Hétfői horror: jön Trump új beutazási rendelete (frissítve!)

1

Bemutották Trump új beutazási rendeletét, amely továbbra is kitiltja bizonyos muszlim országok polgárait az Egyesült Államokból. Az új rendelet annyiban finomítja az előzőt, hogy a hét ország közül kihagytak egyet, Irakot. Ezen kívül a vízummal és zöldkártyával rendelekzők beléphetnek az országba. A rendelet iszlamofób, emberi jogokat sértő és kirekesztó, alkotmányellenes jellege semmit nem változott.

Az új rendeletre azért van szükség, mert a szövetség bíróság blokkolta Trum korábbi muszlimellenes rendeletének végrehajtásáat, amelyben hét – többségében muszlim lakosú ország – polgárait kitiltotta. A mostani rendelet arra törekszik, hogy olyan országokat tiltson ki, amelyekért senki nem emel szót, nincs Trump Hotel, de a lakosság többségének muszlim vallása miatt kielégíti a rasszista és gyűlölködő szélsőjobbot, alkalmas arra, hogy a muszlimokat a terrorizmussal lehessen azonosítani.

Az új rendelet igyekszik kijátszani azokat a törvényeket, amelyek miatt blokkolták Trump előző rendeletét, de a lényegen nem akarnak változtatni. A rendelet ajándék a muszlimokat gyűlölő iszlamofób rasszistáknak, akiknek a választási kampányban a muszlimok kitiltását ígérte. Az intézkedés kizárólag a megbélyegzést, a terrorizmussal való összemosást és az uszító gyülöletkeltést szolgálja. a hivatkozás ugyanaz, mint minden diktatúrában: megvéd a jó elnök. Igaz, ezek az országok nem jelentettek semmi veszélyt.

Az első rendelkezés totális káoszt okozott a határon, a világ légiközlekedésében és Amerika életében. Tipikusan az az eset volt, amikor nem a Fehér Házból, hanem a bolondokházából irányítják Amerikát. A Fehér Ház lett a bolondokháza. Trump újabb rendeletét valószínűleg a diszkrimináció alkotmányos tilalma miatt fogják ezúttal támadni, mert a bíróság az előző rendeletet azért blokkolta, mert ok nélkül korlátozta amerikai cégek és egyetemek életét.

Az intézkedés ellen óriási amerikai és nemzetközi tiltakozás várható, de az igazi válasz az lenne, ha tömegesen tiltanák ki különféle országok az amerikaiakat válaszul. Az lenne a Trumpnak adott méltó válasz, ha az ő mércéjével mérnék az általa vezetett Amerikát is. Akár terrorveszélyre is hivatkozhatnának, mert Amerikában több terrortámadást követtek el amerikai állampolgárok, mint külföldi muszlimok. Azért kellene amerikaiakat kitiltani mindenhonnan, amit Trump mond: a terrorveszély miatt.