Reményteli döntést hozott az európai testület, amikor Trócsányi Lászlóval szemben összeférhetetlenséget állapított meg. Ez arra utal, hogy durva esetben fellépnek a jogállami normák megsértőivel szemben. A hivatkozás azonban felemás üzenetet hordoz, mert szerencsére találtak egy formai összeférhetetlenséget is, holott Trócsányi jogállammal szemben folytatott miniszteri tevékenysége miatt is el kellett volna kaszálni a biztosi jelölését. Ezt azonban már nem tudtá megtenni. Ez arra utal, hogy az illiberális propaganda szinte megfoghatatlanná, képlékennyé tette a jogállamiság fogalmát.
Erre utalt Deutsch Tamás is, amikor azt mondta, „nem lehet értelmezni azokat a brüsszeli terveket, amelyek alapján jogállamisághoz kötnék az uniós pénzek kifizetését, mert „a jogállamiság normatívan soha nem lett megfogalmazva az Európai Unióban, így annak a rendszerszintű megsértését sem lehet értelmezni”. Ez hazugság, mert az egész csatlakozási eljárás erről szól, az alapokmány leszögezi azokat az értékeket, amelyek alapján a független országok csatlakoztak a közösséghez, de a demagógia szintjén mindezek megkérdőjelezhetők, és az Unió ezeket nem deklarálja elég pontosan.
Mindez felveti a legfontosabb kérdést, hogy Trócsányi a magyar rendszer kivételeként vagy szerves részeként volt alkalmatlan a biztosi posztra. Márpedig a válasz egyértelmű, hogy Trócsányi a rendszer szerves része, összeférhetetlensége és alkalmatlansága a rendszer egészét minősíti. Ezért az a kérdés merül fel, hogy ha Trócsányi alkalmatlan, akkor ugyanennek a rendszernek bármely más tagja miképp lehet alkalmas? Ha Trócsányi László bármilyen szerepe összeférhetetlen, akkor mit mondjunk Orbán Viktorról, aki a rendszert létrehozta, irányítója, és mind közül a legkorruptabb, aki központilag irányítja azokat a lépéseket, amelyek közül csak egy is összeférhetetlen az Európai Unió normáival?
A finn EU-elnökség a klímaváltozás mellett az EU másik legfontosabb problémájára tapintott rá, amikor feladatául a jogállamiság védelmét tűzte ki, és első lépésként az uniós támogatásokat a jogállamiság követelményeihez kötné. Ezek az országok ugyanis erre érzékenyek: a közös normákat tagadják, a jogállamiság felszámolását mint legitim alternatívát mutatják be Európában, de a jogállamok pénze kell nekik. Az elv első lépésként helyes, de második lépésként fel kell vetni azt a kérdést is, hogy akik a jogállamiságot tagadják, felszámolják, azoknak mi helyük van az Európai Unióban? Orbánnak mi köze lehet a demokratikus Európához, azt leszámítva, hogy kifosztja, rombolja és gyalázza a közösséget?
Ehhez viszont valóban összegezni kellene tételesen a jogállamiság alapvető normáit. Nem azért, mintha ezek nem lennének egyértelműek vagy világosak, hanem azért, mert a jogállamot felszámoló politikusok és diktatúrák kikezdik ezeket a normákat és hazudnak róluk. A Népszabadság kivégzése például jelenti-e a sajtószabadság sérelmét, ha a hatalom birtokosai különféle trükkökkel tulajdont szereznek az ország legnagyobb napilapjában, és megszüntetik? Egyértelműen igen, de a lépések formailag és egyenként törvényesnek tűnhetnek. Az új típusó fasiszta diktatúrák formálisan jogszerűnek tűnő keretek között számolják fel a jogállamiságot, de ezt tetten kell tudni érni. Simicska Lajos szavait megfordítva, nincs joga mindenkinek „hülyének” lenni. Csalás is létezik a világon.
A CEU-t például jogszerűen üldözték el Magyarországról azzal, hogy az illiberális hatalom hozott egy törvényt a CEU-ra testre szabva? Nyilvánvaló, hogy ez az oktatási szabadság, a tanszabadság sérelme, amit nem tesz jogszerűvé egy jogsérelemre hozott törvény. Az Európai Uniónak ezeket a problémákat kell kezelnie, és ha nem akar áldozatul esni bűnözöők trükkjeinek, vagy meghasonlani jogállami önmagával, a jogállamiság normáit és kritériumait egyértelmű és világos kódexbe kell foglalni, amelyeket nem lehet kijátszani trükközésekkel. Mert ha Trócsányi László összeférhetetlen, akkor Orbán egész rendszere összeférhetetlen az uniós normákkal. A legösszeférhetetlenebb maga Orbán.
