1486900977690.jpg)
![](https://nepszava.us/wp-content/uploads/2017/03/16487638_1832604856990765_2248470259512103212_o-e1489603496602.jpg)
Vagy mivel ezek egyike sem „kereskedelmi célú felhasználás”, ahogy az előterjesztés fogalmaz, tehát náci felvonulás és vörös csillagos fellépés igen, sör meg ásványvíz nuku?
![](https://nepszava.us/wp-content/uploads/2024/07/amrikaimunkaepitkezes.jpg)