„Nem vagyok angyal, csak teszek a dolgom”, mondja Mohamed Bzeek, líbiai bevándorló, akit a környezetében csak szárny nélküli angyalnak neveznek. Nem véletlenül. Ön képes lenne más halálos beteg, sérült gyermekét annak tudatában nevelni, hogy jobban kell teljesítenie, mint a vér szerinti szülőknek? Az Amerikai Népszavának nyilatkozó férfi megdöbbentő, szívet facsaró története gyerekekről, akiknek meg vannak számlálva a napjai. Hajnal Éva riportja.
Köztudott, hogy a gyerekeknek a saját családjukban a legjobb. Ugyanakkor előfordul, hogy a szülők képtelenek ellátni a feladataikat, vagy egyenesen szembefordulnak a saját gyermekeikkel. Súlyos anyagi és lakhatási gondok, a szülők egészségügyi vagy mentális problémái, alkohol- és drogfüggősség, családon belüli erőszak vagy csupán egy előre nem várt, öröklött gyógyíthatatlan betegség, megannyi ok és szerencsétlen véletlen, ami veszélyeztetheti egy gyermek egészségét, sőt akár az életét is. Az sem ritka, hogy egy gyermek súlyosan fogyatékos, gyógyíthatatlan állapotban jön a világra és a vér szerinti szülők a gyermeket és a vele járó kötelezettségeket nem vállalják. Ebben az esetben a gyermek állami gondozásba kerül, majd ha szerencséje van, akkor innen tovább egy nevelőszülőhöz vagy örökbefogadó családhoz. De mi történik, ha megvannak számolva a a gyermek napjai, mert halálos beteg? Legtöbbször ők csak álmodhatnak arról, hogy valaki magához veszi őket.
A líbiai származású, 63 éves Mohamed Bzeek közel 30 éve nevelőszülőként tevékenykedik kaliforniai otthonában. Több, mint 20 éve kizárólag olyan halmozottan fogyatékos, halálos beteg gyermekekről gondoskodik a sajátjaiként, akiknek neveléséről a vér szerinti szüleik lemondtak és ezért állami gondozásba kerültek. A férfi abban hisz, hogy senkinek sem volna szabad egyedül meghalnia.
Az ő segítségnyújtása nélkül ezek a gyerekek meglehetősen rövid életüket állami kórházak vagy speciális gondozó intézetek rideg, személytelen osztályain töltenék magányosan, miközben nélkülöznék a szeretetet, a gondoskodást és a reményt arra, hogy családban éljenek.
Bzeek tudja, hogy a gyerekek, akik hozzá kerülnek, nagyon betegek és valószínűleg rövidesen meghalnak. Evidens az is számára, hogy nem érhetik meg a felnőttkort, de ez mindinkább arra ösztönzi, hogy mellettük legyen, segítsen rajtuk. „Megteszem a tőlem telhetőt és a többit Istenre bízom. Tudom, hogy nem menthetem meg őket a haláltól, de nem is hagyhatom őket a sorsukra, amikor segítségre és gondoskodásra van szükségük. Emberek vagyunk, segítenünk kell egymást bármi módon. Szerintem az a legfontosabb, hogy úgy szeressem őket, mintha a saját gyermekeim volnának. Nem számít, hogy milyen a bőrük színe vagy milyen vallásúak, az is teljesen mindegy, hogy milyen neműek, úgy tekintek rájuk, mint a saját gyermekeimre”- mondja Mohamed Bzeek.
A férfit úgy találtuk meg, hogy riportot készített róla az amerikai média.
Nevelőszülőnek lenni szép feladat, ugyanakkor rengeteg megpróbáltatás is. Hiszen a gyerekek a nehéz sorsukat és múltjukat is cipelik magukkal. Ehhez jönnek még a legtöbbször problémás szülők, akikkel a kapcsolat és a kommunikáció valamilyen szinten elvárható volna. Egy nevelőszülőnek minden körülmények között segítenie kell a rá bízott gyerekek kapcsolattartását a vér szerinti családdal, de előfordul, hogy a biológiai szülők soha sem jelentkeznek a saját gyermeküknél.
„Nem egyszer volt olyan, hogy a hozzám került gyerekeknek még saját nevük sem volt. Nem tudom, hogy a szülők hogyan éltek korábban, de valami oknál fogva súlyosan sérült gyermekük született és hallani sem akartak róla. Van, amelyik nevet sem adott a saját gyermekének, amikor hozzám kerültek, én neveztem el őket. Ha eljött az idő, hogy a földi életük véget ért, akkor sem felejtettem el őket, ők is a gyermekeim, a mai napig gyakran gondolok rájuk” – meséli Bzeek.
A nevelőszülőnek kötelessége a rábízott gyermekekkel sajátjaként törődni és gondoskodnia kell a testi-lelki szükségleteikről is. Ha gyógykezelésre, fejlesztésre, külön foglalkozásra van szüksége, akkor ezeket is elérhetővé kell tennie. Mindezek mellett vezetni kell a háztartást, vásárolni, főzni és mosni is kell a gyerekekre. Ám a legfontosabb, hogy eközben szeresse a gyerekeket és próbálja őket megtanítani a kötődésre is.
Mégis, ha a sors úgy hozza, a nevelőszülőnek a gondjaira bízott gyereket el kell engednie, nem maradhat vele örökre. Tisztában is vannak vele, hogy hiába gondoskodnak évekig egyes gyermekekről, azok bármikor elkerülhetnek tőlük. Ha úgy alakul, a nevelőszülőnek segíteni kell a gyermek visszakerülését a vér szerinti családba, és támogatni a lehetséges örökbefogadását.
Mohamedet elsősorban az motiválja, hogy a gyerekek, akikről gondoskodik, szeretetben és a szükségleteiknek megfelelő családi környezetben tölthessék el – a gyakran csak rövidre szabott – életüket. „Bármeddig is éljenek, nekik is jár, hogy szeretgessék, puszilgassák őket és vigyázzanak rájuk. Amikor hazaviszem őket, azt akarom, hogy otthon érezzék magukat és biztonságban. Azt szeretném, hogy érezzék, hogy valaki gondoskodik róluk és ott van értük. Nem vagyok angyal, csak teszem a dolgom” – magyarázza el Bzeek.
Kalifornia államban a gyermekvédelmi szakszolgálat megközelítőleg 35 ezer gyermeket figyel tartósan és von állami gondozás alá. Ezek közül 600 gyermek állandó egészségügyi ellátásra szorul, mert halmozottan fogyatékos és gyógyíthatatlan beteg. Szükség volna több nevelőszülőre, aki gondoskodna róluk. Mohamed Bzeek az egyetlen, aki magához veszi azokat a gyerekeket, akiket visszafordíthatatlan, kritikus állapotuk folytán hospice ellátásra javasolnak.
„Van, amelyik sajnos a szülei miatt születik betegen, mert az anyja, de talán az apja is hosszú évek óta drogozik vagy iszik. Az ilyen gyermek az élete első pillanatától csak a fájdalmat és a kínokat ismeri, pedig soha sem ártott senkinek. És van olyan is, aki bár egészségesen születik, de épp a saját szülei hanyagolják el és bántalmazzák, amivel megnyomorítják az életét. Nem elég teher ez számukra? Ez már így is örök fogság. Hogy lehet ezeket a gyerekeket a sorsukra hagyni? Én képtelen vagyok erre. Tudom, hogy szomorú leszek és fájni fog, amikor elveszítem valamelyikőjüket, de ezeknek a gyermekeknek szükségük van valakire, muszáj nekik segíteni” – fejti ki Bzeek.
Majd kérdésemre arról kezd el mesélni, hogy a hetvenes évek végén, amikor a maratoni futás volt a hobbija, az volt az álma, hogy Amerikába jöhessen tanulni. „Líbiában születtem és ott is nőttem fel. A családban mindannyian muszlim neveltetést kaptunk. Tízen vagyunk testvérek, én vagyok a legidősebb” – meséli Bzeek, majd kiderül, hogy fiatalkori álmát megvalósította, hiszen elektronikai mérnökként végzett Kaliforniában, ahol később le is telepedett. 1987-ben szintén itt ismerte meg amerikai szerelmét Dawn-t, aki keresztény volt, majd miután áttért az iszlám hitre, összeházasodtak.
Bzeek felesége és nagyszülei már hosszú évek óta nevelőszülőkként gondoskodtak számos rászoruló gyermekről, ami Bzeeknek azonnal elnyerte a tetszését. Így a későbbiek során nem volt nehéz neki sem elköteleznie magát a nevelőszülőség mellett. Dawn-al közös otthonukban több, mint 80 rászoruló, kiszolgáltatott gyermek fordult meg a hosszú évek során. Ezzel egyidejűleg igyekeztek az állami nevelőszülő képzésben is aktívan résztvenni és együttműködni a helyi szakemberekkel, hogy korszerűsödhessen a rendszer, ami a magukra hagyott és árva gyerekekről hivatott gondoskodni.
A fiatal párnak sajnálatos módon 1991-ben meghalt az egyik nevelt gyermeke, a tragédia megviselte Bzeek-ket, akinek nem volt még ilyen tapasztalata nevelőszülőként. „Egy mexikói szülőktől származó kislány volt, aki az USA-ban született. Alig volt egy hónapos, amikor hozzánk került, illetve épp, hogy csak 2 és fél éves, amikor meghalt. 1991. július 4-én történt, nagyon nehezen viseltem, hogy elveszítettük. Nekem ez volt az első olyan élményem, hogy egy kisgyermek meghal a közvetlen közelemben. Nagyon szíven ütött, három napig folyamatosan sírtam” – emlékszik vissza Bzeek majd megjegyzi, hogy részben a tragédia miatt döntöttek úgy, hogy a legkiszolgáltatottabb, halálos beteg gyerekeknek szentelik az életüket, hiszen róluk senki sem akart gondoskodni. „Az emberek félnek a haláltól. Nem tudják, hogy hogyan viszonyuljanak hozzá. Nem is nagyon beszélnek róla. Igyekeznek elkerülni, ha lehetséges. Ezért sem akarnak olyan gyerekeket hazavinni, akik hamarosan meghalnak” – jegyzi meg Bzeek.
„A feleségem imádta a gyerekeket, akiket magunkhoz vettünk. Sokat foglalkozott velük, igyekezett megadni nekik mindent, amit a szülők a gyermekeiknek megadnak. Érdekes, hogy pókoktól és a bogaraktól meg rettegett, a Halloweenkor használatos dekorációktól is frászt kapott, de a gyerekeknél előforduló súlyos betegségek és esetleges közelgő haláluk egyáltalán nem riasztották el az elhatározásától. Mindig tudta, hogy erősnek kell lennie, és a gyerekeknek is szükségük van rá. Dawn volt az mindig, aki erősebb volt és jobban viselte a halálukat. Bár egy ideje már úgy tekintek én is a halálra, hogy az az élet természetes része” – magyarázza Bzeek.
Megesett, hogy Bzeek-ék olyan kisfiúról gondoskodtak, akit rövid 8 éves élete során 167-szer kellett kórházba vinni. Rövidbél szindrómában szenvedett és ezért nem tudott szilárd ételt enni, de mindig odaültették őt is a családi asztalhoz, még ha üres tányérral is, mert nem akarták, hogy kimaradjon a családi étkezések élményéből. Volt egy kislányuk is, aki csak 8 napot élt azután, hogy hozzájuk került. Nagyon súlyos agysérülése és fejlődési rendellenessége volt. Olyan pirinyó volt termetre, hogy amikor meghalt egy játékbaba-készítőt kellett felkérni arra, hogy varrjon neki ruhát, amiben eltemethetik. A koporsója is olyan aprócska volt, hogy Bzeek a saját kezében tudta vinni, úgy, mint egy cipős dobozt. Bzeek eddig 10 nevelt gyermekét temette el és rendszeresen látogatja a sírjukat, nem feledkezik meg róluk.
1997-ben pedig megszületett a pár egyetlen közös gyermeke, Adam, akinél nem sokkal később üvegcsont betegséget és törpenövést diagnosztizáltak. A szülők így kénytelenek voltak elfogadni a tényt, hogy fiuknak soha sem lesz átlagos élete és mindig speciális gondozást fog igényelni. A férfi is beletörődött, hogy gyermeke beteg, soha nem háborgott a fia fogyatékossága miatt. Az élet újabb kihívásának tekintette betegségét, és gyakran megjegyezte azt is, hogy „Isten ilyennek teremtette, így kell elfogadni”. Elmondása szerint ugyanúgy szerette a fiát, mintha az egészséges lenne. Bár azzal is tisztában volt, hogy jobban kell vigyázniuk rá, hiszen bármikor csontja törhetett volna, akár egy egyszerű pelenka- vagy ruhacsere közben is. Szerencsére Adam minden fogyatékossága ellenére most is jól van. Bár a testsúlya jelenleg is csak 27 kg, jóllehet már 21 éves. „Ő a legkisebb tanuló az osztályban, de nagyon erős és kitartó. Informatikát tanul nem messze tőlünk, itt a Citrus College-ban” – jegyzi meg Bzeek.
Miután a férfi felesége, Dawn néhány éve hosszas betegeskedés után tüdőembóliában elhunyt, a férfi végül úgy döntött, hogy saját sérült fia mellett már csak egyetlen speciális igényű nevelt gyermekről képes megfelelően gondoskodni. Korábban, feleségével egyidejűleg három halmozottan fogyatékos gyermeket láttak el a saját sérült fiuk mellett egyszerre. Nemrégen azonban sajnálatos módon Bzeek egészsége is újabb kihívásokat hozott a férfi életébe, mivel két éve vastagbél rákot diagnosztizáltak nála. Azóta a férfi túl van már egy sikeres műtéten, de Bzeek egyedül ment a kórházba, és egymaga nézett farkasszemet kockázatos betegségével és saját félelmeivel. Nem egyszer megfordult az is a fejében, hogy mi lesz a gyerekekkel, ha nem éli túl a műtétet. „A legfélelmetesebb az volt az egészben, hogy senki sem volt mellettem, aki azzal biztatott volna, hogy minden rendben lesz” – meséli Bzeek, akinek a személyében hála az égnek ma már egy ráktúlélőt tisztelhetünk. „Ameddig az egészségem és erőm engedi, addig mindenképpen segíteni fogok ezeken a szerencsétlen sorsú gyermekeken” – fűzi még hozzá Bzeek.
Bzeek most is egy majdnem 8 éves, halmozottan fogyatékos, agykárosodott kislányt nevel, aki mikrokefália betegség miatt süketen és vakon született és naponta többször epilepsziás jellegű rohamokkal küzd. Héthetes kora óta él Bzeek otthonában és valóságos csoda, hogy még mindig életben van. Orvosai mindössze néhány hetet jósoltak neki. „Tudom, hogy nem hall és nem lát, de ettől függetlenül én mindig beszélek hozzá. Szeretem a kezemben vagy az ölemben tartani és játszani vele, mert biztos vagyok benne, hogy érzi a szeretetet és a törődést, amikor megérintem. Neki is vannak érzései és lelke. Ő is emberi lény. Rendkívül büszke vagyok rá és örülök, hogy még mindig velünk van” – magyarázza Bzeek.
A férfinek nincs könnyű dolga, hiszen nevelt lánya naponta 22 órán át különböző életmentő gépekre van kapcsolva, ami miatt a kislány non-stop odafigyelést és speciális ellátást igényel. „Gyakran nem merek a saját ágyamban aludni, mert félek, hogy a lányomnak rohama lesz, vagy félrenyel. Ezért inkább itt alszom egy szobában vele, mellette a kanapén, hogy ha baj van, akkor gyorsan segítségére tudjak lenni” – mondja Bzeek. Hangjából érződik az aggódás és a szeretetet. „Hétközben van egy nővér, aki segít nekünk, reggel 8-tól délután 4-ig, de esténként a hétvégeken sajnos egyedül vagyok” – mondja Bzeek.
Mohamed Bzeek története nagyon sok embert meghatott. A jószívű férfi támogatására Margaret Cotts, a Los Angeles Times újságírója egy rendkívül sikeres adománygyűjtő kampányt indított a GoFundMe weboldalon. Bzeek nagyon hálás az adományokért és elszoruló hangon említi azt meg, hogy nagyon sokan szeretettel fordulnak felé, és ez mennyire meghatja. A fenti adománygyűjtő-oldalon egyébként rendszeresen beszámolnak arról is, hogy Bzeek mire költi a nagylelkű adományokat.
Bzeek vér szerinti fia, Adam a húgaként tekint az apja által nevelt kislányra és mélységesen sajnálja, hogy sérült állapotánál fogva a fizikai fájdalom és a szenvedés sajnos gyakori része a húga életének, holott ő maga sem él hétköznapi életet fogyatékossága miatt. Mohamed Bzeek többször is próbálta a kislány vér szerinti szüleit meghívni, hogy legalább a születésnapján látogassák meg, ám a szülők eddig még mindig távol maradtak.
Bzeek hithű muszlimként éli az életét, de miközben beszélgetünk, megemlíti azt is, hogy az emberek sajnos a vallásokat és azok tanait gyakran kiforgatják és korrupttá teszik. A szélsőségesek olyan dolgokat követnek el a vallás nevében, ami soha sem volt és nem is lehet összhangban a tanításokkal, ezért sokan a vallás hamis arcát ismerik meg és negatív sztereotípiákban gondolkodnak arról. Nem is említve azt, hogy a különböző kultúrák pedig a saját képükre formálták a vallásokat. Abban is egyetértünk, hogy mára az is egy elterjedt, de mégis téves megközelítés, hogy pusztán középkori vallási szövegekből levont következtetésekkel mindent meg lehet magyarázni egy vallásról, így azt is, ami ma az iszlám világban és a diaszpórákban zajlik. Az iszlám történetének alapvető szintű ismerete viszont egyértelműen alátámasztja azt, hogy soha nem az számított, hogy mi van a szent szövegekben, hanem hogy azokat miként értelmezték. Ezek az értelmezések pedig kivétel nélkül mindig a társadalmi, gazdasági és politikai racionalitást követték. Bzeek mesél Moammer Kadhafi diktatúrájáról is és megemlíti azt is, hogy Donald Trump beiktatása óta sokkal nehezebb az előítéletek miatt muszlimként élni az Egyesült Államokban is. Hangjában, a humor mellett, azért felsejlik az Isten után az emberiségbe vetett hite és optimizmusa is.
Mohamed Bzeek történetét egyébként az emberek akkoriban ismerték meg, amikor az amerikai elnök iszlamofób, emberi jogokat sértő, kirekesztő beutazási tilalmat hozott. Amiben Trump hét muszlim vallású ország, közöttük Bzeek szülőhazája Líbia állampolgárait is kitiltotta az Egyesült Államokból. Bzeek küzd a negatív sztereotípiák ellen, és azt mondja, hogy a politika és a hatalom gyakran zavart és ellenségeskedést kelt az emberek között. „Muszlim vallású emberként én senkit sem gyűlölök. Igyekszem mindenkit tisztelni és elfogadni. Szerintem a világban mindig több a jóság, mint a gonoszság. Mindannyian testvérek vagyunk az emberiségen belül. Én ebben hiszek.”
