Az orvosok mindent megtesznek, ami tőlük telik, és amire eszközük van, de a világ újraindításával a döntéshozók tudomást vettek arról, hogy a veszélyeztetett korosztályból még sokan meghalnak, amíg nincs megfelelő ellenszer. Nyilvánvaló, hogy a szigorítások enyhítését nem a járvány csökkenése vagy a vírus gyengülése indoloja, hanem a gazdaság és a normális élet fenntartásának szükségessége. Bekalkulálták, hogy ennek lesznek áldozatai a veszélyeztetett csoportokban.
A csikicsuki egy taktika, hogy bezárnak mindent, hogy az egészségügyi rendszer ne omoljon össze, amikor sikerül stabilizálni a helyzetet, akkor átmenetileg kinyitnak, hogy az emeberek ne haljanak éhen, hanem tudjanak dolgozni, és a legyen fogyasztás, amely megtartja a munkahelyeket. Amikor ennek nyomán elszabadul újra a vírus, akkor megint szigorítanak, és így tovább, amíg nem lesz oltóanyag. Ez azt is jelenti, hogy a szigor enyhítése során sok olyan ember is megfertőződhet, akik egyébként nem fertőződtek volna meg, ha fenntartanák a nagyon szigorú intézkedéseket. Akiken ennek nyomán nem tudnak segíteni, azokról kvázi „lemondtak” a döntéshozók, mert ha nem enyhítenek, akkor a gazdaság összeomlik, a munkahelyek megszűnnek, az emberek bevétele megszűnik és éhhalál vagy lázadások fenyegetnek.
Ezért nem lehet mást tenni, mint periodikusan enyhíteni, szigorítani, enyhíteni, szigorítani, aztán előbb-utóbb lesz ellenszer. Viszont ezzel kiszolgáltatnak sok embert a vírusnak, akik azt hiszik, hogy a járvány gyengült vagy megszűnt, ezért nyitnak ki egyre több mindent. Főleg, ha olyan felelőtlen emberek, mint Orbán propagandistájaként működő magyar tisztifőorvos azt állítja, hogy „szelidült a vírus”. Mivel a gazdaság és a fogyasztás beindulásához, a munkahelyek újraéledéséhez az kell, hogy az emberek kijöjjenek az önkéntes karanténból, a politikai döntéshozók elhallgatják a szogor enyhítésénak lehetséges következményeit, mert ha az emberek otthon maradnak az enyhítés ellenére, akkor nem érik el a cél és nem indul be semmi.
Ezért az embereknek, különösen a veszélyeztetett korosztálynak és a veszélyt jelentő betegségekkel küzdőknek, illetve a környezetüknek kell józannak maradniuk és gondoskodni továbbra is a megfelelő védelemről. A szigor enyhítése és a kinyitások nem nekik szólnak. Ezért a veszélyeztetett embereket továbbra sem szabad kitenni a fertőződésnek, ami most még könnyebben bekövetkezhet és be is következik majd. Ez az enyhítésről szóló döntésekbe is be van kalkulálva.
Magyarországon erről a veszélyről semmit nem lehet tudni, mert nem lehet tudni, valójában mennyi a fertőzött, mennyi a vírus következtében elhunytak száma, hol nagyobb a fertőzöttség, mert Orbánék nem tesztelnek eleget, hogy az általuk kívánatosnak tartott mérték alatt tartsák a számokat. Semmi nem igazolódott be egyetlen előrejelzéséből sem, minden az emberekre és a véletlenre van bízva, aki meghal, az magának köszönheti, és talán soha ki sem derül, hogy a vírus miatt halt meg. Ezért Orbánék nem tehetnek semmiről, és nem felelnek semmiért. Nincs olyan döntésük, ami a valóság ismeretén alapulna, vagy a járvány valódi felszámolására irányulna. A hírekből és más országok intézkedéseiből tájékozódnak, azokat másolják.
Arra kell készülni, hogy a szigor enyhülésével a járvány terjedése nagyobb lehet, mint eddig. Azt még nem lehet tudni, hogy a napsütés és a párás meleg mennyit segít. Van a megnyitás kapcsán felszabaduló pozitív életenergiáknak és optimizmusnak is korlátozott mértékben pozitív hatása, de az nem állít meg egy vírust. Ezért a fentiek figyelembe vételével érdemes kialakítani az egyéni stratégiákat. Ehhez nem elhanyagolható szempont, amiről már a járvány elején írtunk, hogy a szándékosan lerohasztott magyar egészségügyben a kórházak életveszélyt jelentenek és a vírusfertőzések gócpontjai járvány nélkül is. A magyar kórházba kerülés önmagában egy életveszély. Példa erre Tatabánya, ahol már évtizedekkel ezelőtt is egy sima lábtörésben meg lehetett halni.
