Ha visszagondolok a középiskolai osztályomra, amelyben soha senkivel kapcsolatban nem hangzottak el ilyen "gyanúsítások" (azóta néhányukról kiderült), a mi 28 fős osztályunkban legalább 6-7 meleg (vagy az LGBTQ+ rövidítések valamelyikébe tartozó) fiú volt. Majdnem ötven évvel ezelőtt. Ez megfelel nagyjából a mai Z-generáció statisztikai adatainak.
Csak akkor nem beszéltek róla nyíltan. Nem is különböztették meg őket negatívan emiatt. De nem is állt ki vele senki. Az Orbán által remélt "szégyen" mértékére jellemző, hogy emberi jogvédők is úgy próbálták védeni a szexuális kisebbségeket, hogy a "másság" számára kértek toleranciát, megértést és elfogadást.
Fel sem tűnt, hogy már az is megbélyegző, lekicsinylő, lealacsonyító, hogy "másoknak" nevezték a hivatalosan elfogadott normáktól való eltérést. A "másság" kifejezés magában hordozza azt, hogy valamilyen "normálisnak" tartott formától való eltérésről van szó. Van az elfogadott, a helyes, s van az, ami ettől eltér, amit "másságként" védelmeznek.
Liberális közvéleményben is gyökeret vert a "másság" kifejezés, "másságnak" nevezve a heteroszexuális irányultságtól eltérő eseteket vagy a nemi identitásukat el nem fogadó embereket, akiknek a biológiai tulajdonságaik nem egyeztek a nemi identitásukkal. Már aki bevallotta, egyáltalán felismerte, esetleg tudatosította ezt. Ezek titkok maradtak.
Megrázó vallomás volt, amikor Pete Buttegieg, aki közlekedési miniszter volt a Biden-kormányzatban, elmondta: a bőrt is letépte volna magáról, ha megváltoztathatta volna a szexuális orientációját, hogy ne kelljen melegnek lennie. Nem választotta, nem "romlott" lett, hanem így született.
Mégis időbe telt, amíg az emberek egyre nagyobb része értette meg, hogy melegek nem lesznek, hanem így születnek. Ahogy a heteroszexuálisok is heteroszexuálisnak születnek. Ahogy egy meleget nem változtat meg a "heteroszexuális propaganda", heteroszexuálist sem változtatja meg a "meleg propaganda". Aki nem az, az nem lesz az.
Ugyanez igaz mindenkire, nemcsak az LGBTQ+ közösség tagjaira: faji, vallási, származási és nemi alapon senkit nem lehet megkülönböztetni, megbélyegezni és kirekeszteni, jogait korlátozni. Ennek kifejezésére ad alkalmat, hogy a legüldözöttebb kisebbség egyenlősége és jogai mellett kiáll mindenki. Nemcsak a kisebbséghez, hanem a többséghez tartozók is.
Aki ezeket az értékeket nem fogadja el, azok mellett nem áll ki, az nem lehet demokratikus ország vezetője. Aki szélsőjobboldalnak udvarolva megtagadja a közösséget a szabadságot ünneplőkkel, s neonáciknak tesz gesztusokat, az nem demokrata, hanem szélsőjobboldali. Magyar Pétert ezen az alapon megvédeni és mentegetni, becstelen és hazug dolog.
Mindezt pedig valamiféle "zsenialitásnak" és "mesteri" húzásnak bemutatni, megegyezik a Fidesz propagandagépezetének hazugságaival, az orbáni "mesterterv" színvonalával. Ez azt jelenti, hogy Magyar balliberális értelmiségi tábora feladta nemsak a józan ítélőképességét, az elveit és a tisztességét, hanem a morális iránytűjét és a normális eszét is.
Semmivel nem különbek, mint Orbán és a fideszes propagandisták. Nem véletlen, hogy az ellenzéki "messiás" személyében egy fideszes propagandista csicskásai lettek. Ennek súlyos következményei lesznek, mert ilyen önfeladást, népbutítást és hazudozást nem lehet csak úgy megúszni. Erre éppen úgy nem lehet országot építeni, mint a Fidesz hazugságaira sem.
Magyar állítólagos mesteri húzása és zsenialitása abban a feltételezésben áll, hogy ezzel a neonáci szélsőjobboldali szavazókat is megnyerte, miközben a baloldali liberális demokrata szavazókat sem veszítette el. Ezt honnan veszik? Ha egy homofób neonácinak a Pride-ot betiltó Orbán, vagy a nevetséges hazugsággal távolmaradó Magyar között kell választani, vajon kit választanak? Nyilvánvalóan a nyíltan homofób Orbánt, nem a kétszínű Magyart.
Egy politikai csatatér története, ahol a demokrácia áll szemben az autoriter hatalommal.
A felszínen a konfliktus a bevándorlásról szól. A mélyben azonban Kalifornia és Donald...
Az Everglades Nemzeti Park egy hatalmas mocsaras terület, amely Florida keleti és nyugati partja között húzódik. Tele hatalmas kígyókkal (pythonokkal), alligátorokkal, medvékkel és párducokkal. Az emberbarát keresztény ötlet arra a felismerésre épült, hogy az Alcatrazhoz hasonlóan innen nem lehet megszökni, mert aki elhagyja a tábort, azt azonnal megeszik a vadállatok. Olyan embereket hoznak ide, akik illegális bevándorlók, de semmit nem tettek.
Ez vadállatok nélkül is elviselhetetlen és embertelen körülményeket jelent. Ősszel jönnek a hurrikánok és tornádók, amelyek gyakran átsöpörnek az Evergladesen. Ezt a sátortábort az első hurrikán szétveri, a fogvatartottak pedig ott lesznek védtelenül a mocsár közepén a vadállatok között, amelyek élelmet keresnek, A kígyók és az alligátorok beúsznak. Ez rosszabb, mint büntetésből a hajó alján áthúzni a tengerészeket, mert nagyobb esélyük volt, hogy nem eszi meg őket egy cápa.
Ezeket az ötleteket megirigyelték volna a nácik is, nem véletlenül hasonlítják a tiltakozók az ICE-t a Gestapóhoz. Ennél emberségesebb lenne talán az is, ha az illegális bevándorlót kivégzik. Mindenesetre, olyan emberekről van szó, akiket törvényesen csak bírósági ítélet alapján lehetne őrizetbe vetni, szabadságuktól megfosztani, bebörtönözni és deportálni.
Az illegális bevándorlók nagy többsége évtizedek óta él és dolgozik Amerikában, munkájuk nélkülözhetetlen, itt született amerikai állampolgár gyermekeik vannak és adót fizetnek. A bíróságok az esetek legnagyobb részében engedélyezték a maradásukat, nem toloncolták ki őket. Trump embertelen és kegyetlen szervezete törvénytelenül, bírósági ítélet nélkül, a saját döntése alapján tartóztat le embereket, akiknek fellebbezési joguk sincs.
Ez a tömeg a magyar szabadság záloga, amely kívül áll a hivatalos politikán, csak szabad akar lenni és normális életet akar élni. Nem érdeklik az erdélyi menetelések, nem érdeklik a hazugságok, csak normálisak akarnak maradni egy épeszű, szabad országban. Magyar és hívei messze vannak ettől a szabadságtól, normalitástól és épeszűségtől.
Miközben Orbánt akarják elzavarni, a Fidesz propagandájának mintájára hazudnak arról, hogy az ellenzék állítólagos vezetője, milyen bölcsen tette, hogy nem állt ki a demokratikus normák, az emberi jogok, a gyülekezési szabadság és üldözött embertársai mellett, hogy megnyerje ezzel a fideszes szavazóit, ha vannak. Tényleg erre az árulásra van szükség?
Nevetséges hazudozás ez, de annál is rosszabb, mert az emberek becsapására irányul. Ezt már csak azzal múlhatják felül, ha mozgósítják a Mediánt, hogy hazudjon gyorsan egy 99 százalékos "Tisza" győzelmet, a szabadságról tereljék vissza újra a figyelmet Orbán előre elcsalt választásaira, amelyen a diktatúrát soha nem fogják leváltani, de nem is érdemes.
Mert Magyar Péterrel csak átmentenék az Orbán-rendszert, a hazugság és a propaganda kultúráját, új fanatizmus, új szekta, új gyűlölet a régi helyébe. Elég volt ezekből. Magyar mégcsak nem is újfidesz, hanem ugyanolyan ófidesz, mint a mostani, még rosszabb. Ezzel a távolmaradásával megmutatta igazi arcát. Nem taktikus volt, hanem őszinte. Ő ilyen.
Nem tartozik a szabad és normális emberek közé. Ezzel szemben Karácsony Gergely, aki nem politikai vezérként, hanem egyfajta moderátorként segítette ennek a tömegnek az utcai megjelenését, önkifejezését, szabad vonulását és polgári engedetlenségét, mutatott mintát: ilyen egy demokrata, liberális, szabadelvű vezető. Még politikust sem mondanánk.
Magyar azért maradt távol, mert nem értett egyet. A Pride-ról, a melegjogokról, valamint a jogegyenlőségről és a gyülekezési szabadságról ez a véleménye. Ezeket nem támogatja. A szavazatmaximalizálás mindebből legfeljebb annyi, hogy hazudik róla, nem mondja meg, hanem "nyaralásra" hivatkozik.
De Magyar ezzel kiírta magát a demokratikus közéletből. Igaz, szerintünk soha nem is volt a demokratikus közélet része. Magyar leleplezte magát, hogy hova tartozik, kikkel azonosul és kikkel nem vállal közösséget. Pontosan megmutatta, hogy mi várható tőle. Magyar Péter szélhámos, aki becsapja a demokratikus érzelmű szavazókat és eszközként használja őket.
Nem véletlen, hogy nem egedi be őket a pártjába. Ennek oka, hogy nem azonosul velük. Semmi köze hozzájuk. Ezért nagy a felelősségük az értelmiségieknek, akik elhitették róla, hogy "egyedül ő válthatja le Orbánt". Ez a kijelentés az első szótól az utolsóig hazugság. Ott vonult az utcán az a tömeg, amely leválthatja Orbánt. S Magyar nem volt köztük.
Magyar a Facebook-posztjával úgy járt, mint Puskás Gábor, aki későn futott, s neki csak a füle jutott. Görcsösen erőlködött, hogy fenntartsa a magára irányított figyelmet, de ezzel csak nevetséges vált. Zengő érc, pengő cimbalom, minden szava üres és hiteltelen: "nem kaptak áfa visszatérítést a nyugdíjasok", miközben a legnagyobb demonstráció zajlik.
Magyar Péter lelepleződött. Nem az ellenzék vezére. Nem a demokraták vezetője. Nem a szabadság és az egyenjogúság védelmezője. Nem a mi emberünk. Semmi köze hozzánk. Magyar egy szélhámos karrierista, akinek hatalom és pénz kell. Nem velünk van, hanem ellenünk. Neki csak egyedül ő maga a fontos. Mindennek ellentéte, mint akik mi vagyunk.
Budapest, Saturday 28 June 2025 - The European Green Party congratulates the hundreds of thousands who made this year's Budapest Pride such a successful demonstration...
Budapest fellázadt Orbán zsarnoksága ellen. Boldogok voltak attól, hogy szabadok, és nem tudják őket betiltani, mert a hatalom fél tőlük. Mert ők szabadok, a hatalom pedig nem az. Magyarország megmutatta szebb, kedves és békés arcát, a gyűlölet kultúrájával szemben. Orbán rendszere most szenvedett vereséget, mert semmibe vették a tiltását, fenyegetését.
Ez volt Orbán rendszere egyik legnagyobb erkölcsi veresége. Mert ez a Pride nemcsak menet volt, hanem spontán és erőteljes tiltakozás az elnyomás, a gyűlölet és a zsarnokság ellen. A hatalom tiltása, a rendőrségi fenyegetés sem tudta megfélemlíteni a résztvevőket. Ez a nap nem a félelemről, hanem a bátorságról, a reményről és a szeretetről szólt.
Nem véletlen, hogy Magyar Péter nem vett részt ezen az őszinte, szabad és boldog Pride felvonuláson, mert ő nem őszinte, szabad és boldog ember, és nem is szereti azokat. Fogait csikorgatva, gyurcsányozva írt posztjában, ki sem ejtette a Pride nevét, amely így nemcsak Orbánt, hanem őt is legyőzte és jelentéktelenné tette. Mert nem ő a magyar ellenállás, hanem azok az emberek, akik az LGBTQ+ közösség mellett álltak szívből.
Megmutatva, hogy nem Magyar Péter a magyar szabadság, hanem ez a spontán tömeg, amely elismerte az LGBTQ+ honfitársai szabadságát, szabad élethez való jogát, az egyenlőségét és azonosult velük. Ezek az emberek jelentik Magyarország jövőjét, nem egy újabb zsarnok, aki ebben a közösségben (nem véletlenül) nem találta a helyét.
Ezzel a döntéssel a Legfelsőbb Bíróság korlátozta a bírói kontrollt az elnöki önkény felett, és megnyitotta az utat az alkotmánysértő rendeletek akadálytalan bevezetése előtt. A konkrét ügy a Trump által kiadott, a születési jogon járó állampolgárság eltörlését célzó rendelet körül bontakozott ki. Bár az ítélet nem foglalt állást a rendelet alkotmányosságáról, lehetővé tette annak végrehajtását, az alsóbb bíróságok országos hatályú tiltása ellenére.
Ez precedenst teremtett: a jövőben egyetlen bíró sem állíthatja meg az egész országra kiterjedően az elnöki rendeleteket, még ha azok nyilvánvalóan alkotmánysértők is. A bíróság 30 napos türelmi időt adott a szabályozás életbe léptetésére, de ezzel csupán technikai kiskaput hagyott, amely nem orvosolja a döntés súlyos tartalmi következményeit.
A liberális bírák, Sonia Sotomayor, Elena Kagan és Ketanji Brown Jackson eddig példátlan keménységgel bírálták a többségi döntést. Sotomayor drámai gesztussal a bírósági padból olvasta fel az ellenvéleményét: „A mai napon megszületett jogi rendszerben egyetlen jog sem biztonságos. Ma a születési jog került veszélybe. Holnap talán már a vallásszabadság.”
Hozzátette: „A Bíróság ma nem csupán a tiltó rendelkezéseket támadta meg. A jogállam eszméjét rombolta le.” Jackson bíró szerint a döntés „lényegében egzisztenciális fenyegetés az amerikai jogállamiságra nézve”. Jackson bíró azzal vádolta konzervatív kollégáit, hogy „egzisztenciális fenyegetést jelentenek a jogállamiságra” azzal, hogy lehetővé teszik Trump számára az „alkotmány megsértését”.
Nem szeretnénk megbántani senkit, mert Antall Józsefet sokan tisztelték, mert demokrata volt, de nekünk Antall József és az általa képviselt két világháború közötti Magyarország,...
Trump dicsőséges mennybemenetelének egyik oka, hogy a bombázás után Irán "megadta" magát, lemondott a komoly válaszcsapásról: csak egy előre bejelentett látszatbombázást indított, s nem szállt háborúba Amerikával. Ez lehet a gyengeség jele, de ravasz taktika is. Elkerülték az újabb bombázást, hogy nyugodtan készíthessék az atombombát.
Trump ravasznak gondolta magát azzal, hogy elterelte a figyelmet. A lopkakodó bombázók így váratlanul és sértetlenül hajthatták végre az akciót. Egyes hírszerzési jelentések szerint azonban az irániak számítottak erre, s napokkal korábban nagy teherautókkal elszállítottak a bunkerből mindent, ami fontos. Lehet, hogy Trump kiürített bunkereket bombázott.
A leggyanúsabb az, ahogy Irán hallgat. Ha megsemmisült volna minden, akkor tagadnák nagy erőkkel. De hallgatnak az okozott kár mértékéről. Trump pedig soha nem ismerhet el semmit abból, ha a bravúros akcióval mellé lőttek. Ebben az esetben újabb bombázásra és tartós háborúra lenne szükség, amit a "béke" látszata és a MAGA tábor miatt nem akar.
Gyanús, hogy Irán annyiban hagyná, ha valóban elpusztítottak volna mindent. Ez a lehető legnagyobb mértékben kisozlgáltatottá teheti Amerikát, de Izraelt is. Trumpnak fontosabb a hamis látszat, mint a tények és a nemzetbiztonság. Súlyos következményei lennének, ha kiderülne, hogy a motívumok ezúttal is hamisak voltak, az eredmény kontraproduktív, mert semmit nem semmisítettek meg, viszont az iráni atomprogram kikerült minden ellenőrzés alól.
Ha Magyar nem lenne, gördülékenyen működne az ellenzéki vezetésű főváros. Magyar azok szavazatával gáncsolja a főpolgármestert és a fővárost, akik az ellenzéki főpolgármestert is megválasztották, s azt gondolták, Magyar az ellenzék főpolgármesterét támogatni fogja. De ezt csak az "óellenzéknek" nevezett demokratikus ellenzék tette volna meg.
Érdemes megvizsgálni azt, hogy amikor krízishelyzet van, meg kellene szavazni Budapest költségvetését, Magyar pályázati úton összeszedett emberei, beosztottai, az alkalmazottai, milyen nevetséges, hamis, bullshit indokkal maradtak távol a közgyűléstől. Aki erre nem lázad fel ellene, aki ezt szó nélkül eltűri, nem tisztességes ember.
Karácsony Gergelynek arra hivatkoztak (éppen most), hogy Szentkirályi Alexandra és a Fidesz minden közgyűlésből balhét csinál, folyamatosan a tiszásokat támadja, Karácsony Gergely pedig nem lép fel elég hatékonyan ez ellen, vagyis nem látja el megfelelően a feladatát. Amikor csőd fenyegeti a fővárost a "Tisza Pártnak" ez a legfontosabb.
Ez nevetséges. Ez nyilvánvaló ürügy és mellébeszélés, a költségvetés elfogadásának akadályoztatása. Ehhez semmi köze annak, hogy Magyar egykori fideszes párttársa a közgyűlésben hogyan viselkedik. Ha az ellenzékiek nem a párt nélküli Magyar Péterre és az általa összeszedett fizetett alkalmazottaira szavaztak volna, ilyen probléma nem lenne.
Website-unk sütiket használ, hogy jobb élményt nyújthassunk Önnek, amikor visszatér az oldalra. Kérjük, kattintson az "Elfogadom" gombra valamennyi süti elfogadásához. Vagy menjen a "Sütik beállítása" oldalra.
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. These cookies ensure basic functionalities and security features of the website, anonymously.
Cookie
Duration
Description
cookielawinfo-checkbox-analytics
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics".
cookielawinfo-checkbox-functional
11 months
The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional".
cookielawinfo-checkbox-necessary
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary".
cookielawinfo-checkbox-others
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other.
cookielawinfo-checkbox-performance
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance".
viewed_cookie_policy
11 months
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
Functional cookies help to perform certain functionalities like sharing the content of the website on social media platforms, collect feedbacks, and other third-party features.
Performance cookies are used to understand and analyze the key performance indexes of the website which helps in delivering a better user experience for the visitors.
Analytical cookies are used to understand how visitors interact with the website. These cookies help provide information on metrics the number of visitors, bounce rate, traffic source, etc.
Advertisement cookies are used to provide visitors with relevant ads and marketing campaigns. These cookies track visitors across websites and collect information to provide customized ads.