2024, december22, vasárnap
KezdőlapMagyarországOrbán megoldotta erőből az emlékmű leleplezését, úgy, mint a disznóvágást

Orbán megoldotta erőből az emlékmű leleplezését, úgy, mint a disznóvágást

-

Orbán Viktor – aki már kora és múltja okán is egy kommunista mementó – kedden felavatta Óbudán a Gulag-emlékmű 14 méteres gránitobeliszkjét, nem is akárhogyan. Az elvárható elegáns mozdulattal nem sikerült lerántani a leplet az alkotásról, és ez az alábbi 10 pontos NER-imázsfilmben is jól látható:

Orbán egyébként gondosan megbeszélte Menczer Erzsébettel, hogy majd egyszerre húzzák meg a nemzetiszínű szalagot. Rántottak is rajta egy nagyot, ám nem történt semmi. Másodjára már jóval óvatosabban próbálkoztak, de ismét sikertelenül. Ezt követően Orbán el kezdte kicsomózni a nemzeti színű szalagot, de nem sokra ment azzal sem. Ezért végül mindent beleadva, teljes testsúlyát bevetve ugrott neki még egyszer a feladatnak:

Ezzel némi sikert ugyan elért, de a felcsúti atyaúristennek így is két kézzel kellett letépnie a fekete leplet az oszlopról. A fenti műsort foghatnánk a nehéz gyermekkorára is Orbánnak, de nem. Az igazság az, hogy Orbán Viktor tahónak született, és az is maradt. Igaza volt Mészáros Mártának, amikor azt mondta, hogy Kádárék még legalább elmentek színházba, mert ezeket a focin, a szotyola köpködésen és a lopnivalón kívül nem érdekli semmi más.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések