2024, december22, vasárnap
KezdőlapAmerikaMásológép volt a helyiségben, ahol Trump államtitkokat rejtegetett

Másológép volt a helyiségben, ahol Trump államtitkokat rejtegetett

-

Számára kedvező, hazai terepen, általa kijelölt bíró előtt, Miamiban áll bíróság elé Donald Trump az általa ellopott, letagadott és elrejtett szigorúan titkos államtitkok birtoklása és rejtegetése ügyében, hogy közöljék vele a vádemelést, rabosítsák és ujjlenyomatot vegyenek tőle. A republikánus párt politikai üldözésről beszél, Trump mindenáron el szeretné érni, hogy a bizonyított és általa elkövetett bűncselekmények miatt ne induljon ellene eljárás, mert ha bűnösnek találják, tíz éves büntetéseket is kaphat a 37 vádpontot tartalmazó vádirat alapján.

Eközben az ügyészség egyre több bizonyítékot hoz nyilvánosságra, amelyek bizonyítják Trump bűnösségét, és mgerősítik azt a nemzetbiztonsági veszélyt, amit Trump volt elnökként okozott. Felvételek vannak arról, hogy a titkos dokumentumokról beszél, s azt is elmondja, hogy nem oldotta fel elnökként ezeket a titkosítás alól, bizonyíték van arról, hogy kérkedett idegeneknek arról, hogy nukleáris és szigorúan titkos amerikai hadititkok vannak a birtokában, amelyeket nem kellően védett helyiségekben, de a fürdőszobiában, a zuhanyozóiban is tárolt.

A vádpontot többsége a kémtörvény hatása alá tartoznak, szigorúan titkos dokumentumok birtoklása, eltulajdonítása, rejtegetése miatt. A republikánusok azzal védekeznek, hogy Trump ezeket az államtitkokat nem árulta, nem adta át őket illetékteleneknek. Ettől még a kémtörvény szerint a birtoklása, nem megfelelő kezelése miatt darabonként tíz év börtön jár. Az ügyészek által közölt felvételek egyike azonban nagyon súlyos kérdéseket vet fel: egy helyiségben, melyben Trump nukleáris katonai titkokat őrzött, egy másológép áll az államtitkokat tartalmazó dobozok mellett.

Ilyen nincs, ez tipikusan Trumpra vall, hogy a rábízott nukleáris és katonai titkokat ellopta, rejtegette, így őrizte és még egy másológépet is tartott mellette.

Egyrészt, mi célt szolgált a szigorúan titkos iratok mellett egy másológép? Mikor került oda, milyen célból? Milyen másolásokat végeztek rajta? Ha Trump nem kifejezetten azzal a céllal tartotta a másológépet az államtitkok mellett, hogyazokról másolatokat készítsen, akkor is a gondatlan kezelés legdurvább esete, hogy az egyébként sem megfelelően védett helyiségben még másológép is volt egy esetleges behatoló számára, hogy az ott található államtitkokat lemásolja, majd az eredetit a helyére visszahelyezze.

Ezért egyelőre azt sem lehet tudni, hogy Trum p vagy más valaki készített-e másolatokat, kikerültek-e atomtitkok és szigorúan védett katonai titkok, és kinek a kezébe kerültek. Ezek az amerikai nukleáris erők, védelmi képesség és katonai tervek kompromittálásával potenciálisan kiszolgáltatják Amerikát, ha pedig kikerültek iratok másolatai, akkor veszélyeztetik is Amerikát. Éppen akkor, amikor az oroszok atomháborúval fenyegetnek.

Ha Trump ezért nem kerül börtönbe, akkor vége az amerikai demokrácia és alkotmányosság alapjának, miszerint senki nem áll a törvények fölött.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések