2024, október14, hétfő
KezdőlapMagyarországOrbán elvesztette Lengyelországot?

Orbán elvesztette Lengyelországot?

-

Ahogy azt tegnap megírtuk, a délelőtt dilemmája, azaz, hogy Orbán Viktor mellé áll-e lengyel illiberális elvbarátjának, Jaroslav Kaczynskinek, megoldódott. A magyar miniszterelnök jó szokásához híven, most is cserbenhagyta egy barátját, és annak legnagyobb politikai ellenfelére, Donald Tusk, Európa Tanácsban betöltött elnöki meghosszabbítására szavazott együtt a többiekkel.

Orbán tökéletesen magára hagyta ezzel Beata Szydlo lengyel miniszterelnök-asszonyt, aki így egyedüliként a lengyel kormánypárt, a Jog és Igazságosság jelöltje, Jacek Saryusz-Wolski mellett tette le a voksát. Ismerős szöveggel: a lengyel illiberális rendszer ellen mondott véleményt.

Tény, hogy érdekből most a jó oldalon állt Orbán, ám ezt sem merte felvállalni, hanem – mint sokszor – most is igyekezett a Néppárt „szoknyája mögé bújni” és így mentegetőzött:

„A MAGYAR KORMÁNYZÓPÁRTOK, A FIDESZ ÉS A KERESZTÉNYDEMOKRATÁK IS A NÉPPÁRTHOZ TARTOZNAK, EZÉRT ANNAK KÖZÖS JELÖLTJÉT, DONALD TUSK-OT TÁMOGATJUK.”

A lengyel kormánypárti közvélemény szemében ez nagyon gyenge kifogás, hiszen Varsóban is jól emlékeznek még arra, hogy Orbán – ha a saját érdeke úgy kívánja – szemrebbenés nélkül megy szembe pártcsaládja döntéseivel, ahogy tette ezt legutóbb 2014-ben, amikor hiába volt a Néppárt jelöltje az Európai Bizottság elnöki posztjára Jean-Claude Juncker, Orbán ellene szavazott.

A döntés követően többen is önmérsékletre intették a lengyel kormányfőt, aki nem tud belenyugodni az eredménybe, és azzal fenyegetőzik, nem írja alá a zárónyilatkozatot. A német kancellár asszony erre úgy reagált, hogy nem lehet őket zsarolni, és amennyiben a lengyelek nem írnak alá, akkor közös nyilatkozatot tesznek nélkülük. Tusk, a frissiben újraválasztott elnök a már máskor is hangoztatott szlogenjével intette önmérsékletre hazája jelenlegi kormányát:

„Vigyázz a hidak felégetésével, mert ha már nem lesznek, soha nem tudsz átkelni rajtuk.”

A magyar miniszterelnök tegnapi tettét kis túlzással ugyan, de a lengyel kormánypárti oldal a sok száz éves lengyel-magyar barátság elárulásaként éli meg, erre utal, hogy szinte felrobbant e témában a net. Csak néhány bejegyzés a lengyel posztokból:
Edit: Hátba-szúrásról ír.
Pani Beata: A lengyel-magyar barátságról szóló hangzatos kijelentések csak szavak.
Piotr: Még Orbán is berezelt?
Krystina: Temeti az Orbánnal kötött szövetséget, de közben – mint akit nem lepett meg, ami történt- kineveti.
JaBu1974: úgy látja, hogy Orbán sosem állt igazán a PIS (Jog és Igazságosság párt) és Kaczyński oldalán.
Mateusz: Az elkeseredett Orbán-párti barátja orra alá dörgöli, hogy „Az Orbánod egy áruló”
Guru Muwinál: Előkerül a jó öreg „Orbán mondjon le!” lengyel verziója is.
Orbán Facebook-oldalán is találni ilyen mondatokat:
„Maga mostantól nem a lengyelek barátja… Hogy szavazhatott Tuskra? Németország közelebb áll a szívéhez, mint Lengyelország? Szomorú dolog, mert Lengyelország szereti Magyarországot. De most át kell ezt gondolnunk. Árulás politikai haszonlesésből verziója is.”
Ezek után nehezen jósolható meg, hogy jönnek-e, és ha igen, melyik oldalon – az Orbánt támogató, vagy kifütyülők oldalán – lépnek fel március 15-én Orbán beszéde alatt a már megszokott lengyel csapatok.
Jegyezzük meg: a lengyeleknek Németország az a propagandában, mint Magyarországon a zsidók és Brüsszel. Ezért különösen fáj nekik, hogy a németek akarata győzött, és az áruló lengyelt megválasztották.



25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések