2024, szeptember12, csütörtök
KezdőlapAmerikaKamala Harris földbe döngölte Donald Trumpot

Kamala Harris földbe döngölte Donald Trumpot

-

Néhány hét alatt nagyot fordult a világ Amerikában. Trump földcsuszamlásszerű győzelme elkerülhetetlennek látszott, láthatatlan lett az igazi Amerika, s totális diktatúra fenyegetett. Joe Biden visszalépése után már érezhető volt, hogy valami nagyobb dolog készül, mint az elkerülhetetlen vereség minimalizálása, a Demokrata Párt konvenciója pedig történelmet ír.

Amerikai politikai veteránok sem emlékeznek olyan demokratikus újjászületésre, mint ami ma Amerikában zajlik. Kamala Harris hatalmas tömegeket vonz, Trumpnak hazudnia kellett a résztvevők számáról, mintha mesterséges intelligencia kreálta volna a tömegeket. Neki megközelítőleg sem sikerül ekkora érdeklődést kiváltania, a gyűjtései is sokkal kisebbek.

Néhány hét alatt valódi csoda történt. Trump fasiszta MAGA mozgalmával szemben az igazi Amerika mutatta meg az arcát. A Demokrata Párt elnökjelölő konvenciója hibátlan, elsöprő rendezvény volt, amelynek történelmi jelentőségét és szellemi erejét mutatja, hogy valódi politikai sztárparádé zajlott, olyen fellépőkkel és olyan beszédekkel, amelyek visszaadták Amerika rangját és tekintélyét a világnak.

Olyan felszólalókkal, mint Hillary Clinton, Michelle Obama, Bill Clinton és Barack Obama. Politikus és közéleti sztárok, volt elnökök, firts ladyk vonultak fel. Minderre Kamala Harris tette fel a koronát, aki az utolsó napon olyan történelmi beszédet mondott, amilyenre nem volt emberemlékezet óta példa. Mintha valami „rászállt volna”, Harris „megtáltosodott”.

Kamala Harris nemcsak felnőtt a feladathoz, hanem méltó vezetője lett Amerika sötétség elleni küzdelmének. Mintha megérezték volna a politikai és közéleti nagyságok: van méltó vezetője a demokratikus Amerikának, sorra szólaltak fel a demokrata jelölőgyűlésen. Még ez sem minden, hanem Trump megkapta az igazi antitézisét, aki földbe döngölte.

A nőgyűlölő, erőszakoló, nőbántalmazó Trump kapott egy női ellenfelet, aki sokkal erősebb nála. Az elítélt bűnöző Trump kapott ellenfélnek egy volt államügyészt, akinek kuncsaftjai pontosan olyan bűncselekményeket követtek el, mint Trump. A bevándorlásellenes Trump kapott egy indiai bevándorló anyától, a rasszista Trump a fekete jamaicai apától származó ellenfelet. Egy gyűlölködő öreg fasiszta szörnyeteg egy állandóan nevető fiatal nőt.

Kamala Harris professzionálisan felépített beszédében elmondta az életét, sokat beszélt a családjáról, a mamájáról, az életükről, amelyen keresztül az amerikaiak megismerhették őt, az indíttatását, a motívumait, az általa vallott értékeket. A beszéd alapján az élete adja a garanciát arra, hogy a meghirdetett programját végrehajtja.

De ez nem minden. Kamala Harris megértette, mi a küldetése, azonos azzal az Amerikával, amely mindig is a világ minden részén élő emberek álma volt. Az igazság, emberi méltóság és emberi jogok, a szabadság és a lehetőségek hazájával, ahol minden ember egyenlő és a rasszizmust, az elnyomást legyőzte a tisztelet és szabadság kultúrája, a törvények uralma.

Kamala Harris olyan erőteljes beszédet tartott, amelyet a CNN stúdiójában is maszkulinnak neveztek. A világ legnagyobb hatalmának erős kezű vezetője, a legerősebb hadseregének potenciális parancsnoka szólalt meg, aki a világ diktátorai elleni harcot hirdetett, aki védi a világ szabadságát, megőrzi Amerika vezető szerepét és a demokrácia erős harcosa. Kamala Harris az igazság oldalán áll, és megnyitotta az utat az igazság ereje előtt.

Határozottan tett különbséget jó és rossz, igaz és hamis között, harcot hirdetett Putyin és az észak-koreai diktátor, a kínai diktatúra, az iráni terrorállam ellen, Trumpot ezeknek a diktátoroknak a védelmezőjeként és szövetségeseként mutatta be, aki átadná ezeknek a fenevadaknak a világot. Kamala Harris a középosztály Amerikájának képviselője a gazdag és önző repoblikánus milliárdosok Amerikájával szemben.

Kamala Harris a kisemberek elnöke akar lenni, a bántalmazottak védelmezője, elsősorban is a nők védelmezője, olyan jogok tekintetében is, mint az abortuszhoz való hozzáférés joga. A minden tekintetben professzionális demokrata jelölőgyűlésen felvonultak olyan nők, akik Trump embertelen és esztelen abortuszellenes törvényei következtében kínokat éltek át és kevés híján meghaltak.

Kamala Harris egy barátnője inspirálására lett ügyész, akit éveken át erőszakolt a mostoha apja, s ő arra tette fel az életét, hogy ezeknek a bántalmazott nőknek a jogait megvédi. Más sem kell a nőbántalmazó, erőszakért elítélt Trumpnak. Kamala Harris kulcsmondata az volt az abortuszjoggal kapcsolatban, amit kétszer is elmondott, hogy „mi bízunk a nőkben”. Az egész beszéd a szabad és demokratikus, nagyszerű Amerikát idézte Trump ellenében.

A republikánusok hasonló gyűlésével szemben a demokrata rendezvény olyan volt, mintha nem egy párt programja lenne, hanem egész Amerika értékeit képviselné, amelyeket régen a konzervatív republikánusok is vallottak. Kamal Harris megszólította őket is, egységet akar létrehozni, minden amerikai elnökeként az igazi amerikai értékek mellett.

Ehhez képest a republikánus jelölőgyűlés olyan volt, mint egy zártkörű Trump golfklub, ahol csak azok jelenhettek meg, akik a házigazdát dicsérik. Belterjes, sötét, maffiajjellegű, ahol Trump mellett a legfontosabb beszédet az egyik fia mondta, jelentős személyiség meg sem jelent. Miközben a demokraták megtalálták a jelszavaikat, s nemcsak Trumpot utasítják el, de valódi jövőképet is adnak Amerikának, a republikánus kampány kifulladt.

Ez a jövőkép pedig a szabad, jogállami és demokratikus Amerika, az erős középosztály Amerikája, ahol senkit nem bélyegeznek meg, nem diszkriminálnak, a törvény uralkodik, s ahol nem a gazdagok kapják az adókedvezményeket. Minden az egyéni jogok, az emberi jogok elsőbbségére épül.

Amerikában nem egy trumpista fasisztától, másik nárcisztikus pszichopatától várják Trump legyőzését, hisznek és bíznak a liberális demokrácia értékeiben, és nem adják fel azokat. Ez ellentéte annak, ahogy a magyarok akarják Orbánt legyőzni, és csak egyre mélyebbre süllyednek. Trump ezekkel szemben tehetetlen. A szabadság és a demokrácia, a jogállam és az egyenlőség vonzó. A republikánusokat ez láthatóan bénítja.

Üresen kopognak a bevándorlási krízisről szóló szavak, mert Trump buktatta meg a kétpárti Biden-Harris törvényt, amelyet a republikánusokkal közösen készítettek, mert Trump azt akarta, hogy a határon a helyzet ne változzon, hogy kampányolni tudjon vele. Nem vonzó a sötét középkor, a neoprotestáns prédikátorok által szédített vallási fanatikusokat leszámítva a „2025 Projekt” fasiszta diktatúrájának programja sem.

Nem lehet megjósolni a novemberi elnökválasztás eredményét, mert a választás most is a billegő államokban dől el, nem az abszolút szavazatok száma alapján. Nem lehet tudni, mit vetnek még be az oroszok Trump megsegítésére. De egy biztos, Amerikában a szabadság és a demokrácia eszméje erős, földindulásszerű Trump-győzelem már nem lesz, ahogy az sem várható, hogy Trump mindenféle ellenállás nélkül fasizálja Amerikát.

Ha a mostani jelölőgyűlés hihetetlen ereje és pozitív kisugárzása mindenhol legalább 5-6 százalékot hoz Kamala Harrisnek, és ha megnyeri a szeptember 10-i televíziós vitát Trump ellen, valami váratlan dolog nem történik, jó esély van arra, hogy Kamala Harris nyerjen. Most a demokraták vannak lendületben, Trump pedig beleragadt saját mocsarába.

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések