Manfred Weber azt mondta, figyelik, mit tesz Orbán a következő napokban. A következőket tette: írt egy bocsánatkérésnek szánt levelet azoknak a pártoknak, amelyek a Néppártból való kizárását kérték. Ez a levél arról szól, hogy semmi oka nincs a bocsánatkérésre, mert a kijelentéseiben megfogalmazott állítását fenntartja, a kifogásolt durva szavak – „hasznos idióták” – pedig nem tőle, hanem Lenintől származnak (ami ráadásul nem is igaz). De ha valaki annyira tájékozatlan, hogy nem ismeri Lenint, és emiatt megsértődött, attól elnézést kér. A bocsánatkérés még ebben a megkérdőjelezhető formában sem arról szól, amiért bocsánatot kellene kérnie, de ezt a levelet sem a címzettek, sem a Néppárt vezetői nem tekintik olyannak, mint ami a Fidesz kizárásával kapcsolatos okokat megszüntetné.
Ezen kívül Orbánnak meg kellett volna szólalnia a CEU ügyében, még pedig egy olyan nyilatkozatot kellett volna adnia, amelyben ígéretet tesz arra, hogy a CEU a korábbi formában, amerikai diplomás képzést is megtartva működhet Budapesten. Ez nem történt meg. Orbán semmi ilyesmire nem hajlandó. Annak ellenére sem, hogy Weber (nagyon helytelenül) nem a CEU elüldözésére készült törvény visszavonására szólította fel, hanem a tanszabadságot sértő törvénynek megfelelő megoldást javasolt: a müncheni műszaki egyetem, mint uniós oktatási intézmény, vállalta, hogy a CEU anyaegyeteme legyen, a ténylegesség érdekében még három tanszéket is alapítanak, illetve finanszíroznak, viszont bevonnak egy amerikai egyetemet is, és így magyar, német és amerikai diplomát is adhat Budapesten a CEU.
A CEU elfogadta a segítséget, de kérte Orbántól, hogy a tárgyalások előtt tegye egyértelművé, hogy ebben a konstrukcióban nincs akadálya az amerikai diplomás képzésnek Budapesten. Erre Orbán nem reagált. Nem is fog, mert ezt ő soha nem fogja megengedni. Budapest az illiberális fasiszta mintaállam fővárosa, így nem lehet a liberális nyílt társadalom elméletének oktatási világközpontja is. Ennyi történt március 15-ig, amikor jött az Orbán-beszéd. Ha a Néppárt tartja magát legalább a három követelményéhez, az igazi bocsánatkérés elmaradásának hiánya, de főleg a CEU szándékos elüldözése miatt Orbánt ki kell rúgnia. Ezen a képen változtathatott volna Orbán a március 15-i beszédével, amelyben a magyar szabadság ünnepén hitet tehetett volna a sajtószabadság, a jog előtti egyenlőség, a parlamentarizmus és a többi szabadságjogok, a Néppárt és az Európai Unió értékei mellett.
Csakhogy nem ez történt, hanem ennek az ellenkezője. Orbán a penetráns brüsszelezést és sorosozást mellőzte, de gyakorlatilag az illiberális rendszer építése mellett tett hitet. Aki ismeri Orbán rendszerét, annak nem kell mondani, hogy a rendszer csalárd elnevezése: „kereszténység”, az istengyalázáson kívül semmit nem jelent. Ez Orbán fasiszta államának leplezésére szolgáló elnevezés, amely mutatja azt is, hogy ebben az emberben egy csepp istenfélelem nincs, mert erre a diktatórikus elnyomó rendszerre használja a keresztény megváltás nevét. Mellesleg, ha Orbán nem fasiszta, hanem valóban „keresztény” országot építene, az akkor is ellentétes lenne a jogállammal, mert egy ideológiai államot feltételez, amely eltörli a világnézeti semlegességet, azzal pedig a lelkiismereti szabadságot és a vallási egyenlőséget sérti. Ebben az esetben azonban szó nincs valódi kereszténységről. A „keresztény” kifejezés a rendszer szellemi elődjétől, a Horthy-rendszerből való, ahol a „keresztény” azt jelenti, hogy „nem zsidó”.
Ahogy Orbán rendszerében is azt jelenti, mert mindössze a „zsidónak” nevezett liberális demokratikus jogállam tagadásáról van szó. A zsidó liberalizmus tagadása Orbán „kereszténysége”. Ezt fejezi ki a Soros elleni propaganda, erről szóltak a Soros-Juncker plakátok is: azt üzenték, hogy a liberális demokratikus Európai Unió, benne a legnagyobb pártcsaláddal, az Európai Néppárttal zsidó, nem „keresztény” értéket képvisel. Ez antiszemitizmus, nácizmus. Maga az államforma pedig a joguralom tagadásával, az állam abszolút hatalmával és az államhatalom egy kézben tartásával tiszta fasizmus. Tehát a „kereszténységről” szóló hazugságokat felejtsük el, mert a liberalizmus a kereszténység államelméletének talaján áll, az egyenő jogokat és a választás szabadságát biztosítja. A keresztény kultúra védelmét pedig láthattuk éppen ezen a napon, amikor Új-Zélandon egy fehér, „keresztény” tömeggyilkos lemészárolt 49 muszlim bevándorlót.
Ha helyére tettük a „keresztény” hazugságokat, mint a fasiszta rendszer szinonimáját, akkor Orbán beszéde az illiberális fasiszta rendszer melletti totális kiállásról, az Európai Néppárt elveinek és értékeinek elutasításáról szólt. Orbán a „magyarok istenére” esküt tett, hogy az általa „liberális birodalomnak” nevezett Európai Unió rabja nem lesz. Kijelentette, hogy Európa népei farkasvakságban szenvednek, mert nem ismerik fel az ő rohadék álkerestzény fasiszta rendszerének magasabbrendűségét, a joguralom liberális igájában, az EU alattvalóiként élnek. Ha az Európai Néppártnak nincsenek jogosítványai arra, hogy közveszélyes őrülteket bolondokházába küldjön, akkor a legkeveseb az, hogy ezt a szörnyeteg hazudozót, aki a maga rendszerének szabadságát kínálja Európának (a nemzetstratégiai propagandasajtóval, a Fidesz mindenkori kétharmados győzelmére írt választási rendszerrel, az álparlamenttel, Polt Péterrel, Mészáros Lőrinccel, a CEU helyett a Közszolgálati Fasiszta Egyetemmel), kivágja a Néppártból, de úgy, hogy amikor a diagnosztizálható elmebeteg szélsőjobboldali politikusok között landol, akkor nyekken.
Orbán mindvégig arról beszélt, hogy az Európai Unió, amelyet saját pártcsaládja, a néppárti többség irányít, egy ellenséges „birodalom”, amely a szabadságot felszámolja. Ezzel szemben veregette az illiberális fasiszta lengyel barátai vállát, akikkel az EU-val szemben „közép-európai reneszánszt” hirdet. Orbán a beszédével arra törekedett, hogy világos legyen: nem titkolja, hogy mit képvisel, világossá teszi, hogy erről soha nem mond le, azt is leszögezi, hogy ez tökéletes ellentéte az európai és a néppárti értékeknek. De ezzel együtt szívesen maradna az Európai Néppártban, hogy ott a „keresztény” küldetését teljesítse, és ezért még arra is hajlandó, hogy a durva brüsszelezést és sorosozást egy időre enyhítse. Ez Orbán ajánlata és kínálata a Néppártnak. Ez nem a kereszténység, hanem maga a Sátán. Nem az élet, hanem a halál. Nem a világosság, hanem a sötétség, és nem a szabadság, hanem az elnyomás, a rabság.
Miután hajlamosak vagyunk arra, hogy mindent elhiggyünk, ezért komolyan vesszük azokat a néppárti német nyilatkozatokat, hogy az alapértékek tekintetében nincs alku. A Néppárt alapértékeit megvédik, és ha Orbán ezeket nem fogadja el, és nem tesz annak megfelelő lépéseket, akkor kizárják. A március 15-i beszéd arról szólt, hogy Orbán ezeket az értékeket nem fogadja el, nyíltan tagadja, ellenségesnek és a szabadságot (az ő önkényuralmának szabadságát) rombolónak tartja. Ezért a Néppártnak nem maradt más választása, mint Orbán kizárása. Ha tartják a szavukat, nem lehet más a döntés. Mivel azonban a mi éleslátó szemeink előtt csaknem tíz éve tagadja meg naponta a Néppárt (és mindenekelőtt a Néppárt német konzervatív többsége) ezeket az alapelveket azzal, hogy Orbánnak eddig mindent elnéztek, mindent megengedtek, elvtelenül védelmezték, legitimálták és finanszírozták az Európai Unió első fasiszta államát, nem tudunk hinni bennük. Nem tudjuk a nyilvánvaló tények ismeretében sem megnyugtatóan mondani azt, hogy Orbán a március 15-i beszédével kivégezte magát. Nem bízhatunk abban, hogy a németek tartják a szavukat. Pedig Orbán ezzel kinyírta magát.
Orbán most már nem hagyott nekik más választási lehetőséget. Nem azért, mert nem akar a Néppárt tagja maradni. Ellenkezőleg, nagyon is maradni akar. A Néppárt báránybőrében akar a farkas Európa szabadságára és jogállami berendezkedésére támadni. Neki fontos lenne, hogy a Néppárt leple alatt tudja megpuccsolni a liberális demokratikus Európát. Ne maradjon egy valódi kereszténydemokrata pártszövetség, mint valódi alternatíva, amely nem a fasiszmust nevezi kereszténydemokráciának. De ezt csak abban az esetben fogadja el, ha a maga fasiszta elveit hirdetheti, terjesztheti, és Magyarországot az európai értékekkel ellentétes irányba vezetheti. Azt akarja, hogy a Néppárt őt ezzel együtt fogadja el. Megértette, hogy már hiába hazudozik arról, hogy a NER egy demokrácia, csak „keresztényibb”, mert követelik most már a konkrét tetteket, ami viszont a NER felszámolását jelentené. Ezért egy olyan Néppártra tett javaslatot, amelyben a „szabadság” jegyében a fasizmusnak is helye van.
Erről kell döntenie március 20-án az Európai Néppártnak. Minden más magyarázkodás mellébeszélés. A fasiszta métely befogadásáról, megtűréséről, vagy a rákos daganat kivágásáról van szó. Ez tűrhetetlen, elfogadhatatlan. Ha a Néppárt ezt mégis elfogadja, akkor Orbán hivatkozhat arra, hogy ő megmondta kicsoda, micsoda, és így elfogadták. Alternatív „keresztény” államot képvisel, amit a Néppárt tudomásul vesz, ha most nem rúgják ki. Ettől kezdve milyen alapon kérnek rajta számon bármit? Ha nem rúgják ki, akkor azt mondja a Néppárt, hogy a fasizmusnak helye van Európában. A fasizmus a politikai verseny legitim résztvevője. Orbán csak a durva uszítást és a jelzőket kerülte, de meghirdette a maga fasiszta programját „Európa liberális farkasvakságban levő népei” számára.
Ennél világosabban, mint ahogy ezt a március 15-i beszédben tette, elmondani nem lehet. Meghirdette Európa fasizálásának programját. A Néppártnak arról kell szavaznia, hogy ez legitim, törvényes, az Unió alapszerződéseivel és dokumentumaival összeegyeztethető program, vagy nem. A liberalizmus felszámolását hirdette meg. Ez a fasizmus. Ha valaki nem tudná, hogy ez mit jelent, ne essen kétségbe, menjen el Magyarországra, ott saját szemével megláthatja. Akar-e Európa olyan lenni, mint Magyarország? Lehet-e az Európai Uniónak egy antiliberális ország a tagja, és megtámadhatja-e belülről az Európai Uniót? Ezek a kérdések. Nem azok, hogy jól kért bocsánatot vagy nem, hasznosabb-e kitenni vagy bent tartani, illetve a szavazók félrevezetésével megszerzett mandátumaira igényt tart-e valaki a kutyán kívül.
Most már a magyar uniós polgárok is választ várnak erre, mert jelenleg a magyar uniós polgárok nem rendelkeznek azokkal a jogokkal, mint az EU más polgárai. Ez törvénytelen állapot. Amit Németországban nem lehet megtenni az EU-n belül, azt miért lehet megtenni Magyarországon, ha az uniós polgárokat ugyanazok a jogok illetik meg? Kellenek-e a Néppártnak közpénzen folytatott hazug uszításból származó szavazatok, amelyeket a magyar uniós polgárok becsapásával, szándékos félrevezetésével szereznek meg? Akar-e a Néppárt egy szélsőjobboldali fasiszta vezért a soraiban megtűrni, aki nyíltan hirdeti róluk azt, hogy a szabadság ellenségei a liberalizmussal? Akarják-e, hogy a Néppártból Európának két arca legyen: az egyik a hivatalos EB-elnök, a másik pedig a fasiszta alternatíva, Orbán Viktor? A március 15-i beszéd még nagyobb súlyt adott a Néppárt március 20-i döntésének. Ha elhalasztják vagy elkenik a döntést, akkor már ők sem beszélhetnek arról, hogy bármilyen értékeik vannak.
Ugyanakkor ez Európáról szóló szavazás lett. Orbán meghirdette az illiberális programot, amellyel a Néppártot is, az Uniót is át akarja alakítani magyar mintára. Magyarországot már tulajdonának tekinti, és úgy beszél Magyarország nevében, mintha az kizárólag az ő személyes tulajdona lenne. Azért, mert ez így van. Magyarországon már senkinek nincs beleszólása abba, hogy Orbán mit csinál az országgal. Ez a sors vár a Néppártra és Európára is, ha nem szabadul meg Orbántól. Tényleg jó lenne, ha lehullna a hályog a szemükről, és megszűnne a farkasvakságuk, és felismernék, hogy Budapesten egy új Hitler született, egy gyilkos ideológia elszánt vezére indított támadást ellenük. Ma még elég erősek ahhoz, hogy megvédjék Európát, de holnap ez már nem biztos, hogy így lesz. Ha nem rúgják ki Orbánt, elvesztek.
De ha tartják a szavukat, és megértik, miről van szó, akkor bontjuk a hűtött pezsgőt, és akkor Isten áldja meg őket! Isten adjon világos értelmet és erős jellemet nekik.
