2024, december19, csütörtök
KezdőlapMagyarországRétvári: lehetetlen a világnézeti semlegesség az oktatásban

Rétvári: lehetetlen a világnézeti semlegesség az oktatásban

-

Rétvári Bence emberminisztériumi államtitkár szerint lehetetlenség a világnézeti semlegesség az iskolában. Szerinte az iskolának egy konkrét világnézetet kell tanítania. Ezzel az elmélettel utolérte mind a szélsőbaloldali, mind a szélsőjobboldali diktatúrák oktatáspolitikáját, amelyek az iskolai oktatást, a tananyagot alárendelik az uralkodó ideológiának. Ez azt jelenti, hogy a tényszerűséget, tárgyilagosságot felváltja az átideologiált tudás, amelyet hozzáigazítanak az állam ideológiai doktrínáihoz.

Ezzel vége az oktatás szabadságának, nyilván ezért központostanak minden oktatási intézményt az óvodától az egyetemig. A köznyelv ezt nevezi agymosásnak. Rétvári azt is mondta, a pedagógusok továbbképzésén, hogy az iskola feladata a hazafias ember nevelése, aki kiáll a nemzet értékei mellett. Hogy ez egészen pontosan mit jelent, mi a különbség a hazafias gyerek és a nem hazafias gyerek között, azt nem tudjuk. Az sem teljesen világos, hogy az ideológiai nevelésen kívül mivel lehet még hazafiasságra nevelni.

Rétvári szerint a tanárok feladata annak közvetítése a diákoknak, hogy a nemzetben hinni kell, hiszen a mai diákokon múlik az ország jövője. Ez sem világos, hogy pontosan mit takar „hinni a nemzetben”. Az pedig teljesen világos, hogy minden ország jövője a mai diákokon múlik, mert ők lesznek a jövő felnőttjei. De ez a jövő akkor lesz minél sikeresebb, ha a diákok egzakt tárgyi ismereteket, készségeket sajátítanak el, nem ideológiai maszlaggal van tele a fejük, és nem olyan homályos fogalmak mentén tanítják őket, mint a „nemzetben való hit”.

Ellentmondást is vélünk felfedezni a két célkitűés között, mert a „keresztény” világnézet másfajta hitet követel meg, mint a „nemzetben” való hit. A nemzetben való hit az ország polgárainak képességeibe, az emberi teljesítménybe vetett hit, a keresztény hit ezzel szemben a nemzetek fölött álló, zsidó Messiásba vetett hit. A megfelelő „hitnek” is van szerepe az emberek életében, de az iskola tipikusan nem az a hely, ahol „hitre” kell nevelni a gyerekeket, mert az oktatás a tények világa.

A világnézeti semlegesség minden oktatás alapkövetelménye. A világnézeti elfogultság a tudományosság végét jelenti. Az iskola ideológiai intézménnyé válik, ahol egy uralkodó ideológia dogmái közé szorítják a diákokat. Ez a középkor restaurációja, amikor a tudást, a tudományt és az oktatást dogmáknak rendelték alá. Ha kevés szerencsénk van, nem ítélik máglyahalálra azt a tanárt, aki szerint a tudomány egyes tényei nem támasztják alá az uralkodó ideológiát.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések