Többezer ember tiltakozott az orosz birodalmi bevatkozás és Magyarország oroszoknak való kiszolgáltatása ellen, példátlanul fenyegető rendőri jelenlét mellett, amely tükrözte részben az oroszok iránti elkötelezettséget, másrészt érzékelhetővé tette, hogy a vezérnek „viszket a tenyere”. Nem is engedték a nagykövetség elő a tiltakozókat.
Az most már mindennapos jelenség, hogy az utcai tiltakozások különváltak a rendszerrel kollaboráló pártoktól, és az utcai elégedetlenség és tiltakozás nem szervesül az ellenzéki pártokkal és nem csapódik le a korrupt álellenzéki támogatásában. Ez nem zárja ki, hogy 2018-ban majd kínjukban és tehetetlenségükben elmennek szavazni rájuk, de érződik az, hogy semmibe veszik és megvetik ezeket a hazaárulókat, akik legitimálják Orbánt és a rendszerét.
A tüntetésen felszólaló Lányi András író-filozófus arról beszélt, hogy bevallja: már a 80-as években is a nyugat ügynöke volt. De 56-ban is diverzáns nyugati ügynökök robbantották ki a forradalmat, és harcoltak orosz tankok ellen. „Már akkor is voltak Schmidt Máriák, akik elmagyarázták, hogy akik demokráciát akarnak, azok Soros György világbirodalmát védik, és azt akarják, hogy az országot elárasszák a terrorista migránsok”.
Antal Nikoletta Henrietta, aki a rádióra kitűzte az uniós zászlót, és személyes élményeiről beszélt, amelyet átélt már az Orbán-rendszerrel való ütközései során, ami megrázó volt. Szentesi Éva író volt a legjobb szónok, aki a legfontosabb dolgokat mondta ki. Egy hét alatt hoznak egy olyan törvényt, amellyel bezárnak egy egyetemet, a legsötétebb időket állítják vissza. Néhány bekiabáló Mészáros Lőrinc akasztását követelte.
Mint Szentesi Éva mondta, ez az ország az, amely önként akar orosz gyarmat lenni. Azzal zárta, hogy soha többé nem félünk tőletek. Nem leszünk Putyin helyőrsége, azt mondta, „Vlagyimir és Viktor takarodjatok el. Nem félünk tőletek. Európához tartozunk. Európa vagyunk.” A tömeg „Diktátor, Diktátor!” skandálással válaszolt.
Puzsér Róbert kissé zavaros beszédet mondott az elején, éljenezte a katolicizmushoz való csatlakozást. Sok butaságot beszélt az európai történelemről, trianonozott is. Brüsszelezett is egyet, szerencsére Moszkvát kicsit rosszabbnak mondta. Az Európai Unióval az a baj, hogy szinte nem létezik, mert nincs közös külpolitika, nincs közös szociálpolitika, titkosszolgálat, stb..
Puzsér bevezetője lefagyasztotta kissé a tömeget a kényszeres európaszkepticizmussal, amely minden bizonnyal Lányi András instrukcióival találkozott. De Puzsér szerencsére azt mondta, hogy nem kevesebb, hanem több Európa a megoldás. Jogosan rótta fel az Uniónak, hogy megengedték azt, hogy az orosz befolyás érvényesüljön a világban és Magyarországon.
Oroszország barátsága Magyarországnak mindig csak vért, pusztulást, elnyomást jelentett – mondta Puzsér. Nézzünk Ukrajnára, bármelyik országra, amit gyarmatként használ az orosz birodalom. Ebből nem lehet jól kijönni. Petőfi Sándort is oroszok ölték meg, mert a nyugatias Magyarországot védelmezte. Ez identitás kérdése. Ez nem politikai kérdés, hanem kulturális kérdés.
Puzsér beszéde egyre jobb lett, amikor azt kezdte mondani, hogy a vékony kultúrmázat, amelyet Orbán a Soros-ösztöndíjjal kent magára, teljesen levakarta, és ma már nem más, mint egy felcsúti autószerelő, aki „megoldja okosba”, falusi bunkó, és nem államférfi. Akinek imponál a tigrissel birkózó félmeztelen orosz cár atyuska, de nekünk nem kell az orosz cár. Európához tartozunk és nem Ázsiához.
Majd kijelentette, hogy amikor azt mondjuk, hogy „Ruszkik haza!”, akkor Orbán Viktorra, erre „a moszkovita gazemberre” gondolunk, és a gazember társaira, akiknek egyre kevesebb közük van Magyarországhoz. Puzsér szerint Orbán átseftelné Magyarországot az Uralon túlra. „Európa, Európa” – skandálta a végén a tömeg. Ezután átvonultak a Fidesz-székházhoz, hogy „reszkessen a Bajszos Szar”.
A megmozdulás erőteljes volt, és nyilvánvalóvá tette, aminek be kell épülnie a köztudatba, hogy Orbán nem ura önmagának, eladta Magyarországot az oroszoknak, Magyarország elveszítette az önrendelkezését, putyini diktatúra épül, Budapest pedig Putyin helyőrsége az Európai Unióban. Ahogy Puzsér mondta, a lengyelek és a balti államok tudják, amit Orbán nem, aki „csak annyit lát, hogy ha hatalmát ma Orosz szuronyokra építi, ő is kaphat annyi időt, mint Kádár János”. De ennek nagyon súlyos az ára, amit Magyarország fizet meg.
A hetek óta tartó, különböző műfajú és indíttatású tüntetési hullám az országban növekvő elégedetlenséget tükrözi. Ezekben még több a humor, mint a harag és a düh, ezért még nem veszélyeztetik a rendszert, de ezt a tömeget, amely rendületlenül „Mocskos Fideszt” kiált és a „Bajszos Szar”-t gyalázza, már nem lehet visszakonszolidálni Orbán rendszerébe.
A legfontosabb kérdés még nyitott: az emberek élbredése nem tart még ott, hogy belássa, Orbán diktatúráját nem lehet demokratikusan leváltani, mert nincs demokratikus választás. Az Orbán által kiírt csaló választáson való részvétel kizárólagos célja a rendszer legitimációja és az ellenzéki pártok állami támogatásának megszerzése. Kimondatlan szövetség Orbán és a korrupt ellenzék között. Ezért az egyetlen békés eszköz a diktatúra megdöntéséhez csak a bojkott, a parlamentből és a rendszerből való kivonulás és a passzív ellenállás. A tüntetések, s utána az ország leállása.
Az ellenzéki pártok ezt nem látják be, ragaszkodnak ahhoz, hogy minden úgy menjen tovább, mint eddig. Megkapják a pénzüket és eljátsszák a „demokratikus” ellenzéket. Nem veszik észre, hogy ezt már nem lehet sokáig hazudni. Velük vagy nélkülük, a civilek fogják megdönteni a rendszert. Az nem mindegy, hogy hogyan. Ha az ellenzék nem jön ki a néphez a parlamentből és Orbán rendszeréből, akkor elősegítheti a kontrollálhatatlan erőszakot, ami nagyon rossz lenne.
