Az Európai Néppárt (EPP) vezetősége, ahová a Fidesz is tartozik május elején, feltehetőleg május első szerdájára berendelte Orbán Viktor miniszterelnököt Brüsszelbe — adta hírül a Die Welt német napilap. A brüsszeli látogatást vasárnap Havasi Bertalan, Orbán sajtófőnöke is megerősítette, ő azonban úgy fogalmazott, hogy a látogatás célja az, hogy Orbán viszonozza Manfred Weber márciusi budapesti találkozóját.
A Die Welt cikke szerint Joseph Daul, az EPP elnöke és Manfred Weber frakcióvezető arra kíváncsiak, hogy a frissen újraválasztott magyar kormányfő, milyen módon kívánja folytatni Magyarország vezetését, tervében áll-e továbbra is Magyarország átalakítása “illiberális demokráciává”.
„Vannak korlátok, amiket Orbán Viktornak is tiszteletben kell tartania. És ezt világossá akarjuk tenni a számára” – idézi a német újság Manfred Webert.
A német napilap szerint az EPP német kereszténydemokrata és keresztényszocialista képviselői komoly aggályaiknak adtak hangot a magyarországi helyzettel kapcsolatban. Az aacheni Sabine Verheyen arról beszélt, választói folyamatosan felelősségre vonják amiatt, hogy a néppárt túl jó viszonyt ápol Orbán Viktorral. Amíg a brandenburgi Christian Ehler a tudományos kutatókat érintő korlátozásokat tette szóvá a magyar probléma kapcsán. A bajor Markus Ferber pedig azt mondta, hogy át kell gondolni a jogállamiságtól elforduló kelet-európai tagállamokkal ápolt viszonyt.
A német újság szerint az Európai Néppárt aggódik, hogy a Fidesz április eleji győzelme bebetonozza hosszú időre Magyarországon az “illiberális demokráciát”, amit kivétel nélkül autoriter kormányzás és erős állam jellemez. Egy évvel az európai parlamenti választások előtt, az EPP vezetősége érthető módon szeretne ennek véget vetni.
Halkan jegyezzük csak meg, hogy a britek kilépése az EU-ból és a jelenlegi trendek miatt a néppárti frakció várhatólag már a Fidesz nélkül is a legnagyobb frakció marad, most már nem lesz a Fideszre akkora szükségük, mint korábban. Arról nem is beszélve, hogy a brit konzervatívok még régebben létrehoztak egy saját EP-frakciót. Orbán is oda szeretett volna sokáig átülni a néppártból, de ott nem kértek belőle. Plusz Orbán elérte az ámokfutásnak azt a szintjét, hogy manapság már megesik, hogy a lengyelek is kihátrálnak mögüle. Ez is valószínűsíti, hogy előbb vagy utóbb tényleg példát fognak statuálni az EU-ban. Ha Magyarország szavazati jogát megvonják, akkor pedig így is-úgy is kiesnek a Fidesz-szavazatok, így egyre időszerűbb és sürgetőbb, hogy az EPP is végre hatékonyan lépjen fel Orbán ellen.
Manfred Weber is észhez kaphatna már. Ugyanis ő az, aki bent tartja Orbánt hosszú évek óta a néppárti frakcióban, saját képviselőik ellenkezése ellenére is. Manfred Webernek sajnos tevőleges része van abban, hogy Orbán mindent megúszott eddig és, hogy azt tesz, amit csak akar a magyarokkal, akár még az EU ellenében is, mert ez idáig végig mögötte állt hivatalosan az Európai Néppárt.
Manfred Webernek és az EPP-nek már rég abba kellett volna hagynia az Orbán-féle maffia támogatását és legitimálását. Mert ezzel kollaboráns módon támogatják Orbán háborúját a magyar nép és az EU ellen. Ezzel sajnos hagyják és egyben legitimálják is, hogy Orbán lopásra és maffia módszerekre épülő rendszere virágozzon, valamint „támogatják” azt is, hogy Orbán ellopja nem csak a magyar, de az EU adófizetők által befizetett pénzek jelentős részét.
Manfred Weber is ismeri pontosan Orbán bűneit, de most már túl kell lépnie a saját árnyékán és az általa képviselt kizárólagos német piaci érdekeken. Manfred Weber eddig csak a német cégek és a német gazdaság érdekeit tartotta kizárólagosan szem előtt. Nem titok, hogy a német multikat nem bántja Orbán, sőt kényezteti is azokat, mert nagyon jól tudja, hogy ezen múlhat a háttér-támogatása az EPP-n belül.
A magyar parlamentben nincs többé ellenzék. A mostani álellenzék évek óta bábként viselkedik egy bábszínházban, mindezt jó fizetésért, de teljesen értelmetlenül, azaz nulla eredményt produkálva. Azt a pénzt amit kapnak, arra kellett volna felhasználniuk, hogy a propagandamédia pofára essen, Orbán maffia állama meggyengüljön, és így hiteltelenné váljon a hazugságokkal és a manipulációkkal a választók száméra. Mint tudjuk, ezt nem tették meg.
Az, hogy Orbán az Európai Néppárt frakcióvezetőjének Manfred Webernek „támogatásával” építgeti a magyar diktatúrát, lassan csak szemet szúr már másoknak is, mert a politika nemcsak kizárólag a pénzről szól. Abban ugyanis nem lesz köszönet, ha a szélsőjobb még jobban megerősödik Európában, ami nagyrészt Orbánnak köszönhető, mert akkor az a pénzügyi stabilitást is megszünteti. Az pedig mindenkinek fájni fog, különösen az EU-nak, de még a német gazdaságnak is. Erre pedig könnyedén már az egész uniósdi is rámehet. És ez a lényeg, innentől jön képbe hogy, milyen államrend épül Magyarországon. Ez már rég túlmutat azon, hogy mit művel Orbán a saját kis szemétdombján.
Azzal a minimális reálbér növekedéssel és az úgynevezett fideszes dübörgéssel, amit oly sokan istenítenek, voltaképpen csak az a baj, hogy az még hagyján, hogy a német bérszínvonalat messze nem közelítjük meg, de azzal sajnos tök utolsók vagyunk a régióban. A lengyelek, szlovákok, csehek már rég, de már a románok is előznek minket. Mi már a bolgárokkal vagyunk egy szinten. Még négy év ilyen gazdasági csoda, és lassan, de biztosan utolérjük az ukránokat is. Pedig Orbán olyan helyzetben volt a bevételeket illetően, hogy ilyen pozitív körülmény kétszáz évente van szakemberek szerint. Évszázadok óta nem érkezett ennyi pénz ebbe az országba, most kellene emelkedni, mint a rakéta, ám ez persze ezúttal is elmarad(t).
Orbánról már sokan leírták, hogy miért veszélyes vezető a Fidesz, és megválasztása esetén az ország élén. Popper Péter évekkel ezelőtt, már 2005-ben papírra vetette azt, amit az elmúlt években egyre élesebben látszik körvonalazódni. A teljes portré a 168 Óra 2015. 04. 23 -i számában jelent meg. A szöveg eredetileg rövidített és átírt változatban jelent meg a 168 Órában, illetve 2006-ban Popper Péter: Napidő című kötetében. Ebből közlünk mi is részleteket:
„…Orbán Viktorból is lehetett volna erős kezű apa, kőbányájával, szőlejével ügyesen gazdálkodó vidéki nagyember, harmadosztályú futballedző, ravaszul üzletelő kisvárosi prókátor, de eljött érte az átkozott szocializmus, elit ösztöndíjast formált belőle, és Angliában taníttatta, miközben az agresszív atyai büszkeség meggyőzte arról, hogy »jel a név és átkos mágia«. Persze érdekes a nyelv: Vikt-or, a Győztes. Vikt-im, a Legyőzött, az Áldozat. Várjuk meg a napnyugtát, mielőtt siratni kezdjük a napot.
Félek ettől a portrétól. Egyrészt, mert személyesen egyetlen szót sem váltottam Orbán Viktorral. Másrészt mert nem kedvelem őt. Hát akkor miről fogok írni? Az előítéleteimről? (…)
…Bizalommal és várakozással fogadtam a rendszerváltás magyar módját, reméltem, hogy az ekkori, bosszúért lihegő MDF helyett a rokonszenves Fidesz befolyásolja majd a hatalmat, igen, a fiatalok…
És évről évre jobban haragudtam rájuk. Mert kiárusították fiatalságukat, tisztaságukat, hitelességüket. Kiderült, hogy csak választásoktól választásokig terjed a látóterük, soha nem lesz belőlük a szó churchilli értelmében államférfi, csak politikai sakálok csoportja. Valaki egyszer figyelmeztetett: Vigyázz! Ezek bűnözők!
Nem hittem el. Ma már tudom. S Orbán Viktor neve számomra szimbólummá vált. Egy nyolcvan év óta lezüllött ország még mélyebb politikai lezüllesztésének a szimbólumává. Holott a sors megadta neki a ritka lehetőséget, hogy sarokkő lehetett volna a magyar történelemben. De ő pénzt akart keresni. Népvezér akart lenni. Tündökölni akart az emberek felett. Ezt is megkapta. Látni fogjuk még, amint eldobott kőként az út szélén hever.
Mindezzel meg kell küzdenem, hogy hozzáférjek az emberhez.
(…) Feltehetően nagyon hiú, legnagyobb réme a nevetségessé válás, ha például leleplezik valamelyik kalandjában vagy tévedésében, kegyetlenül durvává válhat. Folyton figyeli, hogy viselkedése, szavai milyen hatást keltenek. Ezt jól megjátszott spontán magabiztosság takarja, ami váratlan helyzetekben hajlamos szétrepedni, és kikandikál alóla egy szorongó kisember. Kisembersége kis üzletei által lepleződik le. Egy igazi államférfi is lehet szélhámos, no de nagystílűen. Adja bérbe a Hortobágyot amerikai tehenészeknek, találjon olajat a Lágymányoson, és kiaknázására alapítson nemzetközi konzorciumot, kössön sok ezer tonna szotyola szállítására szerződést Pápua Új-Guineával, és építsen űrrepülőteret a zempléni hegyek között… – ez igen! De, lakáscsere-üzelmek, apuka kőbányáinak propagálása, manipulációk a feleség szőleje körül, óvatos simicskázás, ahol nem jönnek rá, édes istenem…
Kisemberségét bizonyítja, hogy amikor elfogy az előre betanult kész szöveg, bizony dermesztő butaságok hagyják el ajakát. Közgazdasági és financiális nonszenszek, szobák és kerekek számát latolgató lózungok, fürdőszobában borotválkozás közben kitalált indián bölcsességek – „döglött lovat ne sarkantyúzz” színvonalon – és piros-fehér-zöld jelszavak végtelen áradatban.
Persze ha csak ennyi volna kit érdekelne ez a furcsa szellemű, politikába merült futballista jogászgyerek vagy micsoda. De nem! Orbánban búvópatakként rejtőzik valami zsenialitás is, valami utolérhetetlen szociális intuíció. Néha váratlanul felbukkan, majd még váratlanabbul eltűnik. Amikor nagy szükség lenne rá, biztonságot ígérően megjelenik, de amikor utánakap, gyakran a semmibe markol. Ez már a léleknek az a mélysége, ahova nem lehet bekukucskálni. Orbán magányos harca önmaga kísértéseivel.
Majdnem bizonyos, hogy Orbán már régen nem tudja, kicsoda Orbán. És ezt mentségére mondom. Mert ha tudja, és hidegvérrel váltogatva emeli ki jelmeztárából a különböző vallásokat, politikai stílusokat, polgári vagy forradalmi, sőt ellenforradalmi értékeket, identitáslátszatokat, akkor valóban sötét közéleti maffiózó. Ám valószínűleg már belegabalyodott önmaga sokféleségébe, s időnként diszkrét külföldi szanatóriumokba kell elvonulnia némi belső nagytakarításra. Szegényke. Mi lesz vele? Az élet néha hosszú. Ilyenkor szeretném megsimogatni buksiját.
(…)
S ami igazi együttérzést kelt bennem: ezt az életformát elviselhetetlenül fárasztónak érzem. Mert nem Orbán sokkal egyszerűbb, könnyedebb természetéből fakad, hanem érezhetően csinált. Páncélban él. Olyan villogó szemű politikai ellenfelei között, mint egy sziléziai portyán kalandozó egykori magyar sereg vezére. A csapat erős és hűséges, a fegyverzet kitűnő, még a lovak is bírják. Csak éppen…
…Nekem ötvenöt éves koromban adatott meg a demokratikus szabadság, amit azóta is próbálok nagyon tudatosan megélni. Ez látszik most veszni. Miközben természetesen nem vagyok hajlandó másképpen viselkedni, mint az elmúlt húsz évben. Ismeri a redőnysztorimat? 1944 márciusában felemelt karral kellett végigvonulnom a városon. Bámészkodós, magamnak való kölök voltam, lemaradtam a sorból, az öregek, a nők, a gyerekek közül, néztem föl a házakra, próbáltam elkapni az emberek tekintetét, színtiszta kíváncsiságból, nem volt a szememben semmi vád, és az emberek szinte kivétel nélkül elkapták a tekintetüket, és leengedték a redőnyt. Az a hang, a redőnyök hangja rendkívül felzaklatott.
Azóta mondogatom magamnak és másoknak is: azt kéne elérni, hogy az emberek ne eresszék le a redőnyt. Amihez gondolkodni kell, agykérget használni. Nem igaz, hogy a demokrata nem fél – én demokratának vallom magam, mégis félek. A demokratát az különbözteti meg a nem demokratától, hogy mérges arra, ami miatt félnie kell, és megpróbálja leküzdeni a félelmét.„
Vajon mit mondana Popper Péter vagy Ranschburg Jenő Orbánról mostanában? És az ismét regnáló, és minden akaratát a parlamenten keresztül verő kétharmados többséggel rendelkező hatalmáról?
