Szíven ütött a két szó: "mérsékelt szereplő". Ekkor értettem meg, hogy létezik Budapesten egy másik világ, amely elméleteket gyárt és álomképet rajzol a valóságról. Magyar Péter tevékenységéről készítenek napi magyarázatokat, amelyeknek a valósághoz semmi közük. Létrehoztak egy alternatív valóságot, amelyhez elengedhetetlenek az alternatív tények. Magyar Péterről sok mindent lehet mondani, de azt, hogy "mérsékelt szereplő" lenne, a legnagyobb rosszindulattal sem. Ha van valami, ami sok egyéb mellett hiányzik belőle, az éppen a nyugalom és a mérsékelt szereplés. De nem csupán az efféle megállapítások teszik különlegessé és egyedülállóvá ezt az önálló életre kelt jelenséget. Sükösd Miklós bejegyzése nem elszigetelt ömlengés, hanem műfajjá nőtte ki magát. A benne résztvevők a beavatottság érzetét keltik, mint akik birtokában vannak valami titkos tudásnak, amit egymással megosztanak és tovább színeznek. Megfejtik és magyarázzák Magyar napi megnyilatkozásait, aki egyre fényesebb glóriát, mind nagyobb hódolatot kap. Bennfentesek, akik értik Magyar mondatainak jelentését. Ők tudják, mi volt a gondolat, a szándék. Egymásra kacsintva hitetlenkednek a leleményességen, hogyan kerülte ki újra a csapdát, hogy valami emberi gesztust tegyen, kiálljon bármilyen tisztességes ügyért, még inkább valamilyen demokratikus normáért. Micsoda zsenialitás! Kinek jutna még eszébe? Ezzel mintegy túlvilági fényt kap a "messiás", akinek ténykedései magyarázót, hozzáértő értelmezőt igényelnek. Mint titkos társaság tagjai kacsintanak össze, értelmezik Magyart, akit érteni kell, mint egy gurut. S ők értik. A Fideszből páros lábbal kirúgott bántalmazó mitikus figura, ami részben a vágyaikból fakad, részben abból, hogy nem áll szóba velük.

Erre lehet számítani az államigazgatásban is. Mindenki, aki nem az ő embere, akit nem ő nevezett ki a semmiből, azt a "rendszerváltozás" jelszavával kirúgdosná. Ez Trump második ciklusát idézi, lecserélne mindenkit, aki nem feltétlenül lojális, aki nem engedelmeskedik vakon. Erre nem a rendszerváltásnak van szüksége, hanem neki: az ő diktatúrájának. A Trump-modell a centralizált személyi lojalitás, a párton belüli verseny és a nyilvános kontroll hiánya. Szakértelem helyett vak engedelmesség. Trump kormányzatában kizáró ok, ha valaki ért ahhoz, amit csinál. Egyedül és kizárólag a vezérhez való lojalitás számít. A függőség, mert a vezértől függ az állása, amit nem a szakértelmével érdemelt ki. Magyar azt akarja, hogy ne legyenek hozzáértő képviselők a "Tisza" frakcióban. Bábokat akar, akik mindent megtesznek, amit mond, semmibe nem láthatnak bele, nem szólhatnak bele, nem értenek semmihez, egyéni véleményük nem lehet. Magyar mindent parancsba ad, és azt csinál, amit akar. A hatalommal is, a pénzzel is. Kibújt a szög a zsákból. Nem a hitelesség, nem az érdemek számítanak, hanem az, hogy Magyar kontroll nélküli hatalmát és személyes anyagi érdekeit senki ne veszélyeztesse. A "rendszerváltás" jelszavával kirúgdosna mindenkit, aki demokratikus normákat követelne. Már most ezek a szempontok vezetik. Ha ez az ember hatalomra kerül, senki sincs biztonságban, aki nem engedelmeskedik. Nem a rendszerváltás jön el vele, hanem a bosszúálló, önérdek-vezérelt leszámolás ideje. De ez nemcsak az Orbán-rendszer klientúráját érinti, hanem elsősorban az ellenzékieket, mert ők demokratikus normákat követelnek, ezért az önkényuralmára veszélyesek.

Hadházy Ákost nevezi "sikertelennek", aki legyőzte minden ellenfelét, 2016-tól parlamenti képviselő, egyedül többet tett, mint sok párt, egyszemélyes intézménnyé vált. A legutóbbi akciói, amikor tüntetéseket szervezett a Pride betiltása, a gyülekezési törvény korlátozása miatt, előkészítője volt a 300 ezres Pride tiltakozásnak, ahova Magyar el se ment. Magyar nevezi Hadházy Ákost "kompromittálódott" politikusnak, de ő a múltjával soha nem számolt el, sem a Fideszben töltött húsz évvel, sem a diktatúra támogatásával, sem pedig a lopott pénzzel, a korrupciós ügyeivel? Magyar úgy tesz, mintha nem lenne előélete, de a rendszer ellenzékét felelőssé teszi. Miközben ő nem ellenzékben, hanem a Fideszben volt. Magyar kijelentette, hogy csak olyanok indulhatnak a "Tisza Párt" jelöltjeiként, akik soha nem voltak ellenzékiek, soha semmit nem tettek az Orbán-rendszer ellen, mert ha igen, akkor azzal már kompromittálódtak, hiteltelenek és az ellenzékiségük miatt kollaboránsok. Aki ezt elfogadja, az tényleg sültbolond, az tényleg vonuljon be egy bolondokházába. Aki ezt nem vesz észre, az vak, akinek ez nem számít, az felelőtlen, aki azt képzeli, hogy ebből választási győzelem vagy demokratikus, boldog, "emberséges" Magyarország lehet, az elveszítette a józan ítélőképességét. Ahogy az is, aki azt képzeli, hogy ezt az embert majd bárki félreállítja, miután "megnyerte a választást". Kétharmaddal. Magyar mostani hívei nem tehetnek úgy, mintha ők nem lennének "óellenzékiek". Pontosan megfelelnek Magyar definíciójának, az ő értékelése szerint asszisztáltak a rendszerhez. Az ellenzéki pártok szavazóiként legitimálták a rendszert. Saját helyén mindenki kollaboráns, és sikertelen, mert nem tudták megdönteni az Orbán-rendszert. Csak a szavazatuk kell.

Mindaz, ami a klubvilágbajnokság döntőjén és díjátadóján történt, felülmúlta az 1936-os berlini olimpiát, amelyet náci olimpiának hívnak, s a náci propagandának rendelték alá. Hitler megnyitotta az olimpiát, de attól az ízléstelenségtől, amit Trump előadott, még Hitler is tartózkodott. Trump beállt a Chelsea csapatába a színpadra, s nem akart távozni. Infantino a klubvilágbajnokság döntőjében Trumpot helyezte a középpontba. A francia és angol csapat mérkőzése előtt az amerikai himnuszt játszották, mialatt Trumpot mutatták. A meccs végén Infantino Trumpot bevonta az érmek és a kupa átadásába. Trump ezután még a dobogóra is feltolakodott, és alig akart a Chelsea ünneplő játékosai közül távozni.  Van egy pillanat, amikor a kupával csak a játékosok ünnepelnek, amikor csak a hősök vannak a középpontban. Trump beállt közéjük, mintha ő is a Chelsea játékosa lenne, s nem hagyta őket felhőtlenül ünnepelni. Trump a legízléstelenebb módon elvette a reflektorfényt a csapatoktól, a játékosoktól, a sporttól, s helyettük magára irányította a figyelmet. Előtte minden játékosnak kezet kellett fognia vele, egy ellentmondásos politikai vezetővel, s ez láthatóan több játékost is zavart, ami beárnyékolta az ünneplést. Infantino Trumpot ugrálta körül, Trump lett a főszereplő. Ezzel a FIFA-t és a világ labdarúgását alárendelte Trump politikai játszmáinak és önfényezésének. A legtaszítóbb az volt, amikor a Chelsea csapatával és a kupával készült fotó alkalmával Infantino a hüvelykujját Trumphoz hasonlóan felemelte, amely azt a hatást keltette, hogy a FIFA és a világ labdarúgása, az egész sportág a MAGA mozgalomhoz és Trump ideológiai-politikai irányzatához tartozik. Infantino elfogadhatatlanul keverte a politikát a sportba.