A HVG számol be arról, hogy népszerű rovatuk, a Cégvilág (melyben új vállalkozásokat keresnek, és már meglévőknél bekövetkezett, érdeklődésre számot tartó változásokról adnak hírt) a hiteles tájékoztatás érdekében megkereste Rákay Philipet (aki Kálmánnak született).
Juhász Gábor, a HVG vezető szerkesztője ugyanis felfedezte, hogy Rákay megalapította a Norton elnevezésű tanácsadó céget, és írásban feltett neki pár kérdést.
Íme, a levél:
Tisztelt Rákay Úr!
A HVG hetilap számára céghírt írunk új vállalkozásáról, a Norton Zrt.-ről. Kérem, válaszoljon néhány ezzel kapcsolatos kérdésünkre.
Miért vált szükségessé az új cég? Mennyire lesz más a tevékenysége mint például az SD&W-é?
Mikor indul a cég tényleges munkája? Hány munkatársa lesz?
Kiknek a megrendelésére számít?
Tervezi-e új részvényesek bevonását a cégbe?
Válaszát várva
üdvözlettel
Juhász Gábor
Amiért pedig a dologból hír lett, az az, hogy Rákay Philip (aki 2002-ben azt állította, hogy kétmillióan tüntetnek Orbán mellett a Kossuth téren, majd ő lett az akkor még Fidesz-hű HírTV munkatársa, 2011-től 2015-ig pedig a kormány médiagépezetének legfőbb eszköze, az M1 főnöke – a NER egyik győztese) 4389 karakternyi szitokáradattal reagált a megkeresésre.
Így:
Tisztelt Juhász Gábor Úr!
Tudja, az a legnagyobb baj, hogy Ön teljesen el van tájolva. Valószínűleg még mindig abban a hitben ringatja magát, hogy elvbarátaival – a balliberális értelmiséggel – együtt Önök még komolyan vehető tényezők, s évtizedes véleménydiktatúrájuk árnyékában változatlanul alakítói, számonkérői, erkölcsi- és morális ítéletosztói lehetnek a magyar közéletnek. Pontosan úgy, ahogy évtizedeken keresztül mindez az Önök – mesterségesen kisajátított – hitbizománya volt.
Rossz hírem van: ez a bolsi világ elmúlt, s hála az Istennek, szépen lassan, de biztosan világviszonylatban is alámerülni látszik az a szélsőliberális, internacionalista, beteg értékrend is, amit Ön és kedves hetilapja konokul képvisel. Értem én, hogy nehéz hozzászoknia a megváltozott világhoz, és reggelente, amikor tükörbe néz, már nem a – fontosságának súlyától saját hatása alá kerülő – nagyhatalmú, ballib sajtóhadsereg egyik, erőtől duzzadó janicsárját látja, csupán egy napról-napra devalválódó, s egyre marginálisabb, a történelem szemétdombjára kerülő ideológia – „független” újságíró-bőrbe bújtatott – utolsó közlegényeinek egyikét.
Pontosan értem én ezt a zavart, ezzel együtt arra kérem, ne zaklasson bornírt marhaságokkal! Például azzal, mégis miért alapítok új vállalkozást, és milyen megbízásokra számítok. Árulja már el, rendkívül felkészült újságíró kolléga, mégis mióta közérdeklődésre számot tartó közügy mindez? Vagy talán tud olyan jogszabályról, amely előírja, hogy nem alapíthatok céget – akár naponta?
Tudom, hogy nehéz fejben összeraknia velem kapcsolatban azt a képletet, hogy cégeim kizárólag az üzleti világból – hogy jobban értse: a piacról – kapják megbízásaikat, de a tény ettől még tény marad: az SD & Watson Consulting Zrt. – amelynek Ön még a pontos nevét sem volt képes eltalálni – semmiféle magyar állami, vagy kormányközeli megbízással, szerződéssel nem rendelkezik és – kapaszkodjon meg – a Norton Consulting Zrt. – amely e pillanatban csupán bejegyzés alatt áll – is ezt az üzleti modellt kívánja követni. Furcsa, ugye? Egy kormányközeliként elkönyvelt, „múltba révedő, reakciós, jobboldali, mucsai” üzletemberként is sikeres lehet multicégek stratégiai- és kommunikációs főtanácsadójaként. Micsoda skandallum! Nehéz lehet mindezt a jobboldali értelmiséggel szemben balról táplált, évtizedes, negatív, lesajnáló percepciók alapján összerakni…
Mint ahogy egyetlen igaz mondatot sem sikerült kisajtolnia magából, a Mezőhegyesi Ménesgazdaságban általam betöltött igazgatósági tagság kapcsán sem. Ön is beállt azon “mértékadó” elvtársai közé, akik azt sugallják: komoly állami “bizniszt” jelentett számomra ez a kinevezés. Ha Ön képes lett volna valódi újságíróként viselkedni, könnyedén kideríthette volna, micsoda summa üti a markomat minden hónapban ezért a munkáért. Segítek, nehogy megterhelő legyen: nettó 102 ezer forint. Ez a gigantikus összeg a mezőhegyesi teendőimhez kötődő, tényleges költségeimet sem fedezi, arról nem is beszélve, hogy e csillagászati apanázsért cserébe, teljes vagyonommal felelek – az igazgatóság és a felügyelő bizottság tagjaival együtt – az állami cég törvényes keretek között történő gazdálkodásáért és működéséért. Hatalmas biznisz, ugye?
Az persze fel sem merül Önben, hogy lehetnek olyan köz-, és egyben szívügyek, amelyek szolgálatába örömmel állítja az ember tanult és szerzett tudását, tapasztalatait – kvázi társadalmi munkában…
Tudja mi a szörnyű ebben az egészben? Hogy Önben és hasonszőrű kollégáiban nyomokban sem munkál az újságírói felelősség és etika. Elhiszem, hogy kampány van és az is világos, hogy közeledik az egyeseknek oly kedves Tanácsköztársaság centenáriuma is, de nem lehetne, hogy e minősíthetetlen, gyilkos balos hagyomány égisze alatt ne hergeljék tovább olvasóikat és az ország közvéleményének egy részét azok ellen, akik cégeikkel sikeresek az üzleti életben? És újra hangsúlyozom, hogy Ön is megértse: nem állami megbízásokból!
Mindennek fényében arra szeretném megkérni, legközelebb akkor jussak majd eszébe, ha a fent említett cégeim valamelyikében akár egyetlen, a magyar államhoz köthető szerződést is talál! Addig azonban nyomatékosan arra kérem, fejezze be a személyemmel kapcsolatos hangulatkeltést!
Üdvözlettel:
Rákay Philip
(Amennyiben Önnek írott levelemet nyilvánosságra kívánja hozni, ne habozzon, de annak megjelentetéséhez kizárólag akkor járulok hozzá, ha teljes terjedelmében közli!)
A vizes vébé kapcsán írtunk arról nyár közepén, hogy a rendezvényre kivezényelt mentősök nem voltak teljesen elégedettek a körülményeikkel.
Dr. Merkely Béla, a versenysorozat orvosi és egészségügyi ellátásáért felelős vezetője akkor úgy nyilatkozott, hogy minden dolgozó minden elvárását nem tudják teljesíteni, és: “remélem, nem a pénz, inkább az élmény miatt dolgoznak (a mentősök – a Szerk.) – én legalábbis ilyen csapatot szeretnék.”
Nos, Rákay Philippel végtelenül elégedett volna, hiszen ő (reméljük, nemcsak célozgat rá, hanem így is tesz) örömmel állítja tanult és szerzett tudását, tapasztalatait – kvázi társadalmi munkában – egyes köz-, és egyben szívügyek szolgálatába…
Kár, hogy ezt az örömöt pár egyszerű kérdés ennyire megrontotta, és értékes idejét egy ilyen hosszú, indulatos levél megírására kellett pazarolnia.
