Az Orbán-rezsim klasszikus diktatúrák módjára működik, még akkor is, ha egyelőre nem használ fegyveres erőszakot és politikai okokból nem börtönöz be embereket. Ennek oka az Európai Uniótól megszerezhető és ellopható pénz, amivel az ország működőképességét is fenntartják, s ennek érdekében fenn kell tartani a látszatot. Uszítanak is emiatt az EU ellen rendesen. De a látszat fenntartása sem akadályozza meg a rendszert, hogy diktatórikus jellegét kifejezze, például azzal, hogy civil intézmények élére katonákat helyeznek. Az egészségügy és színművészet is karhatalmi, rendészeti és katonai kérdés lett, ami csak diktatúrákban fordulhat elő.
Ez még a Kádár-rendszerben sem volt így. Mi köze Szarka Gábor ezeredesnek, a gépesített lövésztisztnek a színművészethez, a Színház- és Filmművészeti Egyetemhez? Már az is mindent kifejezett erről a rendszerről, hogy a gépesített lövész ezredes az SZFE előtt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem campusáért felelős főigazgatója volt. Ennek a rezsimnek a „közszolgálat”, az államigazgatás is katonai kérdés. Ez a rezsim az orvosokat is vezényelni akarja, mint Szarka ezredest, mindenkiből bakát csinál az ország egész területén, és a civil élethez tartozó szakmai intézményektől és szervezetektől háborús időket idéző katonai fegyelmet követel meg, parancsuralmi rendszert működtet.
Ennek egyértelmű oka az, hogy a rezsim háborút folytat, harcol saját népe szabadsága ellen. Az Orbán-rezsim nem megválasztott szolgálója a magyar népnek, hanem a zsarnoka, amely elfoglalta, lerohanta az országot, megszállás alatt tartja, mint egy idegen ország hadserege, csak mindehhez saját hadseregét és saját katonáit használja fel. A háború a szabadság ellen zajlik, a szabad gondolat, vélemény, világnézet, a szabad vallás vagy vallástalanság szabadsága ellen. Az emberek saját döntési szabadsága ellen. Ez katonai megszállás, elnyomás, terror. Katonatisztet küldenek diákokra és tanárokra, akik védik az egyetemüket és az egyetemi autonómiát.
Egy kormánynak semmi beleszólása nincs abba, hogy kik, mit és hogyan oktatnak az egyetemen. Nincs beleszólása autonóm szakmákba, nem rendelheti azokat az irányítása és az uralma alá, nem kényszerítheti az ideológiáját senkire, mert nem erre választották meg, már amennyiben beszélhetnénk Magyarországon szabad választásról. De a magyar emberek többségét még attól a szabad információszerzéstől is megfosztották, ami alapján szabadon választhatna. Nem is tudja a magyarok többsége, hogy mi zajlik az országban, hogyan fosztják ki a köz vagyonát, tapossák el az emberek alapvető jogait, számolják fel az alapvető emberi szabadságot a civil, szabad életet.
Mindent kifejez a zsarnok Orbánról, hogy katonatiszttel akar „rendet tenni” egy színművészeti egyetemen, ahol a diákok és a tanárok ragaszkodnak a szabadságukhoz és nem engedik egy ideológia által gúzsba kötni magukat, mert azzal a lényegét veszítenék al annak, amit csinálnak. Majd a tüzértiszt befogja a szájukat, kipucolja őket az épületből, megszünteti a jogviszonyukat, hogy takarodjanak oda, ahova akarnak, és majd a katona csinál ideológiai komisszárokkal olyan egyetemet és olyan színművészetet és filmművészetet, ami a megszálló hatalmat szolgálja. Fasiszta megszállás ez, elnyomás, diktatúra.
A kérdés csak annyi, hogy Szarka mikor kap engedélyt arra, hogy fizikai erőszakkal kidobja a diákokat és a tanárokat a saját egyetemükről, és mit találnak ki, hogy milyen ruhába öltöztessék azokat, akik erőszakot alkalmaznak majd a diák tiltakozókkal szemben. Mégiscsak van némi haszna az Európai Uniónak, mert legalább nem lövetik halomra őket, amire Szarkát kiképezték, hanem ki kell találni valami aljas trükköt, valamilyen joginak látszó csűrészcsavarást, hogy majd az egész akciónak valami hazug törvényes látszatot kerítsenek, amit majd a dekázó varga megvédhet Brüsszelben, hogy emiatt ne kapjanak kevesebb pénzt a szabad, libernyák európai polgárok pénzéből, mert anélkül a fasiszta rendszerük azonnal összeomlana.
Mindaz, ami az SZFE körül történik, a legjobb magyar film élőben a zsarnokságról, az elnyomásról és a hősies ellenállásról, a szabadsághoz és az elvekhez való ragaszkodásról. Önmaguk dicstelen szerepét játsszák el élőben, a negatív szereplőt, akit az előben előadott film minden nézője utál. De lesz-e katarzis? Észreveszik-e a nézők, hogy amit csak bámulnak, az nem egy film, nem színdarab, hanem maga az élet, a valóság, ahol nekik is szerepük van, és az nem az, hogy tétlen nézői legyenek a zsarnokságnak. Ez a színdarab az, ahol a nézőnek fel kell mennie a színpadra és meg kell védenie a pozitív hőst. Vajon megteszi-e, vagy csak megtapsolja a hősöket, akiket azért gázolhat le Szarka ezredes és a főnöke, mert ők nem tettek semmit?
