„A focicsapatok után a közhivatalok alkalmazottainak öltöztetéséről is gondoskodna Orbán Viktor mindenható állama” – írta 2019. októberében a HVG. Mindenki azt remélhette, hogy a divatba fektetett hatalmas pénz, eléri talán Orbán Viktort is, akinek slampos és trottyos megjelenése még akkor is minden magyar szégyene, ha egy civilizált és kulturált ember az országot államcsínnyel kisajátító diktátort legfeljebb egy potenciális börtöntölteléknek tartja, a nemzet képviselőjének pedig semmiképp. A világ mégiscsak rajta keresztül alkot véleményt a magyarokról, ami ettől függetlenül is egy tragédia.
Csak reménykedhetünk abban, hogy Orbán otthonosság érzete nem jut odáig, hogy a disznóvágós ruhájában és sapkájában jelenik meg diplomáciai rendezvényeken, de az aggodalom jogos. Nem lehet tudni, honnan indult arra a találkozóra, amelyen Ursula von der Leyen német politikussal, az Európai Bizottság elnökével találkozott. Mindenesetre induláskor nem talált egy normális fekete cipőt, ezért a kéznél levő otromba barna cipőt vette a fekete színű öltönyhöz. Mint tudjuk, Orbán szegény ember, csak a családja és a strómanja multi dollármilliárdos, de ennyire azért talán mégsem.
A külső általában a belsőt tükrözi, a parasztos beszéd, a kocsmai közönségnek szánt viccek, hasonlatok, nem felvett modorosság részei, hanem a felvett jó modor kopásának bizonyítékai. Miután minden az övé, ellopott, kisajátított mindent, riválisait megvette, minden valódi versenyt, ahol helyt kellene állni, ahol adnia kellene magára, kiiktatott, málik le róla a felvett civilizációs külső, és önmagát adja. Ez látszik az öltözködésén, a frizuráján, a pocakos megjelenésén, az egész kinézetén. Még nem látjuk őt olyannak, amilyen, mert ez még mindig felvett külsőség, de lassan elérhetünk a felcsúti disznószaros csizmához, amiben igazán jól érzi magát. Pálinkás demizson, svájci sapka, sózott disznóbőr neylonzacskóban.
Már Orbán Ráhel is strómannak látszó személyt állított maga helyére, amikor a Magyar Divat és Dizájn Ügynökség (MDDÜ) igazgatójának a barátnőjét, Bata-Jakab Zsófiát nevezték ki. A Magyar Turisztikai Ügynökség égisze alatt működő divatügynökséget kétmilliárd forinttal tömték ki. Ahogy a turisztikai ügynökség, úgy a divatügynökség is Orbán Ráhel biznisze, amelyhez a pénzt az állam adja, az Orbán-család vállalkozásainak megfelelően. Orbán Ráhel divatdiktátori ambíciókkal indult, a részletektől megkíméljük az olvasót, de a szakmát kezdhetné apja öltöztetésével. Egy normális öltöny, cipő, főleg nadrág, esetleg nyakkendő a libafos zöld és az újpesti lila helyett, nem kerülne kétmilliárd forintba. Bár ha a család nyeri a közbeszerzést, akkor a duplája is lehet. De a magyar ember észre sem veszi az ilyesmit.
Amilyen a kultúra, az oktatás, az egészségügy, a sajtó, az igazságszolgáltatás, az emberi jogok helyzete, a közigazgatás, a szegények helyzete, az látszik Orbán öltözetén és fordítva. A NAT ugyanaz a színvonal, mint a fekete öltöny barna cipő összeállítás, Wass Albert kötelező tananyagként pontos mása a trottyos gatyának. Juhász Gyula „Anna örök” című verséhez hasonlóan, minden benne van abban, ahogy ez az ember megjelenik és ahogyan kinéz. „Mert benne élsz te minden félrecsúszott nyakkendőmben és elvétett szavamban, és minden eltévesztett köszönésben.”
Orbán minden ízében maga a NER, kívül belül, látszara és a valóságban. Egy slampos nagy bunkóa rendszer, akár csak a megálmodója. Úgy nézki, amilyen. Illetve, még nem egészen. Lesz ez még rosszabb is. Az ocsmányságának részei a divatszakmába ölt milliárdok is. Orbánhoz úgy passzol a diplomácia, mint a divatszakma a szaros pelenkához. A 2Rule úgy viszonyul az Adidashoz, ahogy a NER egy liberális demokratikus jogállamhoz. Orbán Viktor képére és hasonlatosságára alakul át minden, és lassan mindenki. Borzalmas világ, amelynek esztétikuma pontosan kifejezi a belső értékét.
Orbán Ráhel és a Gucci. Orbán Viktor és Justin Trudeau vagy Emmanuel Macron. Rogán Antal és a Louis Vuitton. Felvilágosodás, kereszténység és a NER. Dzsudzsák és Messi.
Orbán Ráhel divatdiktátor
