2024, május22, szerda
KezdőlapMagyarországKiemelt hírekMagyar névtelen kutatásra hivatkozva túlozza el a támogatottságát

Magyar névtelen kutatásra hivatkozva túlozza el a támogatottságát

-

Frissítés: A Magyar Péter által hivatkozott kutatás az Iránytű Intézet felmérése lehet, amely a mai napon jelent meg. Ennek ismeretében is fenntartjuk állításainkat, mert Magyar keveri a teljes lakosság és a biztos pártválasztók adatait.

A teljes lakosság körében a pártja 13 százalékon áll, ami fele annak, amit mondott. A biztos pártválasztók között 26 százalékot mértek neki, viszont ebben a kategóriában a Fidesz 50 százalékon áll, ami nem néhány százalékos különbség, hanem a duplája.

Azt pedig kétségbe vonjuk, hogy az erős pártelkötelezettséggel rendelkező DK csak 5 százalékon lenne, a biztos pártválasztók között pedig csak 13 százalékon állna. Ekkora ellentét nem lehet kétnapos különbséggel nyilvánosságra hozott eredmények között.

Eredeti cikkünk itt kezdődik.

*

Magyar Péter a Facebook oldalán bejelentette, „a legfrissebb reprezentatív kutatás szerint az alig 2 hetes TISZA Párt támogatottsága 26%. A 18-29 éves korosztályban háromszor annyi támogatónk van, mint 36 éve alapított a “Fiatal” Demokraták Szövetségének. A vidéki nagy városokban annyian támogatnak bennünket, mint a fővárosban (itt alig pár százalékkal vezet előttünk a Fidesz). Még a legkisebb településeken is 20 % körül áll a TISZA Párt.”

Ebből a közleményből az a négy szó a legfontosabb, hogy „a legfrissebb reprezentatív kutatás szerint”, mert ami azután következik, attól kezdve semmit nem ér, mert nincs forrás. Ilyen hivatkozás pedig nincs. Aki így hivatkozik forrásra, az nem mond igazat, az egy nem létező felmérésről beszél, amit ő talált ki. Névtelen kutatás ugyanis nem létezik.

Egy „reprezentatív kutatásnak” vannak megrendelői, van szerzője, van módszertana, ami mind nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a kutatás hitelessége megállapítható legyen. Ha nincs megnevezve a közvéleménykutató cég, aki a kutatást végezte, s nem tudjuk, ki rendelte meg, ki fizetett érte, s a módszere is ismeretlen, akkor az egy ámítás.

Mi azt sem gondoljuk, hogy Tisza Párt a bírósági bejegyzésen kívül létezik, mert olyan párt, amelynek Magyar Pétert (és eredeti alapítóit) leszámítva egyetlen ismerhető tagja nincs, az nem létezik, csak papíron. Hogy háromszor annyian támogatnák bármelyik korosztályban, mint a Fideszt, azt felmérés nélkül is cáfoljuk, de az eddigi két valódi kutatás alapján főleg.

Ha a vidéki nagyvárosokban annyian támogatják Magyart, mint a fővárosban (ahol szerinte alig pár százalékkal vezet előtte a Fidesz), és a legkisebb településen is 20 százalékon áll, akkor sehogy nem jön ki az általa bemondott 26 százalék, mert akkor annál magasabban kellene állnia, mert a Fideszt jelenleg 33-34 százalékon mérik.

Magyar szeret arra hivatkozni, hogy az általa „titokban” megismert felmérések a Fideszen belülről származnak, és a Fidesz felmérései, de ez azért nem hihető, mert a Fideszhez húzó közvéleménykutatók eredményei a Fideszt mindig felülértékelik, ellenfeleit pedig lejjebb mérik. Egy „belső használatú” felmérés sem különbözhet ennyire a független mérésektől.

Mi azt is megkérdőjelezzük, hogy egy 2 hetes párt támogatottságát mérni lehessen, de az elmúlt két hónapban Magyar Péter támogatottságát mérték. Mindkét közvéleménykutatás azonos eredményt állapított meg március és április hónapban: a Republikon 11 és 15, míg a Závecz 11 és 14 százalékot mért a teljes népességben és a biztos pártválasztók között.

A Republikon felmérése előtt Magyar azt állította, hogy egy ugyancsak meg nem nevezett közvéleménykutató felmérése szerint 30 százalékon áll. Valaki szólhatott neki, hogy az túl sok, azt senki nem hiszi el, így a Závecz-kutatás után 26 százalékra tette magát. Ez is sok, és a propagandába, a nagyotmondásba vetett mágikus hit és manipuláció áll mögötte.

Az mindent elmond Magyarról, hogy a Závecz felmérése után a közvéleménykutatót kezdte el gúnyolni, gyalázni, ahogy azt korábban az ugyancsak fideszes Márki-Zay Péter tette. A választási eredmény azonban a felméréseket igazolta. Magyar azonnal lepropagandistázta a HVG újságíróját is, amikor neki nem tetszett valami. Az újságírónak azóta mennie kellett.

Jelképesen egy lépésre vagyunk a meteorológusok kirúgásától, mert nem volt jó az idő. Mert mindent lehet, csak akarni kell.

*

Frissítés: A Magyar Péter által hivatkozott kutatás az Iránytű Intézet felmérése lehet, amely a mai napon jelent meg. Ennek ismeretében is fenntartjuk állításainkat, mert Magyar keveri a teljes lakosság és a biztos pártválasztók adatait.

A teljes lakosság körében a pártja 13 százalékon áll, ami fele annak, amit mondott. A biztos pártválasztók között 26 százalékot mértek neki, viszont ebben a kategóriában a Fidesz 50 százalékon áll, ami nem néhány százalékos különbség, hanem a duplája.

Azt pedig kétségbe vonjuk, hogy az erős pártelkötelezettséggel rendelkező DK csak 5 százalékon lenne, a biztos pártválasztók között pedig csak 13 százalékon állna. Ekkora ellentét nem lehet kétnapos különbséggel nyilvánosságra hozott eredmények között.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések