2024, április19, péntek
KezdőlapMagyarországKisvasutat nyitott meg a kerékpározási kormánybiztos

Kisvasutat nyitott meg a kerékpározási kormánybiztos

-

„Az elsők közt kerül sor a kemencei kisvasút meghosszabbítására a kormány által a kisvasútfejlesztésre még tavaly megítélt 10 milliárd forintos keretből” – mondta Révész Máriusz, „a kerékpározás és az aktív kikapcsolódás fejlesztésével és népszerűsítésével összefüggő feladatok ellátásáért felelős kormánybiztos” a Pest megyei Kemencén. Azt nem tette hozzá, hogy a pénzt emésztő kamuprogram egyetlen oka, a felcsúti kisvasút. Azt a látszatot kell kelteni, mintha a felcsúti kisvasút egy nagy koncepció része lenne.

 

Rétvári Bence, emberminisztériumi államtitkár elmondta, hogy tavaly több mint százezren látogatták meg a kemencei kisvasutat, amelyet 18 éve a Kisvasutak Baráti Köre Egyesület önkéntesei üzemeltetnek. A kisvasút idén kezdi meg a 118. évadát. Vagyis, ez már a Fidesz előtt is működött, csak hosszabbítottak rajta. Vajon mennyit? Valószínűleg el kell számolni az EU felé valami pénzzel Felcsút miatt. Rétvári majd ide hozhatja a világban megmentett jezsuita szerzeteseket kikapcsolódni, akik felmondják az Orbán-féle gyűlöletpolitikát.

Soha nem gondoltuk volna, hogy a Kárpát-medencei kisvasutak találkozókat rendeznek, de Révész Máriusz a Kárpát-medencei kisvasutak budapesti találkozóján jelentette be, hogy a rezsim a legforgalmasabb hazai kisvasúti vonalak fejlesztésére tízmilliárd forintot ítélt meg. Ez a legfontosabb Magyarországon, a kisvasút hálózat. Mindenki egészséges, az oktatás is rendben, az igazságszolgáltatás három hónap alatt letárgyal egy ügyet, ugye?

Nem könnyű Révész Máriusznak. Valamit az ilyen kamu munkahelyen is kell csinálni. Erre elmegy 10 milliárd forint. Mindenesetre kíváncsiak lennénk, hogy diktatúrákon kívül hol van még a világon kerékpározási kormánybiztos.



25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések