A kelet-európai sikeres országokból a hanyatló nyugatra menekülő hajléktalanok nem számíthatnak idegenben a hazájuk segítségére, ahogy otthon sem.
Orbán Viktor Kelet-Európát még időben menekültmentes övezetté nyilvánította. A büszke és a nemzeti felsőbbrendűség érzésétől dagadó keblű Visegrádi Négyek alkoholbeteg, képzetlen, munkára teljesen alkalmatlan hajléktalanjai már Orbán hivatalos bejelentése előtt eszméltek és tömegesen vándoroltak, vándorolnak – főleg a tél közeledtével – keletről nyugat felé, hogy a hanyatló, a keresztény értékeit megtagadó, politikai korrektségtől és öngyilkos humanizmustól bűzlő Nyugat-Európa foszladozó, de a kelet-európainál még mindig sűrűbb szövésű szociális hálójába kapaszkodva próbáljanak meg életben maradni, esetleg kitörési pontokat találni.
A problémát természetesen az egyik legerősebb szociális támogatási szisztémával és a legjobban szervezett ellátórendszerrel működő ország – na ki találja ki? – Németország érzi a leginkább a bőrén. Az ország fővárosa, Berlin – ahol mintegy 17 ezer hajléktalant tartanak számon – lett az első számú célpontja az olyan sikeres kelet-európai országok földönfutóinak, mint például Lengyelország, Szlovákia vagy Magyarország. A berlini szociális segélyszervezetek és kormányzati hivatalok statisztikái szerint 2011 óta egyre több a Kelet-Európából ide menekülő hajléktalan. Alig néhány év alatt a számuk megduplázódott. Meghatározó, mert 50 százalék közöttük a lengyelek aránya.
Mivel Németországnak is megvannak a saját hajléktalan alkoholistái, munkára alkalmatlan drogfüggői és a börtönkapun ki-be járó, szellemileg és fizikailag leépült utcalakó polgárai, a bevándorló hajléktalan tömegek kezelése egyre nehezebben megy. Ami érthető, hiszen a velük való foglalkozáshoz megfelelő nyelvtudással rendelkező munkatársakat kell alkalmazni. A migráns hajléktalanok miatt egyfajta belháború dúl a hajléktalanok között a jobb szállásokért és a kedvezőbb ellátásért.
Elég sajátos körülmények között, ugyanis az unió belső szabályai szerint az EU polgárai, egy másik uniós országban hivatalosan nem kaphatnák meg a helyi hajléktalanoknak járó segélyeket. Mégis eljut hozzájuk is, mert a segélyszervezetek és a helyi önkormányzatok nem tehetnek mást, ha nem akarják, hogy Orbán Viktor és kelet-európai politikus társai a szájukra vegyék őket a keresztény értékek elárulása miatt. Így, amolyan nem hivatalos kelet-európai kvótákat vezettek be a szállások és az ellátó intézmények, valamint a kórházak is, ahol a helyiek terhére látják el a kelet-európai jólét és prosperitás, Orbán Viktor és Kaczyński országlása elől a rothadó nyugat felé menekülőket.
Berlin elismerésre méltó módon viseli az ezzel járó anyagi terheket, a hajléktalanok körüli kriminalistás következményeit. Ahogy a helyi szociális aktivista a német sajtónak fogalmazott: „ha valaki kiürít egy félliteres üveget, amely magas alkoholtartamú italt tartalmazott, akkor számos baromság fordulhat meg a fejében, mégpedig függetlenül attól, melyik nemzet gyermeke.” A helyiek szerint a helyzet már-már tarthatatlan, hiszen alig néhány száz méterre a német parlament, a Bundestag épületétől valóságos hajléktalan negyed jött létre, ahol főleg kelet-európaiak táboroznak.
A tábor felszámolását egyelőre halogatják, mivel az illetékesek tudatába vannak, hogy, ha itt megszűnik, hamarosan valahol máshol fog újjászületni a városban. Ezért a kelet-európai országok, a büszke Visegrádi négyek nagykövetségeihez fordultak. Segítséget, mindenek előtt nyelveket beszélő szociális munkásokat kérve a probléma kezeléséhez. Természetesen semmi ilyesmit nem kaptak. Orbán és Kaczyński Kelet-Európája ugyanis úgy véli, hogy a hajléktalanok problémáit is ott kell kezelni, ahol azok felmerülnek. Hiszen akármilyen nemzetiségű is valaki, attól hajléktalan, hogy egy adott ország utcáján lakik. Legyen valaki lengyel vagy a magyar, Berlinben mégiscsak német hajléktalan.
Természetesen Kelet-Európa Orbánjait nem lehet azzal meghatni, hogy a 80 milliós Németországnak megvan a maga 335 ezer (2016-os adat) hajléktalanja, nem beszélve az illegális menekültjeiről, azokról, akik nem kapták meg a menekült státuszt és mégis maradtak, alámerültek, és – más esélyük nem lévén – ugyancsak az utcán élnek. A szociális segélyszervezetek szerint 2018-ra a németországi hajélktalanok száma el fogja érni az 500 ezret.
Természetesen ők sem halnak éhen és nem fagynak meg. Berlin szenátusa értetlenül áll a tény előtt, hogy a kelet-európai hajléktalanok hazájának nagykövetségei számára ezek a polgárok nem léteznek, és gondjaik megoldását minden további nélkül áttolják a német hatóságokra és az ottani karitatív szervezetekre, amelyek – ahogyan fogalmaznak – csak enyhíteni tudják a Kelet-Európából menekült hajléktalanok nyomorát. Teszik ezt dekadens politikai korrektségből és idejétmúlt emberségből.
Zsebesi Zsolt
