Annál nagyobb szégyen nem érhet egy nemzetet, minthogy a szabadság ünnepét a zsarnok dicsőíti. A cenzúra eltörlését olyan ember ünnepli, aki megszállta a közmédiát, a strómanjai révén elfoglalta a szabad sajtó kétharmadát, és Mészáros Lőrinc nevén kivégezte az ország legnagyobb napilapját.
Olyan önkényuralom ünnepli a szabadság ünnepét, amelynek minisztériumai nem felelősek a magyar országgyűlésnek, mert az országgyűlés a kormányzó hatalom uralma alatt áll. A hatalmi ágak szétválasztása megszűnt. Az országgyűlés paródiája a parlamentarizmusnak, ahol semmiféle jogai nincsenek az ellenzéknek, és ahol nem egyenlő választások révén jön létre a parlamenti többség.
Olyan ember mondja az ünnepi beszédet, aki felszámolta a törvény előtti egyenlőséget, mind polgári, mind vallási tekintetben. Aki felszámolta a közteherviselést, akinek kliensei gazdagodnak, az ország népe pedig szegényedik, milliók nyomorognak. Aki ellopta már az ország legjobb földjeit, szállodáit, a lakosság megtakarított pénzét, a nemzeti bankot, az adófizetők milliárdjait, és még nincs vége. Étvágya és arcátlansága nem ismer határt.
Olyan zsarnok ünnepli a magyar szabadságot, aki újra feudális viszonyokat hozott létre. A hűbéresi rendszer virágzik, a papok dőzsölnek és uralkodnak, talpnyalók híznak, az ország népe jobbágy a saját hazájában, közülük százezrek rabszolgasorsban közmunkások. Orbán beszélő szerszámnak tekinti őket, akik számára a szándékosan lepusztított egészségügyben a halál és a temető van fenntartva. Az iskola szándékosan elbutít és alattvalókat nevel.
Az „egyenlőség, szabadság, testvériség” helyett tekintélyelvű, elnyomó rezsim működik, középkori feudális ideológiával, olyan nemzeti identitással, amely Magyarország mindenkori katasztrófáit okozta. A rezsim az 1848-as szabadságharcot leverő oroszokra támaszkodik, és az oroszokkal összefogva támadja a szabad világot, a demokratikus Nyugatot. Szemét néppé lettünk a szabad világ szemében. Veszélyesek rájuk. Nem a szabadság lángjaként, hanem a szolgaság és a megalkuvás szinonimájaként tekintenek ránk.
Olyan ember prédikál a szabadságról a magyar népnek, aki a szabadságot, a liberalizmust szitokszóként használja. Illiberális rendszerét az 1848-as polgári demokratikus forradalom ellentéteként határozza meg. Az illiberalizmus a 12 pont tagadása. Magyarország zsarnoka az emberi és polgári jogokat gyalázza, amelyek 1848 legfontosabb követelései voltak. Egy autokrata, egy 21. századi diktátor beszél a Nemzeti Múzeum lépcsőjén, ahol egykor azok a márciusi ifjak szónokoltak, akik az ilyen gazemberek ellen lázadtak fel, jogaikat követelve.
Ez a szégyen. Nem lenne szégyen, ha szuronyokkal tartaná fenn a hatalmát. Nem lenne az szégyen, ha az oroszok katonai erővel megszállva tartanák az országot. De Magyarország önként engedelmeskedik az 1848 eszméit megtaposó zsarnok uralmának, megengedi, hogy meggyalázza a szabadság eszméjét, a magyar nép legjobbjainak lázadását az önkény ellen. Bemocskolja 1848 emlékét s üzenetét. Megengedi, hogy Orbán megalázza a magyar népet.
A helyzet olyan, mintha 1848. március 15-én a cenzor mondott volna beszédet, mintha a bécsi udvar hazugságait olvasták volna fel, nem a 12 pontot. Mintha Haynau emlékezne a magyar szabadságharcra, s a Petőfit legyilkoló orosz katona mondana magyar szabadságot dicsőítő szavakat a történelmi lépcsőkön. Mintha 1848. március 15-én a márciusi ifjakat a zsarnokság idegen bérenceknek, ügynököknek, terroristáknak bélyegezné.
Azok tartanak ünnepi műsort a magyar forradalom évfordulóján, akik az 1989-es magyar polgári forradalmat 2010-ben leverték. Azoknak a papoknak az ideológiáját azonosítják a nemzettel, akik 1848-49-ben a Habsburg önkény mellett álltak, és a felvilágosodás ellen, a polgári szabadság ellen harcoltak. Az a zsarnok mond beszédet, aki a felvilágosodást és a szabadságot gyalázza, a felvilágosodás végéről beszél. Miközben 1848 a felvilágosodásból származik. Nehogy megérjük, hogy a katolikus bíboros mondja a másik beszédet.
Orbán azt a Brüsszelt gyalázza, amely a felvilágosodás eszméire épülő liberális demokrácia képviselője. Azokat nevezi zsarnoknak, akik a szabadságot védik. A sajtószabadságot nem Brüsszel számolta fel, a felekezeti egyenlőséget nem Brüsszel törölte el, a világnézetileg semleges államot és oktatást nem Brüsszel szüntette meg. A pénzt nem Brüsszel lopja el, hanem Brüsszel adja. A független igazságszolgáltatást nem Brüsszel támadja, hanem az az Orbán, aki mindent ellopott, kisajátított, megrontott, és még március 15-ét is bemocskolja.
A magyar nép ezt hagyja, szó nélkül tűri, hallgatólagos beleegyezését adja. Méltatlan 1848 eszméihez, hőseihez, elődeihez. Csatlakozik a zsarnoki rendszer antiszemitizmusához, már nem emlékszik arra, hogy a magyar zsidóság a számarányát messze meghaladó mértékben vett részt a forradalomban és a szabadságharcban, s vérét adta a magyar szabadságért az elnyomó zsarnoksággal szemben. Szó nélkül tűri, hogy ócska, aljas emberek Soros György képében mocskolják a zsidóságot, személyében pedig Magyarország egyik jótevőjét.
A magyar nép szótlanul tűri, hogy határainál brutálisan megverjék, fenyegessék, kínozzák háborúból, üldözésből, a halál elől menekülők családjait, kutyákat uszítsanak rájuk, a világ megvetését kiváltó embertelenségeket kövessenek el ellenük, valamennyiüket terroristának és illegális bevándorlónak nevezve. Elnézi, hogy milyen piszkos játékot űznek velük, mintha a menekültkérelmeiket valóban elbírálnák, s eközben koncentrációs táborokba zárják őket.
Hazudnak ezekről az emberekről, akiket jogtalanul tartóztatnak fel az Európába vezető úton, amihez Orbánnak semmi köze nincs. Nemzetközi szerződéseket megszegve állják el az útjukat, hogy ne tudjanak áthaladni Magyarországon a célországok felé, ahol befogadják őket, mert azokat az országokat szabad és tisztességes, emberséges emberek lakják. Akik támaszra szorulnának, azokból ők ellenséget csinálnak, hogy még jobban elnyomhassák a népet, azt a hazug látszatot keltve, hogy megvédik az országot a nemlétező veszélytől.
Soha nem volt még ilyen szomorú és megalázó márciusa Magyarországnak, mert amikor totális diktatúra volt, az orosz hadsereg megszállva tartotta az országot, akkor is voltak olyanok, akik nem engedelmeskedtek, akik vállalták az üldözést, az állásuk elvesztését, a rendőrség zaklatását, az őrizetbe vételt. A nép tudta, hogy nem tehet semmit, de legalább nem támogatta a zsarnokságot, mint most. Pedig még a nyílt diktatúra is humánusabb volt, mint Orbán rendszere, az emberek jobban éltek és elnyomóik nem lopták ki a szemüket.
Amikor Ferenc József meglátogatta a levert forradalom után Magyarországot, Arany János nem dicsőítette. Megírta a túlerőben levő zsarnoksággal szembeni helyes magatartás módját. A nép „kunyhói mind hallgatva, mint megannyi puszta sír”, „körötte csend amerre ment, s néma tartomány”. Ez lenne a minimum. A dermesztő néma csend, az elutasítás, a bojkott. Hogy senki nem mondja, „éljen Eduárd”. Senki nem áll vele szóba, és nem nevezi „miniszterelnök úrnak” a puccsistát, még inkább talpnyaló módon „kormányfőnek”, amitől hányingerem van, ahányszor meglátom. Már ez is forradalom lenne, ha ezt nem tennék.
Senki nem engedelmeskedik neki, senki nem tesz úgy, mintha mi sem történt volna, nem esküszik fel a saját mocskos alaptörvényére, a szolgaság alapdokumentumára, nem megy be egy olyan parlamentbe, amely csak díszlet, valódi funkciója nincs, nem fogad el tőle egy fillért sem az általa elfoglalt és kisajátított, ellopott állami vagyonból. Álljon ott egyedül, ne legyen senki, aki kíváncsi rá. Aki képes bértapsolónak elmenni, azt sújtsa a nép legmélyebb megvetése. Álljon Európa másik fasiszta nemzete, a lengyelek bértapsolói előtt, akikkel az új Szent Szövetséget akarják megalakítani Európában.
Vagy ünnepeljék a forradalom ünnepét forradalommal. Nemcsak az a forradalom, amikor erőszak tombol az utcán. Forradalom az egyenes gerinc, a szabad lélek, a zsarnoksággal szembeni engedelmesség elutasítása. Ha betiltják a sípolást, akkor legyen sípolás, de ha nem, akkor ennél azért lehetnének jobb ötletek. Lehetnének hatalmas tüntetések, lehetne Majtényihoz csatlakozni, ha egymillió ember sétál Orbán ellen az utcán. Lehetne értelmes ünnepi beszéd, amely nem beszél mellé, amely megmondja, hogy „átok fejedre minden dal, melyet zeng velszi bárd.”
Az is forradalom, ha a fegyvertelen, néma tömeg, erőszak nélkül megy megállíthatatlanul a Nemzeti Múzeumhoz, elfoglalja azt, és oda sem engedi a hazug kövér zsarnokot, aki a nép zsírján hízlalja magát. Az is forradalom, ha a hétköznapokban nem veszek részt semmiben, ha kész vagyok elveszíteni állami állásomat, ha semmiben nem engedelmeskedem ezeknek az aljas bűnözőknek, a szabadság lelketlen gyilkosainak, tolvaj bűnözőknek, Petőfi és társai meggyalázóinak.
Mindehhez önfeláldozás, bátorság, határozottság, a szabadság és a haza szeretete kellene, ami nincs, aminél minden fontosabb a magyaroknak. Rabok vagytok, nem szabadok, ez a helyzet, választottatok. Rabok lesztek még évtizedekig. Kárhozottak ősapáitok, mind akik szabadon éltek s haltak, s most szolgaföldben nyugszanak. Mind sehonnai bitang emberek vagyunk, akik nemhogy halni, de az engedelmességet megtagadni sem merünk. Nemcsak a rongy életünk, de egy szaros állás is drágább, mint a haza és a saját becsületünk.
A kardot csak védtelen menekültek ellen használjuk, elnyomóink ellen nem, és ez kárpótol azért, mert láncot hordunk. A magyar név minden névnél szennyesebb, és megengedjük, hogy aljas bűnözők szégyene és szemetje legyünk a világban. Ha nem teszünk érte, nem lesz szép soha többé, és akkor sem, ha esetleg megint mások vére mossa le a gyalázatot. Nem a századok kenik ránk ezt a gyalázatot, hanem mi magunk.
Hol sírjaink domborulnak, unokáink köpnek egyet. Miattunk voltak szolgák, ahol szabadok is lehettek volna, miattunk kellett tűrniük Kósa, Lázár, Rogán, Szijjártó, Kovács hazugságait és egy felcsúti beteg ember megalázásait. Miattunk jártak olyan iskolába, ahol szolgának és közmunkásnak nevelték őket, miattunk nem gyógyították őket, amikor síró betegek voltak, miattunk fordul el undorral tőlük mindenki, ha meghallja, hogy magyarok. Utálni s gyűlölni fog minket minden nemzedék, ha nevünket hallja, csak annyit mondanak, hogy gyáva szar emberek voltak. Piknikeztek a zsarnokságban.
S átkozódó imádság közepette vetik meg gyalázatos neveinket. Hallgassátok és aztán majd elemezzétek a zsarnok beszédét, ítéljétek el, amennyire meg van engedve nektek, nehogy elveszítsétek a pénzeteket. Tegyétek a dolgotokat ti, árulók, akiket erre tart a zsarnok, akik a kitartottjai vagytok.
Boldog „Március 15-ét” Magyarország!
