2024, december21, szombat
KezdőlapFesz leszNémeth Sándor veje szerint a polgárháború is jobb, mint Biden választási győzelme

Németh Sándor veje szerint a polgárháború is jobb, mint Biden választási győzelme

-

Pátkai Mihály, Németh Sándor veje, aki infantilis stílusban hitvédő blogot vezet a Facebookon, amelyben apósa ideológiájának védelmezőjeként jelenik meg, „Mi történik Amerikában?” címmel írt bejegyzést az amerikai elnökválasztásról. A valótlanságoktól hemzsegő poszt végén Pátkai azt írja, hogy a Trump által feltöltött legfelsőbb bíróság döntheti el, ki lesz az Amerikai Egyesült Államok következő elnöke. Állítása szerint ebben az esetben polgárháború törhet ki Amerikában, és szerinte „talán még ez is jobb, mint a Dániel próféta által megjövendölt gonosz Negyedik Világbirodalom zavartalan kiteljesedése…”

Németh Sándor veje szerint jobb lenne, ha polgárháború lenne Amerikában, minthogy Trump elveszítse a választást, s az amerikai választók akarata érvényesüljön, és egy alkotmányos demokráciában egy másik párt jelöltje kormányozzon négy évig. Pátkai még soha nem mondott olyat, ami ellentétes lett volna Németh Sándor véleményével, vagy nem egyenesen tőle hallotta volna. Az általa közöltek a Hit Gyülekezete hivatalos álláspontjával megegyezőek, annak tekinthetők. Ezért van különös optikája annak, ha az amerikai helyezethez nagyon hasonló magyar viszonyok között, egy hivatalosan bejegyzett egyház a demokratikus választások eredményének tudomásulvétele helyett polgárháborút javasol.

Ez a szélsőjobboldali álláspont szoktatja az embereket ahhoz a gondolathoz, hogy a „kereszténynek” nevezett szélsőjobboldali, illiberális politikai irányzatok képviselik Isten akaratát és az emberiség érdekeit, ezért a hatalmukat vérengzés útján is meg kell tartaniuk. Pátkai ugyan hamis módon a demokrata párt támogatóiról feltételezi, hogy ha Trump a legfelsőbb bíróságnak köszönhetően megtartja a hatalmát, akkor polgárháborút indítanának. Ez ostobaság, még akkor is, ha a trumpista legfelsőbb bíróság döntésétől várt győzelem nyilvánvalóan csalás, törvénytelen visszaélés lenne, mert a legfelsőbb bíróságnak nincs hatásköre és joga felülírni a demokratikus választás eredményét. Ezt csak Trump remélte.

A demokraták szavazói nem indítanának polgárháborút ebben az esetben sem, de a Hit Gyülekezete szócsöve szerint a legfelsőbb bíróság törvénytelen bevetése is megérné, ha azzal Trump hatalomban maradna, még a polgárháború árán is. Ebben az esetben például Pátkai apósa, Németh Sándor nem égne szénné azzal, hogy Trumpot Isten emberének nevezte, a győzelmét prófétálta, és a veresége után kiderült, hogy Trump sem Isten embere, Németh Sándor sem az. A hamis próféciája hazugság, és Isten nem áll sem Trump, sem Németh Sándor mellett. Ez a nyilvánvaló tény leplezhető még egy ideig a választási csalás bizonyítékok nélküli emlegetésével, de nem sokáig.

Facebook

No Description

A legfelsőbb bíróság egyébként még Trump embereivel sem lépte át a hatáskörét, s visszautasította azt a kezdeményezést, hogy beleszóljon a választás menetébe és végeredményébe. A választások lebonyolítása tagállami hatáskör, ezért minden tagállam maga határozza meg annak szabályait és menetét. A legfelsőbb bíróság nem bírálhatja azt fölül, különösen nem valamelyik jelölt győzelme érdekében. Ez lenne az igazi csalás. Ezért a Pátkai által emlegetett lehetőségnek nincs alapja, a legfelsőbb bíróság nem választhat Amerika helyett elnököt. Az újraszámlálás, mint jogorvoslati lehetőség, a rendszer része, ezzel élhet bármelyik fél olyan államokban, ahol szoros az eredmény. Ez azonban még sohasem fordított meg egyetlen elnökválasztást sem, és most sem fog, mert Biden előnye ennél sokkal nagyobb. Polgárháború reális veszélye akkor fenyeget, ha Trump utcára hívja a szélsőséges híveit, mert nem fogadja el a végeredményt.

Németh Sándor és Pátkai Mihály szerint talán meg ez is jobb lenne, minthogy a demokratikus választáson egy másik párt szerezzen jogot a kormányzásra négy évig. Ezek az emberek már eljutottak a szabad választások elutasításának gondolatáig, és vallási fanatizmusuk alapján készek lennének akár polgárháborút is támogatni, Annak érdekében, hogy eddig is bombabiztosnak bizonyult bibliai magyarázataiknak, próféciáiknak érvényt szerezzenek. Ha Isten nem állt ki az általuk favorizált politikai oldal mellett, akkor ők maguk veszik kézbe az eseményeket Isten helyett, és erőszakot is képesek támogatni. Ez állítólag „keresztény” egyház, amelynek megváltója azt mondta, hogy aki fegyvert ragad, fegyver által vész el.

Csupán felvillantjuk egy amerikai polgárháború lehetséges képeit, ahogy a több millió fegyvert előveszik a fehér felsőbbrendűséget hirdető Trump-hívők. Géppisztolyokkal elkezdenek vadászni az utcán azokra, akik nem a notórius hazudozó Trumpot szeretnék elnöküknek. Nőket, férfiakat, gyerekeket és öregeket, házról házra járva. Koncolás, lincselés, tűzpárbaj az utcán, a rabszolgatartó „keresztény” dél államaiban visszanyúlva a hagyományaikhoz, a fára akasztva a feketéket és azokat, akik nem illiberális, fehér, neoprotestáns fundamentalista férfiak. Nők megerőszakolása, mielőtt felvágják a hasukat, mert Trump szerint a nők arra valók, hogy elkapják a pinájukat, mert ők azt szeretik.

Erről beszélt a Facebookon Németh Sándor veje, Pátkai Mihály, mert még ez is jobb lenne, mint egy alkotmányos demokráciában a többség által megválasztott demokrata elnök négyéves kormányzása. Mennyivel jobb ez az afgán tálibok, a szélsőséges iszlamisták dzsihádjától? Szent polgárháborút hirdet a Hit Gyülekezete Amerikának, és akkor nyilván támogatná ezt Magyarországon is. Németh Sándornak, mint „egyházvezetőnek” fegyveres őrei vannak, mint a kolumbiai drogbáróknak. De vajon vannak-e fegyvereik felhalmozva is, mint a waco-i szektának? Németh Sándor erődítménynek beillő kastélya alagsorában vannak-e fegyverek? Tudja ezt valaki?

Azt tudjuk, hogy a híveit arra tanítja, hogy géppisztolyos angyalokat kérjenek az égből, akik legéppisztolyozzák azokat, akiket Németh Sándor ellenségeinek tart. Úgy tanítja imádkozni a Hit Gyülekezete tagjait, hogy Isten „atombombát dobjon” azokra az emberekre, akik Németh szerint neki vagy „Isten munkájának” az útjában állnak. Még szerencse, hogy táskás atombombája nincs. Terrorszervezetek beszélnek így, és nekik van ilyen gyilkos ideológiájuk. Bartus László Fesz lesz című könyvében olvashatnak ezekről részleteket az érdeklődők. Mindezt a Bibliának olyan torz értelmezése alapján, amiből géppisztolyos angyalokat olvasnak ki.

Pátkai a polgárháborút arra hivatkozva tartja elfogadhatónak, hogy „még ez is jobb, mint a Dániel próféta által megjövendölt gonosz Negyedik Világbirodalom zavartalan kiteljesedése”. Elment az eszük, a negyedik birodalom Dániel próféta álmában a római birodalom újraéledése lesz. Mi köze ehhez Amerikának? A negyedik birodalom egy illiberális keresztényfasiszta diktatúra lesz Európában, éppen az, amit ők támogatnak. Amerikában nem lesz antikrisztusi birodalom attól, hogy törvénytisztelő elnöke lesz, aki leváltja a hazug törvénytaposót, Trumpot, aki az Antikrisztus tulajdonságainak előképe. Ezt támogatja Németh Sándor és az Istentől elszakadt egész evangéliumi karizmatikus mozgalom.

Félreértések elkerülése végett, a fenevadon nem a melegmozgalom, hanem a hamis egyház lovagol majd „parázna asszonyként”, amely az államhatalommal paráználkodik, az államhatalmat használja fel és azzal összefonódik. A negyedik birodalom nem liberális birodalom lesz, hanem olyan illiberális, diktatórikus világbirodalom, amelynek ideológiája a hamis, névleges kereszténység lesz. Ez a Ferenc pápa utáni katolikus egyházzal ökumenizáló evangéliumi, neprotestáns mozgalom lesz, amelynek része a Hit Gyülekezete, amely már megtalálta a közös hangot a kereszténnyé minősített katolicizmussal. Nem volt ez mindig így. A Hetek, az Új Exodus húsz évvel ezelőtti számaiban az ellenkezőjét tanították annak, amit most mondanak.

Szinte hihetetlen, tragikus, drámai ez a romlás, amikor Jézus Krisztus nevében polgárháborúra buzdítanak, beavatkoznak a politikába egy törvénytaposó oldalán, akinek ereje a hazugságban van, az adócsaló, nőket erőszakoló, a gonosz minden tulajdonságával bíró Trump mellett, és képesek lennének egy öldöklést támogatni azért, mert egy szelíd, békés, törvénytisztelő embert választottak meg demokratikusan, aki nem üldözi a fanatikusan gyűlölködő tévéprédikátorok által kipécézett melegeket, egyházon kívüli embereket, akiknek az életéhez a Biblia szerint semmi közük nincs. Mindezt olyan emberek, mint Németh Sándor, aki a Fesz lesz című könyvben leleplezett tények alapján még saját gyülekezetét is meglopta, a mások bűneire mutogat, a maga köztörvényes bűncselekményét pedig nem veszi észre.

Ezek a hamis próféták, istentelen szélhámos tolvajok, adócsalók Istenre hivatkozva uszítanak tízmilliókat Amerikában is, és amikor kiderül az esztelenségük, hogy Isten nem az ő oldalukon áll, akkor nem megtérnek, hanem a választásokat semmibe veszik, és a Biblia tekintélyére hivatkozva polgárháborúra, gyilkolásra, vérengzésre uszítanak. Németh Sándor szektája ugyanezt csinálja Magyarországon, és ha Orbán törvénytelen rendszere megbukna egyszer, akkor valami új hamis prófécia, torz és hazug bibliamagyarázat alapján polgárháborúra, gyilkolásra uszítja majd a magyarokat is? Jézus Krisztus nevében? Ezek a kereszténységet megtagadták, a kereszténységet a liberális jogállammal szembeni politikai harccal azonosítják. Megőrültek, agyukra ment a pénz és a hatalom szeretete. Diktatúrákat támogatnak, amilyen az Antikrisztus uralma lesz, Isten ellen szervezik a tábort. A liberális jogállam az, ami ezt visszatartja, ők ezt akarják félretolni.

 





Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések