Eva Erdei

Miért?
Mert gyerekkoromban szűkebb és tágabb környezetem megtanította, milyen érzés kirekesztettnek lenni, értéktelennek ítéltetni, másnak lenni, mint a többi. Nem tudtam, és azóta sem tudok politikai, "faji" okokról, így hát tényként fogadtam el, hogy bizonyos embereknek, embercsoportoknak lelki szükséglete másokat céltáblára tűzni, megalázni, földbe döngölni. (Lásd: élvezeti kirekesztők.) Egy kisgyereknek nemigen van más védelmi eszköze, mint érlelni a vágyat, hogy minél messzebbre kerülhessen a gyerekkorát tönkretevő "közösségtől".

Hosszú időbe telt sikeresen eltávolodni térben és időben a gyerekkor meghatározó "élményétől", és felfedezni a kívülállóság előnyét: többet látok általa. Talán ezért is volt sokkoló a felismerés a 2002-es választások idején, hogy az ország ijesztő irányba fordul: a Fidesz céljai eléréséhez nyíltan meghirdette a kirekesztés politikáját, melyet attól fogva egyre durvábban alkalmazott/alkalmaz, eszköztárába besorolva a fasiszta eszmék és szervezetek egyre leplezetlenebb (újjá)éledésének bátorítását is. Addig nem érdekelt a politika, melynek haszonélvezői számomra legfeljebb abban különböztek, hogy egyik rosszabb, mint a másik.

Politikai szüzességemet Orbán Viktor vette el 2002-ben, amikortól kezdve gyerekkori élményemet immár egy "magasabb szinten" van szerencsém újraélni: idegenné válik az ország, melybe születtem. Naivan hívén, hogy mégis csak vannak "mieink" (baloldaliak, demokraták), akikhez csatlakozva meg lehet állítani ezt az egyre riasztóbb tendenciát, makacsul kerestem őket 2010-ig. Ám addigra el kellett fogadnom a keserű tényt: nyolc éven át lyukas vödörbe meregettem a vizet. E tevékenységem során kerültem közel az Amerikai Népszava és a Kohányi Társaság által képviselt eszmeiséghez is: a szabadság szeretete, a demokrácia és az "élni és élni hagyni" elv iránti elkötelezettségem megmaradt.

*

I am an ordinary civilian, who loves freedom, who is devoted to democracy, who accepts the 'live and let live' idea.