2024, december22, vasárnap
KezdőlapMagyarországÖsszegyűlt 266151 aláírás, mégsem lesz népszavazás

Összegyűlt 266151 aláírás, mégsem lesz népszavazás

-

Összegyűlt a kellő számú aláírás, sőt, annál jóval több is, de nem kizárt, hogy mégsem lesz népszavazás a budapesti olimpiáról.

A Momentum Mozgalom pénteken kora délután 266 151 aláírást adott át a Fővárosi Választási irodának, ez a szám majdnem kétszerese annak, amit a törvény előírt. (138 ezer). Leszámítva az érvénytelen, vagy szándékosan megtévesztő aláírásokat, várhatóan bőségesen megvan a szükséges számú szignó.

Tarlós főpolgármester azonnal bejelentette: nem kizárt, hogy Budapest esetleg eláll az olimpia megrendezésétől. A főpolgármester szerint, ha a budapestiek nem akarnak olimpiát, akkor nem lesz Budapesten olimpia. Persze, ezúttal nem mulasztotta el, hogy szokása szerint másokra mutogasson, mondván, jóval hamarabb kellett volna népszavazást rendezni.

Budapesti főpolgármestere azt elfelejtette ehhez hozzátenni, hogy korábban is voltak hasonló kezdeményezések, de azokat sorra elgáncsolták. Tarlós úr arról sem szólt, hogy a népszavazást valójában nekik kellett volna kezdeményezni. A főváros vezetésének kutya kötelessége lett volna megkérdezni az általuk vezetett város lakóit, hogy akarnak-e olimpiát Budapesten. Tarlós István azonban erről sem kérdezte meg a budapestieket, sőt, néhány héttel ezelőtt még úgy nyilatkozott, hogy aki ellenzi az olimpiát, az nem szereti Budapestet.

Úgy tűnik, hogy most már nincs gazdája az olimpiának. A Fidesz menekül tőle, mint a fertőző betegtől, és azt kommunikálja, hogy a budapesti olimpia nem a kormány hatásköre, hanem a főváros ügye. Nekik, mármint a Fidesznek nincs közük hozzá. Pedig, dehogynem. Ki propagálta ezerrel a budapesti olimpia fontosságát, és ki volt az, aki a Századvégnek hatalmas pénzeket fizetett ki egy úgynevezett tájékoztató kiadványra. Arról nem is szólva, hogy Tarlós István egy vajaskenyeret sem merne megkenni Orbán Viktor jóváhagyása nélkül.

A kormányoldalon most mindenki úgy tesz, mintha soha semmi köze nem lett volna az olimpiai pályázathoz. A végén még az is kiderül, hogy maga a patás ördög, Gyurcsány Ferenc erőltette rá a budapestiekre az olimpiai pályázatnak nevezett ámokfutást, mögötte pedig, ezúttal is ott áll Soros György, merthogy az ő fejéből pattant ki az egész.

Egyszer már eljátszotta ezt a Fidesz, akkor mérsékelt sikerrel. Amikor az általuk vasárnapi pihenőnapnak csúfolt vasárnapi boltzár eltörléséről volt szó, inkább visszakoztak, mintsem hogy az emberek elmondhassák a véleményüket.

A Momentum Mozgalom a 266 ezer aláírás leadásakor közölte: ne legyen gyáva a Fidesz, ne hátráljon ki Tarlós István, és ne akadályozzák meg a népszavazást. Hiszen azért gyűjtötték egy hónapon keresztül az aláírásokat, hogy az emberek elmondhassák a véleményüket arról: akarnak-e olimpiát Budapesten.

Ha tippelni kellene, ami most még igencsak kockázatos, arra fogadnánk, hogy nem lesz népszavazás a budapesti olimpiáról. Ismerjük a Fideszt, tudjuk, hogy úgy fél az emberek véleményétől, mint az ördög a tömjénfüsttől.

25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések