Orbán legfőbb szövetségese, Putyin szeret történelmi hasonlatokban gondolkodni, és lelki szemei előtt már megjelent II. Miklós cár sorsa, aki a háborús vereség miatt bukott meg. Magyarországon ezzel szemben a történelemhamisítás a divat, minden történelmi eseményt elhajlítanak, melyekben mindig a Fidesz a pozitív hős: ők a 48-as szabadságharcosok, de az azt leverő keresztény Európa és a Szent Szövetség szellemi örökösei is. Ők az 56-os forradalmárok is, miközben az 56-ot leverő oroszok oldalán állnak az ukrán szabadságharcosokkal szemben. Ők az urak, és ők Dózsa György.
Folytathatnánk a sort a történlemhamisítás példáival és az önbecsapás propagandájával, amelyben ők számolják fel a sajtószabadságot, de Orbán a Petőfi. Paródia, amit a történelemmel művelnek. Ám ezúttal szeretnénk egy valódi párhuzamra emlékeztetni, amelynek szele megcsapta most Orbánt, amikor kevés híján megbuktatta Putyint egy puccsal a Wagner zsoldosvezér. A Szovjetunióval együtt bukott a magyar kommunista diktatúra is. Orbán pedig Magyarországot teljesen az illiberális orosz keresztényfasizmushoz kötötte, amelynek bukása hatással lett volna rá is.
Orbán a szabadságot és a Nyugatot Orországra és orosz gyarmatra cserélte. Rendszerének legfőbb támasza az orosz fasisszta birodalom, amely összefonódott Putyin személyével. Putyin lehetséges bukása sok tekintetben kihúzná Orbán lába alól a talajt. Amikor ellenállás nélkül közeledtek Moszkva felé a Putyin által létrehozott gyilkológép zsoldosok, s Putyin már elmenekült Moszkvából, és senki nem tudta, mi fog történni, az egész világ erre figyelt, Orbán eltűnt, egyetlen szót nem szólt. A külügy egy bullshit kétmondatos szöveget adott ki a magyarok biztonságáról, és néma csend.
Ebben a csendben hasítható volt a félelem, amely a volt karmelita kolostorból, a rendszer egyik gyűlölt szimbólumából áradt. Ahol a magyar Putyin azt latolgatta, mi lesz, ha Putyin megbukik, és Oroszországban egy demokratikus fordulat kezdődik. Ha nem is egy amerikai típusú demokrácia, de semmiképpen nem olyan rendszer, amely ebbe a katasztrófába vezette Oroszországot. Ezzel Orbán elveszítené a támogatottságát, a pénzforrását, a keresztényfasiszta hazugságok gyökereit. Összeomlanának, megkérdőjeleződnének a sötét titkos pénzügyi tranzakciók, a finanszírozás.
A putyini Oroszország nélkül az antiliberális fasiszta világforradalom a semmiben lebeg, Orbán pedig nem tud annyi kínai akkumulátorgyárat és szemétlerakót Magyarorzágra hozni, amivel ezt a csődtömeget kezelni tudná, amit létrehozott. A totális csőd rémülete volt ebben a hallgatásban, hogy egyedül marad Amerikával, Európával és a NATO-val szemben, egy megszűnt V4 mellett, mert az oroszok nélkül az antiliberális világrend összeomlik. Véget érne az ukrán háború, megsemmisítő vereséggel, amelynek Orbán éppen olyan vesztese lenne, mint az oroszok.
Amikor a Szovjetunió összeomlott, akkor összeomlott a magyar kommunista rendszer is, amiben egyébként Orbánnak semmi része nem volt, leszámítva azt a rövid időszakot, amikor a katonai elhárítás beszervezett társadalmi kapcsolataként besúgóként segítette az utcai harcos a kommunista diktatúrát. De előtte is ez történt, amikor a hitleri Németország és az olasz fasizmus megbukott, akkor a magyar keresztényfasiszta, antiszemita horhysta rendszer is megbukott, azt nem élte túl (csak a névadója, ami nagy hiba volt).
Ezért, ha Orbán az ő mestere nyomdokain haladt, és a történelmi párhuzamok alapján értékelte az oroszországi eseményeket, akkor megcsaphatta a bukás lehetőségének hideg szele, mert nem biztos, hogy az ő rendszere túlélné az orosz fasizmus bukását. Az EU nem finanszírozza. Sokan azt várnák, hogy az EU vagy Amerika megdönti a magyar fasizmust, Orbán náci ideológiára épülő rendszerét, s nem gondolnak arra, hogy az orosz fasizmus összeomlása ejthet halálos sebet a magyar fasizmuson, nem pedig a demokratikus Nyugat, amely tiszteletben tartja az ország önállóságát.
Ezt érezte meg Orbán, és nem lennénk nyugodtak a helyében, mert a történtek Putyin gyengeségét jelzik, s a megúszott puccs után még gyengébbnek látszik. A Nyugatot pedig nincs esélye legyőzni Ukrajnában sem. Ha pedig veszít, akkor a II. Miklós cár hasonlat valóra válhat. Magyarországon pedig a Szovjetunió összeomlása után bekövetkezett helyzet állhat elő. Nem könnyű a diktátorok élete, a napjaik csupa félelemmel járnak. Az pedig nem jó tanácsadó.
Mindenesetre az már most biztos, hogy revizionista hős már nem lesz: tegyen le az irredenta álmokról, ebből már nem lesz dicsőséges kárpátaljai bevonulás.
