Ha megtisztítjuk minden sallangtól, hazugságtól és ködösítéstől, az illiberalizmus nem más, mint kőkemény antiszemitizmus. Arra épül, hogy a liberalizmus zsidó találmány, mely nemzetek feletti zsidó érdekeket szolgál. Önmagában az, hogy az illiberalizmus magát „nemzetinek” és „kereszténynek” nevezi, nyílt bevallása az antiszemitizmusnak, mert azt jelenti, hogy a zsidó se nem nemzeti, se nem keresztény. Az illiberalizmushoz semmi köze nincs a kereszténységnek, kizárólag abban az értelemben, hogy a zsidók nem keresztények. A kereszténység jelentése nekik az antiszemitizmus.
Orbán tisztában van azzal, hogy ha kétkulacsos politikát akar folytatni, és élvezni akarja a nyugati szövetség nyújtotta katonai védelmet és az uniós támogatásokat, valamint szalonképessé akarja tenni fasiszta rendszerét, mint a „demokrácia” egy formáját, a liberális jogállam alternatíváját, akkor lepleznie kell önmaga és rendszere antiszemita és náci jellegét. E célból használja azt a kódolt nyelvezetet, amiből azonban antiszemita magyar hívei értenek, s ennek érdekében vesztegette meg milliárdokkal Köves Slomót, hogy a „jó zsidó” és „rossz zsidó” toposzával fedezhesse magát.
Köves pénzért eladta a magyar zsidóságot és aljas módon leplezi Orbán antiszemitizmusát. Orbán így azt a hamis látszatot keltheti, hogy ő nem antiszemita, nem a zsidókkal van baja, hanem csak a nemzetietlen zsidókkal, akikkel nem az a problémája, hogy zsidók. Ebből egy szó sem igaz, mert a zsidóságot a klasszikus náci összeesküvés-elméleteknek megfelelően összekapcsolják a liberális és demokratikus jogállammal, aminek ők – fasiszták és nácik – esküdt ellenségei. Köves egy kreált „nemzeti” zsidó, az antiszemita fasiszták korrupt „házi zsidaja”, aki a náci Orbán fügefalevele.
Ugyanígy próbálta Orbán szorosra fűzni a kapcsolatait a fából vaskarika Netanjahu-kormányzattal is, miután Netanjahu személyében megszületett az első fasiszta izraeli miniszterelnök, akinek az illiberalizmusa ugyanabból a gyökérből származott, és ő maga is a demokrácia és a liberális jogállam ellenségeként a világban demokratikus elveket képviselő diaszpóra zsidóság ellen fordult. Még a klasszikus antiszemita és náci propaganda kirakat-figuráját, Soros Györgyöt is ugyanolyan antiszemita klisékkel támadta, mint a vele szövetséges illiberális antiszemiták.
Orbán Netanjahu személyében nem Izrael és a zsidóság, hanem egy másik illiberális fasiszta barátja volt, amit jól mutat az izraeli demokratikus egységkormánnyal szembeni hűvös magatartása. Netanjahu bukása az illiberalizmus bukása volt, ahogy Trump bukása is. Ezzel az Orbán antiszemitizmusát leplező egyik sarokkő kiesett, de hivatkozni azért még lehet rá, mintha ő Izraelnek és a zsidóságnak ugyanolyan barátja lenne Netanjahu után is, ami nyilvánvalóan nem igaz.
Orbán után az Európai Unió második fasiszta állama, a keresztényfasiszta illiberális Lengyelország, ugyanolyan antiszemita, mint Orbán rendszere. A lengyel antiszemitizmus gyökerei is mélyek, a „retrográd” antiszemita katolicizmus befolyása és a katolikus egyház antiszemita tradíciójának erőssége miatt. A lengyelek sok tekintetben rosszabbul kezdtek a lengyel fasiszta és a náci „NER” alapjainak lerakásához. Például megkéstek a sajtószabadság kinyírásával, kevésbé jól álcázzák fasiszta jellegüket (lásd: igazságszolgáltatási törvény), az antiszemitizmust sem elég jól csomagolják.
Ennek látványos megnyilvánulása a holokausztban elrabolt zsidó ingatlanok visszaszolgáltatásával kapcsolatos törvény, amely megakadályozza a holokauszt áldozatainak leszármazottait, hogy az elrabolt vagyonukat visszaszerezzék. Izrael új kormánya még az ideiglenes ügyvivőt is hazarendelte Varsóból, a miniszterelnök antiszemita törvénynek nevezte – teljesen jogosan – a jogszabályt, és nem fog Izrael meghátrálni ebben a kérdésben, mert ez a zsidóság legérzékenyebb pontját érinti: ez a holokauszt áldozatainak megalázása, emlékük és igazságuk aljas megtaposása.
Ez egyben a holokauszt relativizálása is, mert a holokauszt elkövetői mellé áll, és a cselekdeteik egy részét helyesnek tartja. Ez nyilván találkozik a lengyel antiszemiták tetszésével, de Amerikában hasonló reakciókat váltott ki, mint Izralben. A lengyel fasiszta nácik „ügyetlenségét”, bárdolatlanságát mutatja (Orbán pávatáncos álnokságához képest), hogy egymás után haragítják magukra az amerikaiakat: az egyetlen szabad, amerikai tulajdonú hírcsatorna elleni törvénnyel és most a holokuaszt áldozatai elleni törvénnyel.
Ez azért nem mindegy, mert Amerikában rengeteg lengyel van, erős a lengyel lobbi, és Lengyelországnak mindig fontosak voltak az amerikai kapcsolatok az oroszokkal szembeni félelmeik miatt. Ezért teljesen feleslegesen nyitottak újabb frontot nemcsak Izraellel, hanem Amerikával és az Európai Unióval szemben. De egy fasiszta nem tudja kontrollálni magát, egy náci nem tudja a zsidók elleni utálatát és gyűlöletét, a beteges antiszemitizmusát elrejteni, ahogy az még Orbánnak sem sikerül, pedig ő igazán fontosnak tartja, hogy ezt leplezze.
Morawiecki egy titkos hangfelvételen beszélt kapzsi, gazdag zsidókról még 2013-ban, mielőtt megválasztották volna a lengyel kormány élére. A lengyel kormányfő korábban már a holokauszt zsidó elkövetőiről is beszélt. A Morawiecki által vezetett kormány nemzetközi nyomásra kénytelen volt változtatni a problémás törvény szövegén, amely akár még börtönnel is büntette volna azokat, akik szerint a lengyeleknek részük volt a náci bűnök elkövetésében. A lengyel fasiszta kormány álláspontja köszönőviszonyban sincs a valósággal. Itt zsigerekben van az antiszemitizmus.
Emellett egy fasiszta és náci előbb-utóbb szembesül azzal, hogy ha engedményeket tesz a jogállamiság felé, akkor a fejlett fasiszta társadalmat soha nem fogja tudni felépíteni, mert az ellentéte annak. Ezért előbb-utóbb be kell vállalnia a nyílt konfrontációt, muszáj ütköznie, különben a dmeokráciából soha nem lesz egy embertelen mocskos fasiszta diktatúra. Orbán arra tanítja ezeket az újabb fasiszta országokat, akik követik őt, hogy a nyílt konfrontációt húzzák, ameddig lehet, hogy a jogállamok polgárainak pénzéből finanszírozhassák magukat, különben csődbe mennek.
A lengyel fasiszták furkósbot politikája azonban nem elég leplezett, ami segíti a világnak beazonosítani ezeket a tömeggyilkos fasiszta és náci rendszereket, amelyek Mussolini és Hitler örökségére épülnek. Így a demokratikus rendszerek legnagyobb toleranciája mellett is, előbb-utóbb sor kerül a nyílt szembenállásra. Orbán terve az, hogy mire erre sor kerül, addigra az Európai Unióban és a Balkánon szaporítsa fasiszta és náci követőinek számát (hozzácsapva a türk fasisztákat, az oroszokat és Kínát), hogy a nyugati demokráciák felszámolásának programjával léphessen fel.
Orbán a maga erejét a csatlakozó illiberális fasiszták erejével igyekszik megsokszorozni, mert amúgy csak egy töpörödött diktátorcsemete. Ehhez kellenek az olasz, a francia és a német fasiszták, az európai szélsőjobb. Ma már mindenki számára egyértelműen és bátran kijelenthetjük, hogy Orbán Viktor Európa új Hitlere. Hogy mire lesz képes, azt majd meglátjuk.
