Mondhattam volna, hogy semmiben nem lehet egyetérteni a „Fidesszel”, de Fidesz nincs, nem létezik. Ami Fidesznek, egy politikai pártnak látszik, az egyetlen ember, Orbán, és az ő alattvalói, akiknek semmiféle jogaik nincsenek, csak amire esetenként Orbán felhatalmazza őket. Az egykori Fidesz, a politikai párt, megszűnt. Ami a helyén van, az Orbán tulajdona.
Ez azt jelenti, hogy senkinek nem lehet különvéleménye, Orbán nem egy megválasztott vezető, még ha rendeztek is egy ilyen cirkuszt. A „pártnak látszó tárgy” Orbán eszköze a személyes hatalma fenntartására, és a demokrácia hamis látszatának fenntartására. Mert egy demokrácia alapvető része egy kormányzó párt is, amelyen belül szintén demokrácia van. A Fidesz egy sötét diktatúra.
De a demokrácia Orbán szerint meghaladott, hülyék által kitalált dolog, amit szolgai módon átvett Nyugat-Európa. Ezért ezt tartja – tévesen – valamilyen mérőzsinórnak, s az emberek is valamiért értéknek tekintik. Ezért fenn kell tartani annak külső látszatát, nem lehet csak a nyers valóságot mutatni, ami ennek a rendszernek az igazi tartalma és lényege. És akár tetszik, akár nem, én az Amerikai Népszavában 2010-től azt állítom, hogy ez egy fasiszta rendszerváltás. Az alaptörvénytől kezdve hirdetem, hogy ez államcsígy, és az alkotmányos rend megdöntése, a NER diktatúra. Orbánt demokratikus úton leváltani nem lehet. Honnan tudom? Benne van az alaptörvény preambulumában. Mindenki tudhatná, aki tud olvasni. A NER nem most lett diktatúra, az első perctől kezdve az.
Mert ez valójában nyers és közönséges önkény, és nincs, aki megvédené a jogállamot. Az ellenzék is bizonytalan abban, hogy ez érték. Nem látják Amerikában és Olaszországban, sőt Izraelben, hogy egy fasiszta vezető mellett is mekkora érték és egyetlen reménység a jog uralma, a hatalmi ágak szétválasztása, a hatalom kontrollja. Aki ezt felszámolja, nem zseni, hanem gazember, akinek börtönben a helye. Nem pedig a politikai „szószéken”, ahol magát nevezi demokráciának. És senki nem mondja meg, hogy ez az ember elmebeteg.
Mert ettől ez még ugyanolyan egyeduralom, diktatúra. Illiberális, a jogállamot megszüntető jellege miatt fasizmus. Orbán először a családjában szüntette meg az emberi jogokat, majd a pártjában számolta fel az egyéni szabadságot és az egyenlőséget, utána pedig ezt tette az egész országgal. Ahogy Orbán családja nem család, pártja nem párt, Magyarország sem egy ország, hanem egy ember akaratának alárendelt, önállóságát, belső mozgását elveszítő tulajdon, megszállt terület. Csak az lehetséges, amit Orbán akar, mindenki neki alárendelt.
Már csak ezért se lehet semmiben egyetérteni Orbánnal, szemben azzal, amit az orbánista Schmidt Mária fia, az ellenzékinek látszó tárgy, Ungár Péter állít. Mert Ungár sem ember, a szónak politikai értelmében, hanem tárgy. Orbán Viktor tárgya, mint mindannyian, akik az ő uralma alá rendeltettek azzal, hogy az egykori Magyarország, ma Orbánia állampolgárai, az ő alattvalói, emberi mivoltukból megfosztott, lélektelen eszközei legyenek.
Lehet azon vitatkozni, hogy Ungár Péter közvetlenül Orbán ügynöke az ellenzéknek látszó tárgyak és eszközök között, vagy csak az anyja által irányított, manipulált idióta, esetleg a valós helyzetet felismerő ember, aki úgy védekezik a maga tárgyi szerepe ellen, hogy ezt a helyzetet elfogadja, és normálisnak hazudja. A fasiszták első érzete, amit a környezetükre erőltetnek, hogy nincs alternatíva, az ő egyeduralmuk a világ normális működése.
Amikor ezt valaki elfogadja, önként lemond emberi mivoltáról, egyszeri megismételhetetlen voltáról, ehhez kapcsolódó egyéni, emberi és polgári jogairól, önmagát nyilvánítja beszélő szerszámmá, robottá, szimpla anyagi valósággá, megfosztva mindentől, amitől egy ember embernek mondhatja önmagát. Ez a típus feladja, megadja magát, „miért lenne szégyen egyetérteni a lélekgyilkossal, emberi lényeget felszámoló szörnyeteggel” címmel a maga elgépiesített, falanszter figuráját teszi mintává. Mint amikor kioperálják valaki agyát.
Science fiction filmekben vannak ilyen figurák, kiherélt, csak külsőleg emberi lények, ahol valamilyen vírus terjed, és válnak egyre többen irányított, agy nélküli robotokká, akik azt gondolják, hogy a világot mentik meg azzal, hogy a személyiségük felett uralkodó gonoszt szolgálják. Ezek gyilkos ellenségeivé válnak azoknak, akik megmaradnak emberi lényeknek és megőrzik a személyiségüket, az integrációjukat és az önrendelkezésüket.
Ungárt egy ilyen kiherélt robotnak, szolgának kell látni, akit Orbán távvezérelve irányít, és amihez talán még a borzalmas, fasiszta ideológiákat előállító, történelemhamisító, agymosó anyjára sincs szükség. Ez a típus ugyanis nem egyedi, de ő az a prototípus, aki már nem is leplezi, hanem mint normát és elvárást hirdeti. Az ellenzék feladata Orbán szolgálata. „Nem szabad a jövőben folyton diktátorozni Orbánt Viktort”, és először, a migráció ügyében egyet lehet érteni vele. Először ebben, aztán minden másban. Ebben benne van az összes többi.
Mintha chip-et ültetne a diktatúra a konfrontáció lelki kényelmetlenségétől menekülő ember lelkébe. Mint amikor az amerikai filmben egy chip segítségével törlik a memóriát, az emberi érzéseket és gondolatokat, s távolról irányítanák, mint egy robotot. Az egész ellenzék ilyen, a különbség annyi, hogy a fejletlenebb példányok, akik anyagi érdekeltség miatt engedik a „chip-et” beültetni maguknak, szégyellik, leplezik, takargatják, hogy emberi mivoltukat már elveszítették, arról lemondtak a diktátor javára. A „chip” szerint így vannak programozva.
A 451 fok Fahrenheit című prófétikus film (1966) megvalósult egyedei ezek, akik nemcsak a könyveket üldözik, égetik, helyettesítik a betáplált, az otthonokba érkező propagandával és a fake news média terrorjával, hanem mindent, ami emberi, ami őszinte, ami igaz, ami valódi, ami tudás, ismeret és ami szabadság. Mindent, ami emberi lélek és szellem. Ungár a prototípus, akivel elmondatja a diktatúra, hogy milyennek kell lenni, s milyenné kell válni a jövőben a diktatúra által fenntartott s mozgatott „ellenzéknek”, mint eszköznek. A hibás egyedeket majd likvidálják azokkal együtt, akik nem engedik beültetni a „chip”-et.
A láthatatlan „chip” a propaganda útján a fülön keresztül jut be a testbe és a lélekbe. Ezek az emberek, mint gépek hajtják végre a Vezér akaratát. Egy gondolkodó, önálló ember, aki lehetett korábban Ungár Péter, nem mondhat olyat, hogy az egyeduralmat gyakorló Orbán bármilyen gondolatával, ideológiájával, tettével egyet lehet érteni. Aki ezt állítja, nemcsak egy immorális kollaboráns, hanem elveszítette emberi lényegét, önállóságát, szabadságát. A „chip” a gyűlölet magva, amely hatalmas fává terebélyesedik, és Orbán minden üzenetet ehhez a „chip”-hez címez. Ez táplálja és öntözi a gyűlölet magvát, amely belehullt a szívbe.
Ungár Péterre és a hozzá hasonlókra nem lehet úgy tekinteni, mint önmagával rendelkező emberre. Csak külső formáját őrizte meg az emberi fajnak, belső lényegéről lemondott és azt átadta egy zsarnok varázslónak. Nem ura önmagának, nincs az eszénél. Ez nem jelenti azt, hogy buta lenne a szónak abban az értelmében, hogy ne lenne esetleg ravasz, logikus, csalárd, minden hájjal megkent. De nem a maga ura, nem a maga akaratát cselekszi. Ezt az embert már vezérlik, távirányítják, amiről maga sem tud.
Ez abból is látszik, hogy a magát baloldalinak és/vagy liberálisnak nevező ellenzéki bábok gyenge pontjára hat, helyez el már maga egy „chip”-et. Az Orbánnal való egyetértést, vele való azonosulást kezdjük a menekülteknél, vagy ahogy átvette a hazug szóhasználatot, a migránsoknál. A tájékozatlan, műveletlen, provinciális baloldali és/vagy liberális egyedek a menekültkérdésben, az egész bevándorlás kérdésében, önmaguk is azon a szinten állnak, mint azok, akiket megcéloz az orbáni fasiszta propaganda. A tájékozatlanságra, butaságra építve félemlíti meg őket. Gonosznak, veszélyesnek ábrázolva őket, holott Orbán a gonosz és ő a veszélyes. Egyetlen bevándorló, migráns nem jelent nagyobb veszélyt, mint Orbán.
A bevándorlás jó dolog. A bevándorlás élet, öröm, kihívás és megújulás. A keveredés nem kioltja és nem elszegényíti, hanem gazdagítja a kultúrát, míg a bezártság öl, butít, emellett nyomorba dönt. Orbán az ellenségképzés fasiszta szükségletén kívül fél a bevándorlástól, mert a bevándorló lelke felett nem tud uralkodni. Akinek semmit nem mondanak az István királyról szóló hazug legendák, azt nem lehet megetetni azzal, hogy kereszténydemokrácia. A nacionalizmus börtön. Orbán börtönbe zárja a „chip”-ekkel beoltott magyarokat.
Aki egy hazugságot elfogad a Nemzeti Hazugságok Rendszerében, az elfogadja az összes további hazugságot. Aki Orbánnal bármiben egyetért, az eladta magát, az feladta magát, az eldobta az emberi mivoltát, és megnyitotta magát a „chip”-nek. Aki „migránsügyben” egyetért Orbán fasiszta, rasszista ideológiájával, átveszi a hazug összeesküvés-elméleteket és egyetért azokkal, az magáévá tette a fasizmus, az embertelenség ideológiáját, átadta a lelkét a hazugság uralmának. Nincs olyan, hogy ebben igen, abban nem. Ez önámítás. Ez is a „chip” része. Gondold ezt, és légy engedelmes, a rendszerbe simuló alattvaló. Légy olyan, aki nem hiszi, hogy lenne Orbánnak alternatívája, de azért nem ért vele mindenben egyet. De igen, a lelke mélyén mindenben egyetért, mindenben azonosul, erre lett programozva.
Azok is a „chip”-et hordják, akik átveszik a liberális demokrácia csődjéről, válságáról szóló hazugságokat. A válság mindössze annyi, hogy a liberális demokraták ezt elhiszik, hagyják. A válság az, hogy nem képviselik, nem állnak ki a saját értékeik mellett. Gyávák, félnek az erőszakos, agresszív fasisztáktól, és nem mernek ugyanolyan erővel fellépni ellenük. Nem „operálják ki” az emberek lelkéből a hazugságok „chip”-jeit. Mivel? Az igazsággal.
Az igazság pedig az, hogy ezek embertelen, gonosz fasiszták, akik nemcsak külső erővel terrorizálják az embereket, hanem a bensejüket foglalják el. Lebénítják emberi védekező képességüket, a bátorságukat, a merészségüket, a szabad gondolkodásukat, kiölik a lelket belőlük. Ez maga a sötétség, a pokol szája, az erőszak legdurvább formája. Mert a fizikai erőszak semmit nem ér, ha megmarad az ember méltósága és belső szabadsága.
A fizikai erőszak, amit az ostoba emberek hiányolnak Orbán és társai fasizmusából, nem a diktatúra legfejlettebb formája. Az alacsonyabb rendű erőszak, mint ennek a fasizmusnak az erőszakot alkalmazó eszközei: az emberi méltóság, önállóság, szabadság, lelki erő, és a szellem leuralása sokkal durvább erőszak, mint fejbe verni valakit vagy akár megölni. Ez a halál súlyosabb halál, mint a fizikai halál. Fizikailag élni, de szellemben meghalni, az sokkal rosszabb, mint fordítva.
Ebben az értelemben Orbán és pribékjei naponta embereket ölnek. Mindennap kitalálnak valamit, aminek elfogadása, a belenyugvás mérgez, öl, pusztít, felszámolja az embernek ember voltát. Ennél tényleg jobb a fizikai halál is. Ezért akinek van emberi méltósága, az szenved, kínlódik, őrjöng, ordít és menekül. A beültetett „chip”-eket viselő emberek pedig nem értik, hülyének nézik ezeket. Hát van alternatíva? Hát nem ezeket választották meg? Hát nem lehet pofázni (a beépített „chip”-ekkel a Facebookon)? Van ellenzéki sajtó. Tele az ország a „hibridekkel”. Kívül ember, belül szolga. Valójában: szolga. Alattvaló, nem ember.
Mert az ember szabadnak és egyenlőnek született, nem szolgának. Emberi méltósága a világ teremtményei fölé emelik, és egyedülálló szellemi értéket jelentenek. Aki ezt elveszi, aki ezt eltapossa, az gyilkos. Embergyilkos. Maga az ördög. Elég ránézni erre a szánalmas milliárdos csemetére, aki azt hiszi, hogy mennyi mindent birtokol, holott nincs semmije. A legfontosabbat elvették tőle, a legfontosabbról ő maga lemondott. Minden más kirakat. Az egész élete hamis, csalás, amit még rejtegetni sem tud: ellenzéki, és orbánista médiumot tulajdonol. Ellenzéki, aki az Orbánnal való egyetértésre buzdít. Meghasonlott, beteg ember.
Magyarázata, hogy az eddigi „ellenzéki” politizálás megbukott. De azért bukott meg, mert meghunyászkodott, behódolt, az orbáni „chip” által vezérelt bábok lettek. Ungár javaslata, hogy akkor most hódoljanak be még jobban. Ne nevezzék a diktátort diktátornak, hanem a jótevőjüknek. Ne szégyelljék, hogy egyetértenek, hogy nem tudnak jobbat, hogy elismerik a nagyságát, a mindenhatóságát. Még jobban behódolnak, hogy a kis „chip”-et nagyobbra cserélik, a maradék emberségükről is lemondanak, és kioltják a lelkükből.
Majd meglátják, milyen nyugalom tölti el őket, milyen jó engedelmes rabszolgának lenni és nem konfrontálni. Csakugyan azt mondta Isten, hogy a kertnek egy fájáról se egyetek? A kígyó hangja ez az Édenben, a bukás örök jelképe, az emberiség pusztulásának oka.