Kertész Ákos: Előkelőbb rokonokat!

Közzétéve október 18, 2018, 3:20 du.
13 mins

 

Mint annak idején a Nagy Sztálin József Generalisszimusz, a Nagy Orbán Viktor de Generalisszimusz szintén szeret nyelvészkedni, nem ideológiai alapon, mint nagy elődje, Sztálin, inkább napi politikai alapon. A minap Kirgizisztánban a török nyelvű népek tanácsán ott árválkodott a törökök között a maga finn-ugor nyelvével, ezért hirtelen azt találta mondani, hogy hiszen szegről-végről rokonok vagyunk, a magyar nem is finn-ugor nyelv, hanem türk. Megörült ennek a török Szultán, Tayyip Erdogan, lett is nagy hejehuja, dínomdánom, ereszd-el-a-hajamat, a két vezér összeölelkezett és már ropták is az ősi táncot türk módra.

Komolyra fordítva a szót, az a helyzet drága olvasóim, hogy népek, családok egyaránt szeretik az előkelő rokonokat. Nekünk például, bár anyai nagyanyám Simon lány volt Balatonboglárról, nem volt rokonunk báró boglári Simon Jakab, noha a család néhány tagja szeretett úgy tenni, mintha… amíg apám jogos haragja véget nem vetett a hitvány urizálásnak.

Így aztán meg lehet érteni a Viktort, a finnek, az észtek jelentéktelen kis népek, bezzeg a törökök! Erdogan nemcsak keleti despota, de történelmileg ott tornyosul mögötte az egész egykori Oszmán birodalom. Ezért hát érthető, hogy Orbán diktátor egészen bele van szerelmesedve az új Török Szultánba. S ha egyszer nem ő uralja Erdogant, hanem a török despota uralja őt, akkor előjön a „genetikusan alattvaló” magyar természete – hogy úri modoromat el ne veszítsem, mert kifejezhetném magam másképp is.

Ezen mit sem változtat, hogy a „finn-ugor” nyelvészeti, és nem genetikai kategória. (Mindenki úgyis mindent összezagyvál.) A magyar nyelv lingvisztikailag kristálytisztán a finn-ugor nyelvcsaládba tartozik, genetikailag viszont a magyar, mint nép, sőt nemzet alig is kibogozható.

Gondoljuk végig. A hét törzs Ázsiából jött, egyikük, alighanem a domináns törzs, beszélte a finn-ugor nyelvet; a többi átvette. Genetikailag valamennyi törzs más és más lehetett. Csakugyan heten voltak? A hét amolyan alapszám a számmisztikában. (Hetedhét ország, hétmérföldes csizma, a hétszázát! A hétszentségit! Hétszilvafás nemes stb.) És ha nyolc törzs volt? Vagy csak hat?

Amikor Árpádék itt megjelentek, szinte az egész Kárpát-medence szlávokkal volt tele, mellettük illírek, kelták, avarok, bolgárok, talán a hunok maradékai (a hun-magyar rokonság is a vágyálmok közé tartozó legenda – két lovas nép az ázsiai sztyeppékről, valószínűleg a harcmodoruk volt hasonló). A meghódított népek átvették a hódítók nyelvét, a hódítók viszont a legyőzöttek kultúráját, ami gyakori jelenség volt a történelemben, amikor még ismeretlen volt a nemzeti büszkeség – talán mert így volt praktikus.

Aztán a tatárok elől menekülve jöttek a kunok, a jászok. A tatárjárás népirtás volt, utána be kellett telepíteni a svábokat, szászokat, más népeket is Európából. A török uralom után szintén. Ezek többnyire megmaradtak kisebbségnek, de később, főleg a romantikus nacionalizmus idején (amikor a szlovák Petrovics gyerekből Petőfi Sándor lett, a nagy magyar költő, és Steingassner István patikusból Tömörkény István, a kiváló magyar novellista), tömegesen magyarosodtak el. Ez genetikailag egy még áttekinthetetlenebb keveredést hozott létre, de nyelvileg a Habsburgok németesítő törekvéseivel dacolva maradt és győzött – a nyelvújítással megerősödve, modernizálódva – a finn-ugor magyar nyelv (amelynek szépségeit úgy is, mint magyar író, a nyelv profi használója, majd egy másik írásban ecsetelem.)

Hogyan maradt fönn, ha egyszer a meghódoltak átveszik a hódítók nyelvét, hiszen az ország Mohácstól Trianonig állandóan a hódoltság állapotában volt, nem lehet tudni. Hogy maradt fönn egy érthetetlen, a környező indogermán anyanyelvűek számára szinte megtanulhatatlan, rokontalan nyelv a szláv tengerben, és a német Drang nach Osten viharában? A titok azt hiszem az, hogy a térségben megfordult a közismert tendencia: itt a legyőzöttek nyelvét használni – magyarul egyáltalán megszólalni –, dacos tiltakozás volt minden hódítással szemben.

Keleti szomszédaink, a vlachok, magyarul oláhok, tisztességes szláv ajkú nemzet voltak (ez is nyelvészeti kategória!). De nekik a nagy szláv népek ellenére (cseh, lengyel, orosz, szerb-horvát, szlovén) derogált a szláv rokonság, és a nyelvújításuk során a szláv oláh nyelvből egy újlatin, román nyelvet kreáltak, ami két indogermán nyelv esetében nem volt nagy kunszt. És kiötölték a dákoromán elméletet, mely szerint a római provincián, Dácián és az ellatinosodott dák népen keresztül, az oláhok nem is szlávok, hanem újlatinok, amit aztán akkora vehemenciával és propagandagépezettel zúdítottak a világra, hogy ma már nem is kételkedik benne senki. Itt csak egy a rejtély: miért előkelőbb az újlatinok (olaszok, franciák, spanyolok) közé tartozni? Én meg nem mondom, de a románok nyilván tudják.

A magyar is hasonlít a szomszédjára, neki is derogál, ami van, és azzal szeretne büszkélkedni, ami nincs, csak nem képes a cél érdekében olyan energiákat mozgósítani, mint a románok. A magyarok a délibábok hősei, szépen tudnak álmodozni, de cselekedni sosincs erejük.

Más népek kimondottan büszkék az ősökre, mint a kelta írek, skótok, velsziek, bár angolul beszélnek.

A magyarok berzenkednek az ellen, az ezerszer bizonyított tény ellen, hogy nyelvük a finnugor nyelvcsaládba tartozik, mert örök vesztesként egy nagy rokon árnyékában szeretnének ők is naggyá lenni, ha már önerőből nem telik. De most, hogy Orbán elfeledve a százötven éves török rabigát, az új török szultán, Erdogan keblére borult, megjelent a rózsaszín látóhatáron a rég áhított Nagy Rokon.

Ezzel kapcsolatos, hogy Kásler Miklós „emberminiszter” (már ez is világcsúcs – melyik kormány büszkélkedhet még „emberminiszterrel”?!) létre akar hozni egy legeslegújabb Magyarságkutató Intézetet, amelyik majd tudományos alapon vet véget a türk–finn-ugor vitának.

Ez lesz talán a századik Magyarságtudományi Intézet (vagy más efféle intézmény) az első világháború vége óta. Roppant fontos intézmény lesz, mert finn-ugor vita százötven éve nincs: eldőlt, t.i. tudományos alapon. Na persze a délibábos alternatív nyelvészettel érdemes foglalkozni. Aki a halzsírszagú finn-ugor nyelvrokonságnál előkelőbbet keres, annak idézzük föl a babilóniai rokonság szószólóját, aki szerint a magyarok babilóniai eredetét bizonyítja, hogy Nabukodonozor babilón királynak is magyar neve volt, ma úgy ejtenénk: „Ne bolondozzon az úr!”

Ki meri állítani, hogy a Babilón nyelvrokonság nem előkelőbb, mint a finn-ugor, és az egész nemzetes magyar nemzet nem lehet büszkébb reá? A tudósok kisstílű emberek, beleragadnak a tudományos dokumentumokba, és nem veszik észre a nemzeti szellem szárnyalását, a sziklaszilárd magyarságtudat fontosságát, vagyis nem látják a fáktól az erdőt.

Egy újabb Magyarságkutató, vagy Magyarságtudományi Intézetre tehát halaszthatatlan szükség van, hogy rendet tegyen az irracionális érzelmek, és a racionális értelem, a hit és a tudás zűrzavarában. Egy ilyen intézmény, ha kellő anyagi támogatást kap, azt is be tudja bizonyítani, hogy Orbán Viktor is tévedhetetlen, mint a pápa: az egész finn-ugor nyelvcsalád cakk-pakk tulajdonképpen türk eredetű.

Így a kecske is jóllakik, a káposzta is megmarad, a tudomány is megkapja a maga hivatalos igazolását, és a magyar nemzet is az előkelőbb nyelvrokont.

És Orbán Viktor is a mai napra rendelt győzedelmét a mai napra rendelt ellenség fölött.







Szóljon hozzá

  • (nyilvánosan ez nem jelenik meg)