A Közös Ország Mozgalom október 23-ára, az ’56-os forradalom emlékére, az ellenzékinek tartott pártokat közös demonstrácóra szólította. A Lehet Más a Politika – amely megszületése óta minden tettével azt igazolja, hogy Nem Lehet Más a Politika – ugyanakkor meghitt kapcsolatot ápol a szélsőjobboldali pártokkal, nem közösködik senkivel. Könyöröghetnek nekik bármilyen összefogásért, a feljelentgetéseiről híres pártelnökük, majd az ő nyomdokait követő utódja és társelnöknője hajthatatlanok. Nem, nem, soha – bizonygatják újból és újból. Még meg sem érkezett a meghívó, máris nemet mondtak. Kistestvérük, a még bölcsődés korú – saját jövőjüket előre megjósoló, maguknak fölöttébb találó nevet találó – Momentum szintén azonnal elhatárolódott. Nem szeretnek ők senkit, aki olyan rosszul időzítette a világra jövetelét, hogy az elmúlt harminc évben már életben volt. Elképzelésük szerint mindenki tűnjön el, szívódjon fel, majd ők megteremtik az élhető, boldogságban úszó Magyarországot, melyet a reálisan felmért 1-2 százalékos támogatottságukkal fognak elérni.
Ezek után gyorsan és határozottan nemet mondott, a Külön, pardon, Együtt nevet viselő párt, amely szintén a szóló előadást preferálja, amit visszaigazol híveik alig vagy egyáltalán nem mérhető száma. Azonnal csatlakozott hozzá a Monológ, pardon, Párbeszéd becenévre hallgató pártocska, amely szintén hatalmas 1 százalékos tömeget tudhat maga mögött. Magányban az erő – vallják ők mindannyian, s készülnek lázasan a nagyítóval is alig látható táborukkal a grandiózus, eget rengető, történelmi kormányváltásra.
A nagy múltú magyar demokrácia rendelkezik még néhány egyfős párttal, de elnézést kérünk tőlük, ha velük most nem foglalkozunk, inkább megvárnánk, amíg megduplázzák a taglétszámukat.
Viszont ne feledkezzünk meg az ellenzéki oldal széles kínálatában található Demokratikus Koalícióról sem, melynek nevében a koalíció szót nemigen tudjuk értelmezni, mivel pártelnökük személye miatt – okkal vagy ok nélkül –, velük senki sem kíván egy légtérben tartózkodni. Végül, de egyáltalán nem utolsó sorban a legfőbb, leghatalmasabb baloldali pártról, a 10 százalékos Magyar Szocialista Pártról is ejtsünk szót. Igaz, hogy Magyarországon nincs miniszterelnök választás, mégis minden párt kinevezett valakit miniszterelnök-jelöltnek – ami elég vicces – ám a szocialisták jelöltje, – akinek egyik legkiemelkedőbb tulajdonsága, hogy magas (khm, khm…, értik, ugye?) – nem húzta ki a választásokig sem, hanem idő előtt lemondott a megtisztelő és fényes sikerekkel kecsegtető megbízásról.
E két pártnak már sem ideje, sem alkalma nem volt lemondani a közös fellépést október 23-án, mert a szervezők lefújták a megmozdulást. A Közös Ország Mozgalom szerint a visszalépések miatt nem sikerült volna felmutatni az eredeti elképzelést: a konszenzust. Tényleg! Ezzel mi sem tudunk vitatkozni.
1956-tal ellentétben, 2017-ben érdeklődés, összefogás és közös ország hiányában elmarad a forradalom. De jobb is így, hiszen ki szeretne vért látni? Marad a magyar társadalom többsége számára oly kedves, békés, megnyugtató és biztonságos önkényuralmi rendszer.
