Az amerikai elnökválasztás a végső hajrájába érkezett, mindkét fél erősíti a mondanivalóját és igyekszik minél élesebbé tenni a valós képet önmagáról. Ez Trumpnak sikerült legjobban a New Yorkban rendezett gyűlésén, melyet az elhangzott kijelentések és a helyszín miatt is az 1939-ben ugyancsak a Madison Square Gardenben tartott náci gyűléshez hasonlítottak.
Hangulatában és tartalmát tekintve egyértelmű a hasonlóság, miután az amerikai sajtó feltárta, hogy Trump elnöksége idején többször csodálatát fejezte ki Hitler náci tábornokai iránt, akiknek az engedelmességét példaként állította saját tábornokai elé. Ezt John Kelly, Trump volt kabinetfőnöke állította, aki szerint Trump megfelel a „fasiszta” definíciójának.
Vélhetően ennek hatására is, országszerte megjelentek náci szimbólumok egyes Trumpot népszerűsítő zászlókon és transzparenseken. Mintegy előjöttek azok, akik egyetértenek azzal, ahogyan Trump Hitlerhez és a nácikhoz viszonyul. Miközben a választást befolyásoló rasszista kijelentéseket és a nácizmust a republikánus pártban is sokan elítélték.
Nem így a Fox News rádiócsatornáján, ahol egész nap azon nevetgéltek, hogy Kamala Harris és a demokrata párt hogyan próbálja felhívni a figyelmet a valós fasiszta veszélyre, amit Trump jelent. Ez a nevetés is ismerős, hasonlóan nevettek sokan a 20. században is, aztán elhalt a nevetés a koncentrációs táborokban.
A vita ezért nem csitul, mivel ugyanazok a jelenségek játszódnak le, mint Magyarországon, hogy Trump fanatikus hívei képesek megvédeni, kimagyarázni és csúsztatni, sok esetben (a CNN műsorában is) hazudni arról, amit Trump mond, és amit a híveiként felszólalók New Yorkban a Madison Square Gardenben mondtak. Pedig azok bizony náci beszédek voltak.
Ezektől azonban Trump nem határolódik el, annál is inkább, hogy ő maga is hasonlókat mond. Egyik szónoka a vízen lebegő „szemét szigetének” nevezte Puerto Rico-t, amivel mégcsak nem is az illegális bevándorlókról fogalmazott dehumanizáló módon, hanem az Egyesült Államokhoz tartozó Puerto Rico lakosságáról.
De Trump nem sokkal korában maga is arról beszélt, hogy az illegálisok megfertőzik a fehér amerikaiak vérét. Csakhogy ugyanaz a vér, ami állítólag az amerikai nemzetet megfertőzi, nemcsak illegális bevándorlók, hanem spanyol és színesbőrű amerikaiak ereiben is folyik. A nácikra utaló másik közvetlen kijelentés a deportáló koncentrációs táborokra vonatkozik.
Trump a történelem legnagyobb koncentrációs táborait ígérte meg az illegális bevándorlók összegyűjtése és kitoloncolása céljából. Azonban azzal a kijelentésével, hogy az ellenfelei, politikai vetélytársai ellen kész a katonaságot is bevetni, ijesztőek a koncentrációs táborok tervei, mert azokban az illegális bevándorlók mellett helyet kaphatnak a demokraták is.
Ezért egyáltalán nem túlzás fasiszta és náci veszélyről beszélni. Inkább azt lehet mondani, hogy az 1939-es nácibarát gyűlés helyszínén tartott Trump kampányzáró az utolsó és nagy figyelmeztetés Amerikának a választás előtt, hogy ez a tét: szabadság és demokrácia vagy fasizmus és nácizmus. Diktatúra koncentrációs táborokkal és Hitler-imádattal.
Erről kell döntenie elsősorban Amerikának, nem a gazdasági programokról. A gazdaságról azután lehet és érdemes beszélni, amikor az alkotmányos rend és demokrácia megmarad. Amerika nyilvánvalóan nem akar se fasiszta, se náci diktatúrát, mert akkor Trump ezt még nyíltabban is hirdetné, de a szavazóknak tisztában kell lenniük azzal, hogy ez a tét.
Trump nem véletlenül próbálja az ezzel kapcsolatos figyelmeztetéseket is kiforgatni, azzal vádolva Kamala Harrist, hogy náciknak nevezi azokat, akik őrá szavaznak. Ez nem igaz, Kamala Harris semmi ilyet nem mondott. Trump volt kabinetfőnökének állítása alapján mondta, hogy azokra kell hallgatni Trump megítélésében, akik legközelebb voltak hozzá.
Ezzel szemben Trump most már nemcsak szocialistának és kommunistának, hanem már fasisztának is nevezi Harrist, sőt a terrorizmus támogatójának, mert a palesztinok gázai humanitárius helyzetét aggasztónak nevezte, miközben elítélte a Hamasz terroristáit és hangoztatta Izrael jogát, hogy megvédje magát. A másik vád éppen Izrael támogatása.
Trump Izrael melletti barátságának őszinteségét mi sem jellemzi jobban, minthogy Hitlert dicsérgeti lépten-nyomon. Akinek Hitlerről egyetlen pozitív szó elhagyja a száját, az nem lehet sem Izrael, sem a zsidók barátja és védelmezője. De a keresztényeké sem, mert aki a zsidókat támadja, az a keresztényeket is támadja, hazudjon róluk bármit.
Hitlert méltató embernek, aki ráadásul időnként tudta nélkül a Mein Kampfot idézi, taktikai megfontolásai lehetnek a szavazóbázisa megtartása érdekében, de nem őszinte tisztelet és megbecsülés vezeti. Trump esetében ezek a szavak önmagukban is értelmetlenek. Trump nem ismeri ezeknek a szavaknak az értelmét és a tartalmát.
Egy hét múlva választ Amerika, s mivel sokan nincsenek tisztában azzal, hogy mi az igazi tét, ezért még azt sem lehet mondani (bármely választási eredmény esetén), hogy Amerika a demokrácia és a fasizmus (esetleg a nácizmus) között választott. De ha Trump nyer, ő azt annak fogja tulajdonítani, hogy az ő programját választották: az pedig fasizmus, nácizmus.
