2024, december22, vasárnap
KezdőlapKiemelt fő hírMár Böjte Csaba teológiai végzettségét keresik

Már Böjte Csaba teológiai végzettségét keresik

-

Mint beszámoltunk róla, Szőke Mária Magdolna nagyváradi újságíró, oknyomozó riporter, a Magyar Katolikus Újságírók Egyesületének tagja, az egész erdélyi katolikus közösség nevében írt nyílt levelet Urbán János P. Erik OFM ferences tartományfőnökhöz, amelyben kéri a Böjte-vádak tisztázását, egy tisztességes vizsgálatot. A nyílt levélben a szerző azt írta, hogy a rendi tartományfőnök segítse őt azzal, „hogy elárulja Böjte Csaba testvér mikor és hol végezte el teológiai tanulmányait”, mert „ezekről nem találtam semmilyen konkrét dátumot a számomra is elérhető felületeken”.

Böjte Csaba Wikipedia oldalán az olvasható, hogy az eredetileg autóvillamossági szerelő Böjte Csaba bányász volt. A ferences rendbe még a Ceaușescu-diktatúra alatt, 1982-ben jelentkezett, a legnagyobb titokban. Tanulmányait Gyulafehérváron és Esztergomban végezte, mielőtt 1989-ben pappá szentelték. A szűkszavú ismertetés szerint Böjte előbb volt a ferences rend tagja, mint ahogy később pappá szentelték. Gyulafehérváron és Esztergomban folytatott tanulmányokat, de az a nyílt levél szerzője szerint sem világos, hogy elvégezte-e valaha valahol a teológiát, vagy csak járt oda.

Ez félelmetes hasonlóságot mutat az ugyancsak egykori katolikus teológiai hallgató, Németh Sándor, a Hit Gyülekezete tulajdonosa vezetője személyével, aki soha nem végzett el teológiai főiskolát, a legnagyobb állami iskolai végzettsége érettségi. Németh Sándor éppen olyan sarlatán tevékenységet folytat, mint Böjte, ugyanazokat az eszközöket használja a hazugságoktól kezdve a zsarolásig, mint amelyeket Böjte használ. Éppen olyan hazug kirakatrendezvényekkel igyekszik kibújni a jogos vádak alól, szintén az Orbán-rezsim kiszolgálója, amely ezért a bűncselekményeit elfedezi.

Ezért talán az sem véletlen, hogy a Németh Sándor tulajdonában levő ATV megvédte Böjtét egy Szabó Tímeával folytatott beszélgetésben, s ehhez még a Böjte által relativizált pedofíliát is védte. A másik hasonlóság, hogy Németh Sándor is eltitkolt szexuális visszaéléseket az egyházában. A közvélemény csupán abban reménykedhet, hogy ha saját híveik kérdéseire nyilvánosan válaszolnak a ferences rend vezetői, akkor megtudhatjuk, hogy Böjte Csaba elvégezte a teológit valaha vagy csak járt oda egy ideig. Ezt a kérdést nem mi vetettük fel, hanem a katolikus egyház tagjai.

Mindenesetre az általunk ismert egykori nevelők és munkatársak szerint Böjte Csabát nem látták soha Bibliát olvasni. Beleértve Böjte titkos szeretőjét is, aki sok bizalmas időt töltött a ferences szerzetessel, akinek a tevékenysége és az élete nem tükrözi szent Ferenc szellemiségét és egy átlagos hívő erkölcsi életét sem, de Böjte Csabát még ő sem látta soha Bibliát olvasni.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések