L. János, a felcsúti nemzetvezető jelenleg partvonalra állított bűntársa, 2 milliárd forintos ajándékot kapott a főnökétől, mint a Teniszszövetség új vezetője. Ő az, akitől anno megtudtuk, mindenki annyit ér, amennyije van. Ha jól értjük, ő most éppen 2 milliárdot ér az eddig elsíbolt földeken, szántókon, legelőkön, kastélyokon és egyéb vagyonokon túl. A Teniszszövetségnek nyilván óriási igénye van a pénzre, hiszen egy jó teniszütő nem két fillér, labdára is számolatlan mennyiségben van szükség. Érthető, ha a világhírű, kupát kupa után nyerő magyar teniszezők közül egy sem szólalt meg, hogy a pénzt inkább azoknak a civil szervezeteknek kellene adni, akiktől a felcsúti nemzetvezető elvette, akik az állam helyett végzik a szociális és egyéb feladatokat, felkarolják és segítik az elesetteket, a politika által nyomorba döntött embereket.
A magyar társadalom többségét alkotó magyar betegek nem tiltakoznak, tíz éve mély hallgatásban vannak, féltik az irhájukat, a vacak állásukat, a megélhetésüket, és gyógyíthatatlan betegségük folytán el sem tudják képzelni, hogy mindenki, de mindenki sorra fog kerülni. Lapítanak, tűrnek, kibekkelésre játszanak, azt hiszik, ők majd megússzák. Tévednek.
Nem múló lázálmukban önként átadták több milliárdos magánnyugdíj megtakarításukat az országvezetőnek, hang nélkül tűrték és tűrik hazájuk kifosztását, szétverését, tönkretételét. A magyar társadalom többségét alkotó menthetetlen magyar betegek nem ismerik a szolidaritást, nem állnak ki egymásért, pedig nincs már olyan társadalmi csoport, amelyikbe ne rúgott volna bele a fejér megyei faluból a budai várba felkapaszkodott vezér.
Nem rendeztek százezres tüntetést az Alkotmány önkényes, egypárti átírása miatt, a választási rendszer az önkényúr és bűntársai számára előnyös átrajzolása és csalásai miatt, a pedagógusok, az egészségügyi dolgozók sorozatos becsapása miatt, a tűzoltók, a rendőrök, a rokkantak porig alázása miatt, az oktatási rendszer ledózerolása miatt, az egészségügyi rendszer szisztematikus megsemmisítése miatt, az ország legjobb egyetemének, a CEU elűzése vagy az MTA felszámolása miatt. A fővárosiak csendben nézik egyetlen nagy parkjuk, a Ligetük beépítését és lebetonozását, tereik, utcáik fáinak kivágását, tehetséges művészeik minőséget és színvonalat képviselő szobrainak eltávolítását, és közvetlen környezetükben giccses, hazug, történelemhamisító „műalkotásokkal” történő helyettesítését, elcsúfítását, telepöttyözését.
A magyar társadalom még egészséges kisebbségét nem képviseli senki, álellenzéke felesküdött a jogfosztó alkotmányra és kitartóan csipegeti a fejér megyei faluból a budai várba felkapaszkodott vezető tenyeréből szórt morzsákat – ha éppen nem egymást marják -, és elhiteti az egészséges kisebbséggel, hogy tíz éve a megfélemlítés jól működő „kormányzásával” és a stabilan kiépített diktatúrában képes lesz demokratikus úton leváltani a kormányt. (Eddig négyszer nem sikerült, ami persze nem zárja ki, hogy ötödszörre sikerülhet. Szerintük.) A magyar társadalom még egészséges kisebbsége nem képes másra, mint petíciók, aláírások, tiltakozó ívek gyűjtésére, fb-os felháborodásra, amin a Fejér megyéből a budai várba felkapaszkodott kényúr jókat mulat, miközben a Gundelből rendelt ebédjén csámcsog, kezében kovászos uborkával.
Napjainkban a Színház- és Filmművészeti és Egyetem einstandolása és szabad szellemiségének felszámolása zajlik. Csupán pár száz hallgató harcol heroikusan, minden elismerést kiérdemlő módon a saját jövője érdekében. Sajnos el fognak vérezni, hiszen akkora túlerővel állnak szemben, amit nem tudnak önmaguk leküzdeni, bármennyire is kívánjuk nekik a maximális sikert. Mert mondanunk sem kell, hogy a magyar társadalom többségét alkotó gyógyíthatatlan és menthetetlen magyar betegei mellettük sem állnak ki. Nem látjuk a színházba járók, a színházat szeretők százezreinek támogatását, a többi egyetem vagy színház jól látható pártfogását, a magyar kultúrát szerető emberek sokaságát.
Eddig 30 év telt el a magyar társadalom többségét képező beteg emberek és a kisebbségét képező egészséges emberek életéből. Erre voltak képesek a magyar társadalom betegei és egészségesei szabadon, mindenféle elnyomás nélkül. A károk helyrehozhatatlanok.
„Úgyis elnyel a sír szája / Gyáva népnek nincs hazája / Világ népe mind megveti / Még az ég is kineveti.” /Sajó Sándor/
