A finn EU-elnökség a klímakatasztrófa mellett érzékenyen választotta ki az EU legnagyobb problémáját, a jogállamiság sérelmét, amely az európai közösséget elsősorban Magyarországról és az Orbán által feltüzelt kelet-európai országokból fenyegetik. A megoldást abban látják, hogy az uniós támogatásokat a jogállamiság betartásához kötnék, amit az Unió nyugati demokráciái támogatnak. A helyzet ugyanis az, hogy jelenleg az Európai Unió finanszírozza az Unió első fasiszta államát, Magyarországot, és a uniós pénzekből terjesztik a kórt a többi posztkommunista országban is.
Antti Rinne finn miniszterelnök budapesti látogatását durva jogállami vita előzte meg, ami abból állt, hogy Magyarország a szélsőjobboldali rezsimek szokásos stílusában gyalázta a finn jogállamot, mert az uniós elnökséget ellátó ország jogos kritikát mert megfogalmazni. Bár a látogatás rövid, fékezett habzású sajtótájékoztatóján Orbán tartózkodott a magyar külügy hírhedten közismert penetráns stílusától, azért cinizmusban és hazudozásban ezúttal sem volt hiány. Orbán úgy állította be, hogy a jogállamiság Magyarországon nem jogi kérdés, hanem annál magasabb rendű erkölcsi szempontoknak alávetett, becsületbeli ügy.
A jogvégzett Orbán által kiejtett szavak nem csupán végtelen cinizmusról, hanem ezúttal is a szélsőjobbra jellemző, minden szakértelmet, tárgyilagosságot nélkülöző, érzelmi, populista lózung, amely épp megkerüli a lényeget. A jogállamiság ugyanis jogi kérdés. A becsületnek ehhez semmi köze. Éppen azért, hogy ne lehessen a „becsület” függvénye, hanem szubjektív elemektől mentes objektív kritérium. Mert ha a jogállamiság „becsületbeli” kérdés, és az mindössze az emberek becsületére és szubjektv önérzetére van bízva, akkor az nem jogállamiság. Ha a a jogállamiság „becsületbeli” kérdés, akkor Orbán „becstelen” ember, mert a jogállamiságot felszámolta. A jogállamiság éppen azt jelenti, hogy nem emberek jóakaratától és becsületétől függ a joguralom, hanem objektív jogi tényektől.
Ami Orbán „becsületét” illeti, arról helyben kiderült, hogy egy fabatkát sem ér, amikor „fake news”-nak nevezte, hogy a lánya férjéhez, Tiborcz Istvánhoz uniós pénzek kerültek volna. Tborcz EU-s pénzek alapján önkormányzati projekteket nyert el az Elios nevű cégével. Ezeket a projekteket EU-s pályázatok alapján írták ki, ezért Tiborcz az EU által finanszírozott projekteket „nyert” el. Az EU-s ellenőrző szerv, az OLAF ezért vizsgálhatta ezek jogszerűségét, és megállapította, hogy Tiborcz cége törvénytelen módon nyerte el ezeket a megrendeléseket. A magyar állam annak érdekében, hogy elkerülje az uniós felelősségrevonást és a pénzek blokkolását, nem nyújtotta be a számlákat, hanem a magyar költségvetés kifizette az EU helyett ezeket a pénzeket. A magyar adófizetőkre hárította Orbán a kárt, amit a korrupcióval okozott. Így nem jutott EU-s pénz Tiborczhoz, és ezt nevezi Orbán „fake news”-nak. Lefülelték a tolvajt, ezért nem jutott a pénzhez, és ezt Orbán úgy állítja be, mintha nem lenne tolvaj.
Ennyit Orbán és családja „becsületéről”, és mivel erre a becsületre van építve a magyar jogállamiság is, az éppen ilyen szemfényvesztő és hazug, mint minden, ami Orbán becsületére van bízva.