2024, december22, vasárnap
KezdőlapMagyarországKövér elárulta, hogy kell nekik az MSZP

Kövér elárulta, hogy kell nekik az MSZP

-

Kövér László egy szegedi lakossági fórumon elmondta, hogy aggódnak azért, hogy az MSZP megmaradjon és parlamenti párt legyen. Ez jól mutatja, hogy a Fidesz nem a választások eredménye miatt aggódik, hanem azért, hogy fenn tudja tartani a demokrácia látszatát, és a NER legitimációját. Ehhez pedig szükség van az MSZP-re és a többi kollaboráns pártra.

A Fidesz hosszú ideje mindent meg is tesz azért, hogy az MSZP megmaradjon és ne essen össze. Évek óta beszédtéma, hogy a háttérből a Fidesz segíti a pártot, a Fidesz „ügynökök” és a Fidesz emberei az informális irányítók, mert rajtuk keresztül jön az ellátmány. Erre a párt egyes vezetői is egyre gyakrabban tesznek célzást.

Pedig – mint Kövér László mondta – be is titlthatnák a pártot, mert mindkét eshetőségre felkészültek. Ha az MSZP visszaszerezné a függetlenségét és megerősödne, esetleg igazi ellenzéki párttá válna, akkor be van élesítve az „alaptörvény” preambulumában az, hogy bármikor felszámolják, mint a diktatúra utódpártját. De ha a legitimációt veszélyeztetné, hogy az MSZP megszűnik vagy kiesik a parlamentből, akkor felerősítik pártot és a sajtóját.

Mindez alátámasztja azt a tényt, hogy Orbán olyan diktatúrát tart fenn, amely leplezi a rendszer jellegét, fenntartja a demokratikus működés látszatát, mert különben külföldön és belföldön is ellehetetlenülne. Az Európai Unióban mindenképp, és az összeomláshoz vezet, mert a NER-t az Unió pénze tartja el. Ha az ellenzéki pártok megvonnák Orbántól a NER legitimációját, amire ezer okuk lenne, akkor Orbán rendszere összeomlana.

De az ellenzéki pártok fennmaradásához szükséges pártfinanszírozás a legitimációt jelentő parlamenti részvételhez van kötve, ezért a pénz miatt az ellenzék elleplezi a lakosság előtt azt a tényt, hogy Magyarországon államcsíny történt, a hatalom kizárólagos gyakorlása valósult meg, Magyarországon törvénytelen hatalom uralkodik. A pénz miatt azt hazudja az ellenzék, hogy Orbánt választáson le lehet győzni, és a demokrácia működik.

Ezzel lebénítja az országot, mert a lakosság azt hiszi, hogy törvényes körülmények között nyer Orbán, és veszítenek ők, ezért nem lehet ellene mit tenni. Orbán megkapja belföldön és külföldön a legitimitást, a demokrácia hamis látszatát, és a demokratikus felhatalmazás látszatát. Ez a NER működésének alapja, ezért fontos Kövérnek, hogy egy impotens MSZP megmaradjon és bejusson a parlamentbe.

Ha nem lenne impotens, saját önkényuralmi alaptörvényük alapján betiltanák. Ahogy ez vár a Jobbikra is, mert veszélyt jelent Orbánra, miután Simicska hatására felmondta azt a hallgatólagos megállapodást, hogy az ellenzék nem kérdőjelezi meg Orbánt és rendszerét. A Jobbikot már 2010 előtt be kellett volna tiltani, de nem ezért, hanem azért, mert náci. Demokráciában pedig náci pártnak nincs helye.

Ezzel szemben a Jobbik a Fidesz berkeiből indult, nagy valószínűséggel azért, hogy a Fidesz kontrollja alatt felszívja a nyíltan szélsőjobboldaliakat. Belső lázadás, szakadás eredménye, hogy a Jobbik Simicska irányításával szembefordult Orbánnal, ezért akarják megszüntetni. Nem a párt demokráciával összeegyeztethetetlen szellemisége miatt.

De a Jobbik helyében lehetne bármelyik ellenzéki párt. Ha tényleges ellenzékivé válik, akkor készen állnak az eszközök arra, hogy megsemmisítsék. Kollaboránsként viszont megkapják a pénzüket, Orbán vigyáz rájuk, hogy meg ne szűnjenek, és legitimálják a rendszert. Orbán bukásának ők a legnagyobb akadályai.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések