/

Kertész Ákos: Előkelőbb rokonokat!

Mint annak idején a Nagy Sztálin József Generalisszimusz, a Nagy Orbán Viktor de Generalisszimusz szintén szeret nyelvészkedni, nem ideológiai alapon, mint nagy elődje, Sztálin, inkább napi politikai alapon. A minap Kirgizisztánban a török nyelvű népek tanácsán ott árválkodott a törökök között a maga finn-ugor nyelvével, ezért hirtelen azt találta mondani, hogy hiszen szegről-végről rokonok vagyunk, a magyar nem is finn-ugor nyelv, hanem türk. Megörült ennek a török Szultán, Tayyip Erdogan, lett is nagy hejehuja, dínomdánom, ereszd-el-a-hajamat, a két vezér összeölelkezett és már ropták is az ősi táncot türk módra.

Komolyra fordítva a szót, az a helyzet drága olvasóim, hogy népek, családok egyaránt szeretik az előkelő rokonokat. Nekünk például, bár anyai nagyanyám Simon lány volt Balatonboglárról, nem volt rokonunk báró boglári Simon Jakab, noha a család néhány tagja szeretett úgy tenni, mintha… amíg apám jogos haragja véget nem vetett a hitvány urizálásnak.

Így aztán meg lehet érteni a Viktort, a finnek, az észtek jelentéktelen kis népek, bezzeg a törökök! Erdogan nemcsak keleti despota, de történelmileg ott tornyosul mögötte az egész egykori Oszmán birodalom. Ezért hát érthető, hogy Orbán diktátor egészen bele van szerelmesedve az új Török Szultánba. S ha egyszer nem ő uralja Erdogant, hanem a török despota uralja őt, akkor előjön a „genetikusan alattvaló” magyar természete – hogy úri modoromat el ne veszítsem, mert kifejezhetném magam másképp is.

Ezen mit sem változtat, hogy a „finn-ugor” nyelvészeti, és nem genetikai kategória. (Mindenki úgyis mindent összezagyvál.) A magyar nyelv lingvisztikailag kristálytisztán a finn-ugor nyelvcsaládba tartozik, genetikailag viszont a magyar, mint nép, sőt nemzet alig is kibogozható.

Gondoljuk végig. A hét törzs Ázsiából jött, egyikük, alighanem a domináns törzs, beszélte a finn-ugor nyelvet; a többi átvette. Genetikailag valamennyi törzs más és más lehetett. Csakugyan heten voltak? A hét amolyan alapszám a számmisztikában. (Hetedhét ország, hétmérföldes csizma, a hétszázát! A hétszentségit! Hétszilvafás nemes stb.) És ha nyolc törzs volt? Vagy csak hat?

Amikor Árpádék itt megjelentek, szinte az egész Kárpát-medence szlávokkal volt tele, mellettük illírek, kelták, avarok, bolgárok, talán a hunok maradékai (a hun-magyar rokonság is a vágyálmok közé tartozó legenda – két lovas nép az ázsiai sztyeppékről, valószínűleg a harcmodoruk volt hasonló). A meghódított népek átvették a hódítók nyelvét, a hódítók viszont a legyőzöttek kultúráját, ami gyakori jelenség volt a történelemben, amikor még ismeretlen volt a nemzeti büszkeség – talán mert így volt praktikus.

Aztán a tatárok elől menekülve jöttek a kunok, a jászok. A tatárjárás népirtás volt, utána be kellett telepíteni a svábokat, szászokat, más népeket is Európából. A török uralom után szintén. Ezek többnyire megmaradtak kisebbségnek, de később, főleg a romantikus nacionalizmus idején (amikor a szlovák Petrovics gyerekből Petőfi Sándor lett, a nagy magyar költő, és Steingassner István patikusból Tömörkény István, a kiváló magyar novellista), tömegesen magyarosodtak el. Ez genetikailag egy még áttekinthetetlenebb keveredést hozott létre, de nyelvileg a Habsburgok németesítő törekvéseivel dacolva maradt és győzött – a nyelvújítással megerősödve, modernizálódva – a finn-ugor magyar nyelv (amelynek szépségeit úgy is, mint magyar író, a nyelv profi használója, majd egy másik írásban ecsetelem.)

Hogyan maradt fönn, ha egyszer a meghódoltak átveszik a hódítók nyelvét, hiszen az ország Mohácstól Trianonig állandóan a hódoltság állapotában volt, nem lehet tudni. Hogy maradt fönn egy érthetetlen, a környező indogermán anyanyelvűek számára szinte megtanulhatatlan, rokontalan nyelv a szláv tengerben, és a német Drang nach Osten viharában? A titok azt hiszem az, hogy a térségben megfordult a közismert tendencia: itt a legyőzöttek nyelvét használni – magyarul egyáltalán megszólalni –, dacos tiltakozás volt minden hódítással szemben.

Keleti szomszédaink, a vlachok, magyarul oláhok, tisztességes szláv ajkú nemzet voltak (ez is nyelvészeti kategória!). De nekik a nagy szláv népek ellenére (cseh, lengyel, orosz, szerb-horvát, szlovén) derogált a szláv rokonság, és a nyelvújításuk során a szláv oláh nyelvből egy újlatin, román nyelvet kreáltak, ami két indogermán nyelv esetében nem volt nagy kunszt. És kiötölték a dákoromán elméletet, mely szerint a római provincián, Dácián és az ellatinosodott dák népen keresztül, az oláhok nem is szlávok, hanem újlatinok, amit aztán akkora vehemenciával és propagandagépezettel zúdítottak a világra, hogy ma már nem is kételkedik benne senki. Itt csak egy a rejtély: miért előkelőbb az újlatinok (olaszok, franciák, spanyolok) közé tartozni? Én meg nem mondom, de a románok nyilván tudják.

A magyar is hasonlít a szomszédjára, neki is derogál, ami van, és azzal szeretne büszkélkedni, ami nincs, csak nem képes a cél érdekében olyan energiákat mozgósítani, mint a románok. A magyarok a délibábok hősei, szépen tudnak álmodozni, de cselekedni sosincs erejük.

Más népek kimondottan büszkék az ősökre, mint a kelta írek, skótok, velsziek, bár angolul beszélnek.

A magyarok berzenkednek az ellen, az ezerszer bizonyított tény ellen, hogy nyelvük a finnugor nyelvcsaládba tartozik, mert örök vesztesként egy nagy rokon árnyékában szeretnének ők is naggyá lenni, ha már önerőből nem telik. De most, hogy Orbán elfeledve a százötven éves török rabigát, az új török szultán, Erdogan keblére borult, megjelent a rózsaszín látóhatáron a rég áhított Nagy Rokon.

Ezzel kapcsolatos, hogy Kásler Miklós „emberminiszter” (már ez is világcsúcs – melyik kormány büszkélkedhet még „emberminiszterrel”?!) létre akar hozni egy legeslegújabb Magyarságkutató Intézetet, amelyik majd tudományos alapon vet véget a türk–finn-ugor vitának.

Ez lesz talán a századik Magyarságtudományi Intézet (vagy más efféle intézmény) az első világháború vége óta. Roppant fontos intézmény lesz, mert finn-ugor vita százötven éve nincs: eldőlt, t.i. tudományos alapon. Na persze a délibábos alternatív nyelvészettel érdemes foglalkozni. Aki a halzsírszagú finn-ugor nyelvrokonságnál előkelőbbet keres, annak idézzük föl a babilóniai rokonság szószólóját, aki szerint a magyarok babilóniai eredetét bizonyítja, hogy Nabukodonozor babilón királynak is magyar neve volt, ma úgy ejtenénk: „Ne bolondozzon az úr!”

Ki meri állítani, hogy a Babilón nyelvrokonság nem előkelőbb, mint a finn-ugor, és az egész nemzetes magyar nemzet nem lehet büszkébb reá? A tudósok kisstílű emberek, beleragadnak a tudományos dokumentumokba, és nem veszik észre a nemzeti szellem szárnyalását, a sziklaszilárd magyarságtudat fontosságát, vagyis nem látják a fáktól az erdőt.

Egy újabb Magyarságkutató, vagy Magyarságtudományi Intézetre tehát halaszthatatlan szükség van, hogy rendet tegyen az irracionális érzelmek, és a racionális értelem, a hit és a tudás zűrzavarában. Egy ilyen intézmény, ha kellő anyagi támogatást kap, azt is be tudja bizonyítani, hogy Orbán Viktor is tévedhetetlen, mint a pápa: az egész finn-ugor nyelvcsalád cakk-pakk tulajdonképpen türk eredetű.

Így a kecske is jóllakik, a káposzta is megmarad, a tudomány is megkapja a maga hivatalos igazolását, és a magyar nemzet is az előkelőbb nyelvrokont.

És Orbán Viktor is a mai napra rendelt győzedelmét a mai napra rendelt ellenség fölött.







Amerikai Népszava Opinion

Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.

Előző cikk

34 milliárdból egy Kleinheisler lett, ez Orbán sikere

Következő cikk

Kertész Ákos: Előkelőbb rokonokat!