Az európai parlamenti választás tiszta, szabályos, szabad és demokratikus voltáról – amit ideje lenne hungarikumként bejegyeztetni az EU-ban – már kifejtettük a véleményünket a múltkori írásunkban, ezért most nem szeretnénk ismételni magunkat. Csupán egy apró lábjegyzetet tennénk: az unió választási eredményeket tartalmazó oldalán, országról-országra, pártokra lebontva meg lehet nézni a számokat, a helyezéseket.
Belgiumban 13%-kal lett első a nyertes párt, a többi országban is maximum 20-35%-ot kapott a győztes. Ha rákattintunk a térképen Magyarországra, azonnal kidobja a Fidesz 52%-os diadalát, más szóval nincs még egy olyan debil ország, amelyik 52%-ot szavazott volna egyetlen pártnak. Ha nem tévedünk, ezt hívják diktatúrának, persze az azeri haver 86%-ához képest Európa DNS-ének még van behozni valója.
Pannóniában vasárnap óta vad elemzések folynak, mind az úgynevezett baloldalon, mind az úgynevezett jobboldalon, mind úgynevezett politológusok, mind laikusok által. Csak úgy röpködnek a számok, a részvételről, az eredményről, az arányokról, ki nyert, ki veszített. Őrületes kalkulációkkal igyekeznek az EP-választás eredményeit kivetíteni a majdani őszi önkormányzati választásokra, ami semmi mást nem bizonyít, minthogy a legfelkészültebb szakértő sincsen egészen tisztában a két választás közötti különbséggel.
De nézzük a dolgok pozitív oldalát! Magyar belpolitikai szempontból az egyik pozitívum, hogy talán hamarosan véget ér a szocialista párt hosszú, gyötrelmes agóniája. Érző ember nem szívesen nézi más fájdalmát, még egy pártét sem. Keserves volt figyelemmel kísérni a sorozatos rossz döntéseiket, tévedéseiket, lassú és folyamatos sorvadásukat. Nem kívánunk semmi rosszat nekik, épp ellenkezőleg, azt szeretnénk, ha befejeződne a szenvedésük.
Tovább tisztul a kép azzal, hogy várhatólag a helyére (a süllyesztőbe) kerül a (Nem) Lehet Más a Politika elnevezésű társaság. A párt, amelynek egykori elnöke könnyes szemmel szavazta meg a Trianon-törvényt a parlamentben és számos esetben kedélyesen parolázott a zsidókat listázni kívánó párt elnökével. A párt, amelynek cséphadaró módjára beszélő egykori társelnök-amazonja nemrégiben hatalmasat alakított a tévészékházban, aki nyaranta Tusványoson mulatozott a felcsúti nemzetvezető társaságában, úgy is, mint „ellenzéki”. Lezárul egy korszak; a tíz éve alakult blöff, a magát zöldnek és ellenzékinek eladó párt atomjaira hullik. Néhány tagjának főhet a feje, amiért hirtelen munka után kell nézniük (szokatlan és furcsa érzés lesz, belátjuk). Bánkódhat némileg a budai Várban trónoló kettős spirál is, hiszen itthon eggyel kevesebb szatellitpártja lesz, de még mindig marad neki egy régebbi és egy újabb, vele együtt keringő kis fasiszta tömörülés.
Abban is reménykedhetünk, hogy lehullik a hályog a híveik szeméről, akik tíz éve bedőltek és azóta is folyamatosan hisznek/hittek az (N)LMP zöld színének, „liberalizmusának”, akiknek nem tűnt fel, hogy a pártnak egyetlen spórája sem volt jelen a budapesti fairtások helyszínein, kertek, fasorok, utcák tönkretételénél, a Liget lebetonozásánál és beépítésénél, a Balaton-part sivataggá változtatásánál.
Az EP-választásnak talán egyetlen – őszintén sajnálatra méltó – vesztese van: Jávor Benedek. Igaz, az ő veresége – már az MSZP-PM lista összeállításakor, amikor eleve a lúzer 4. helyre sorolták – borítékolható volt. Ő, aki a Párbeszéd színeiben valóban értett a környezetvédelemhez és érzékelhető munkát végzett az Európai Parlamentben, nem is volt való magyar politikusnak. Bízunk benne, hogy talál magának Európában olyan pozíciót, ahol megbecsülik a szaktudását és a munkáját, ha már a pártja és a hazája erre alkalmatlannak mutatkozott.
