2024, október6, vasárnap
KezdőlapMagyarországOrbán listája

Orbán listája

-

Kövér László, Semjén Zsolt, és Balog Zoltán is szerepelt Orbán listáján. Arról a listáról van szó, hogy ki legyen Áder János után a következő öt évben az államfő. A hírek szerint ugyanis Áder János sokáig vonakodott, hogy újabb öt évre Magyarország államfője legyen, de az ilyen híreszteléseket érdemes megfelelő távolságtartással kezelni.

Áder ugyanis már az első öt évet sem akarta vállalni. Jó volt neki odakint Brüsszelben, mely városról ugyan tudjuk, hogy nem egy jó hely, tele van olyan európai vezetőkkel, akik rosszat akarnak a magyaroknak, és ezért Orbán állandó harcban áll velük, de Áder valamiért nem érzékelt ebből túl sokat.

Ő jól érezte magát Brüsszelben, családja is beilleszkedett, ám Orbán valamivel hazavonzotta. Rossz nyelvek szerint zsarolással vette rá, hogy térjen haza. Végül Áder elvállalta, mindenki megnyugodott, mármint azok, akiknek mindegy, hogy ki Magyarország első közjogi méltósága, mert tudják, hogy amíg él, mindig Orbán lesz az első az egyenlők között.

Kövér László, akiben Orbán vakon bízik, nem akart köztársasági elnök lenni, ráadásul ő valamiért megengedhette magának, hogy főnöke, Orbán szemébe mondja ellenvéleményét.

Maradt volna még Balog Zoltán emberminiszter, de, állítólag a katolikus egyház nem nézte volna jó szemmel, ha a miniszterelnök után az államfő is református.

Normális országban, ahol az államnak és az egyháznak nincs köze egymáshoz, az ilyennek nincs jelentősége, de Magyarország nem tartozik a normális országok közé. Itt a hazai katolikus egyház vezetője még egy tévéműsort is letilthat, csak azért, mert nem ért egyet a főszereplő közéleti megnyilvánulásaival.

 

25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések