Furcsa kanyarokat vesz Karikó Katalin, a koronavírus elleni védoltás kifejlesztésében kulcsszerepet játszó magyar kutató közéleti szereplése. A legfrissebb hírek szerint Karikó Katalin „Lengyel Zsolt” fedőnéven a III/II Csoportfőnökség beszervezett ügynöke volt. Ezt bizonyítja egy beszervezési 6-os karton, amelynek részletei megjelentek már a Facebookon, egy volt hálózati operatív tiszt, megbízható szakmai források szerint közönséges hazudozónak tartott Bálint László könyve alapján. Bálint László a könyvében és bírósági tanúként igyekezett meghamisítani az állambiztonsági múltat és a volt III/III-as ügynököket próbálta kimosni az ügynökvádakból. De az általa közölt tényanyag igaz.
Ennek megfelelően Karikó Katalint 1978-ban valóban beszervezte a III. Főcsoportfőnökség és a III/II-s kémelhárítás hálózati személyként, ügynökként tartotta nyilván. Karikó Katalin a Telexnek beismerte, hogy beszervezték, s aláírta a beszervezési nyilatkozatot. Elmondása szerint zsarolással és fenyegetéssel vették rá az együttműködésre, de soha egyetlen jelentést nem adott, senkinek nem ártott. Saját elmondása szerint apja 56-os múltjával fenyegették meg, hogy abból baja lehet és megzsarolták. Ha nemet mond, akkor véget vetnek a tudományos karrierjének. Karikó Katalin az egyetem után ekkor kezdte a pályáját.
Fontos megemlíteni, hogy a kémelhárítással foglalkozó III/II-es Csoportfőnökség nem azonos a belső elhárítással foglalkozó III/III-as Csoportfőnökséggel, bár a két terület ügynökeinek tevékenysége esetenként összemosódott. Karikó Katalin állambiztonsági múltjáról csak egy 6-os karton van, de nincsenek jelentései. E tekintetben csak saját elmondására lehet támaszkodni, mert vannak olyan ügynökök, akik írtak jelentéseket, de azok eltűntek, s vannak olyan beszervezettek, akiknek azért nincsenek jelentéseik, mert soha nem írtak jelentéseket. Karikó Katalin – saját elmondása szerint – ezek közé tartozik. Nincs okunk kételkedni ebben.
A biológiai kutatás olyan terület, ahol nemzetbiztonsági érdekek mindig felmerülnek, ezért a titkosszolgálatok jogállamokban is védik. A kémelhárítás és a III. Főcsoportfőnökség olyan területei, melyek jogállami demokráciákban is léteznek, vegyes megítélés alá esnek, mert egyrészt a diktatúra által működtetett állambiztonság részei voltak, másrészt olyan területen, amely a „haza” védelmének is számított. Ez azokra is igaz, akik végeztek effektív tevékenységet. Karikó Katalin elmondása szerint a beszervezését követően ő semmiféle hálózati munkát nem végzett, nem jelentett, nem lehet a III/III-as besúgókkal azonosítani.
Ezt alátámasztani látszik a tény, hogy 1985-ben egy leépítés során a szegedi kutatóintézetből elbocsátották, ezután vándorolt ki a családjával Amerikába. Ha fontos hálózati munkát végzett volna, biztosan nem kerül azok közé, akiket leépítés miatt elbocsátottak. Emellett a 2003. évi III. törvény hálózati személynek csak azt ismeri el, aki aláírt beszervezési (6-os) kartonnal rendelkezik (ez megvan), jelentéseket írt és a jelentésekért ellenszolgáltatást kapott. Ha ezen feltételek bármelyike hiányzik, akkor a törvény és az erre épülő bírósági gyakorlat szerint az illetőt nem lehet „hálózati személynek”, „ügynöknek” nevezni.
Karikó Katalin esetében a három feltétel közül kettő hiányzik. Ezért nem lehet őt hálózati személynek, ügynöknek, állambiztonsági együttműködőnek tekinteni. Vélhetően az ő esete igazolja az említett törvény helyes definícióját, amely önmagában a beszervezést nem tekinti együttműködésnek, mert nem az. Sajnálatosan az állambiztonsági iratállomány egy részének megsemmisülése miatt ez valódi ügynököknek is menedékül szolgált, és kiváló állambiztonsági kutatók veszítettek sorban pereket valóban együttműködő, igazi ügynökökkel szemben. Mert valamilyen irat, nyom mindenkiről van, akit ügynöknek beszerveztek. De még a beszervezettek között sem volt mindenki együttműködő ügynök.
Ez arra utal, hogy a beszervezéseket nem mindig követte tényleges ügynöki munka, az állambiztonsággal való együttműködés. Akit valamilyen zsarolással vagy fenyegetéssel kényszerítettek arra, hogy aláírjon és így nyilvántartásba vették, még nem volt feltétlenül együttműködő. Nem bizonyított, hogy ügynöki munkát végzett volna. Ezért nem lehet erkölcsileg azonos kategóriába tenni azokkal, akik jelentettek, esetleg még élvezték is, hogy másoknak árthatnak. Ha Karikó Katalin kémelhárítóként jelentett volna, de nem a munkatársairól, mint a III/III-asok, az sem a spicli és a besúgó kategóriája lett volna. De ilyen sem történt.
Ezért Karikó Katalin sokkal inkább tekjinthető a rendszer áldozatának, mint az „ügynökének”, kétszeresen is: úgy is, mint akit kényszerítettek egy beszervezési nyilatkozat aláírására, és mint akit elbocsátottak a munkahelyéről és lehetetlenné tették, hogy saját hazájában elvégezze a kutatásait, amelyek számára fontosak voltak. Nem lehet tudni, hogy az amerikai magyar emigráció mely részével érintkezett, egyáltalán érintkezett-e amerikai magyar közösségekkel, de a rendszerváltás előtti amerikai emigráció tagjai erősen az „antikommunista” irányzathoz tartoztak, amely a későbbi magyarországi jobboldallal szimpatizált.
Mi nem annyira Karikó Katalin tájékozatlanságnak, mint ezeknek a tényeknek tulajdonítjuk, hogy „asszonyságként” is leereszkedett Orbán Viktor szintjére. Még azt is elnézte neki, hogy hazudtak a vakcinákról a kínai vakcina javára és a saját cége által gyártott Pfizer kárára. Ezek után találkozott is Orbánnal, aki a találkozót propagandacélokra használta fel, és egy Nobel-díjra is esélyes kutatóhoz méltatlan formában számolt be róla. Ez sem volt elég, ezek után még átvette a hírhamisító közmédia „Év Embere-díját”, amely álláspontunk szerint morálisan súlyosabb, mint a kényszerből keletkezett hálózati nyilvántartása.
Látható, hogy Karikó Katalint érzelmileg súlyosan érintette, hogy méltatlan körülmények között és okokból el kellett hagynia Magyarországot. Elégtétel számára a magyarországi fogadtatás, elismerés, a szegedi díszpolgárság, amit ugyanaz a személy is megkapott korábban, aki egykor kirúgta. Érthető, hogy begyűjti a szeretetmorzsákat, megérdemel minden elismerést, és sajnálatos, hogy vélhetően kedvenc politikusa kisajátítani, felhasználni igyekszik őt, ahelyett, hogy tisztességes módon bocsánatot kérne Magyarország nevében mindazért, ami történt. Tőle is, és a sorstársaitól is. Ez talán azért esik nehezére Orbánnak, mert azóta magyarok százezrei jórészt miatta kényszerültek arra, hogy szintén elhagyják a hazájukat.
Karikó Katalin története tipikusan magyar történet, a politikai eltájolásával és tévedéseivel együtt. Ha nem lenne, ki kellene találni, hogy még egy 6-os kartonja is van. Egy beszervezési procedúrán is át kellett mennie ahhoz, hogy elvégezhesse azt a munkát, amit akart. Ilyen a sorsa egy tehetséges és szorgalmas embernek, ha magyar. Sokszor még rosszabb. Ennek a szemünk előtt bontakozó drámának része az is, hogy miközben a liberális, jogállami, szabad világban érte el, amit akart, a kommunista Magyarországon elszenvedett sérelmek miatt egy fasiszta diktatúra látens szimpatizánsa, legalábbis a játékszere.
Nem akarnánk beleszólni az életébe, de akkor tenné a legjobban, ha visszatérne a szakmai munkájához, s kerülné a politikát, különösen Magyarország diktatórikus rendszerének létrehozóit, és csak élvezné a magyar emberek háláját és szeretetét. Ha az Orbán-rendszerrel további kapcsolatokat ápol, és lesüllyed a szintjükre, erodálja mindazt az erkölcsi tőkét, amit a munkájával kiérdemelt. Aki korpa közé keveredik, azt megeszik a disznók. S nehogy azt higgye, hogy azok voltak a nagyobb gazemberek, akik aláírattak vele egy beszervezési kartont, és nem az, akivel kávézgatott. Ez utóbbira nincs bocsánat.
Annyit elmondhatunk, hogy az a Salgó László, aki őt beszervezte, és később a rendszerváltás után országos rendőrfőkapitány is volt, egy gentleman, egy úriember, egy kifogastalan demokrata volt ahhoz az Orbánhoz képest, akivel ő tudós létére együtt mutatkozik. Ez a kínos, nem a formálisan kiállított 6-os kartonja.
