Még majdnem egy év van a jövő évi parlamenti választásig, de elindult a választási kampány. Orbán láthatóan kitalálta, mivel nyeri meg újra kétharmados többséggel a választást, méghozzá anélkül, hogy túl nagyot kelljen csalnia. A tét csak ennyi: az ellenzék érzékelhető, látványos nagy csalásra tudja-e kényszeríteni ahhoz, hogy újra meglegyen a kétharmada. Az eredmény 2010 óta nem kérdés, Orbán mindenkori kétharmados többsége. Az ellenzék feladata annyi lett volna, hogy ezt nyilvánvalóvá tegye, és mindenki megértse, hogy Orbánt nem lehet demokratikusan leváltani.
A jelek szerint az ellenzék erre sem lesz képes, és nem az ő hibájuk, hogy mi ezt egy percig is feltételeztük róluk. Erre ők valójában semmi okot nem adtak, azt a tényt leszámítva, hogy képesek voltak tíz év után együttműködést színlelni Orbán „leváltása” érdekében. Mentségünkre legyen mondva, nemcsak mi dőltünk be, hanem sokan mások, nálunk okosabb emberek is, akik képesek voltak feladni azt, hogy tíz éve háttérbe vonultak, és hajlandóak voltak az alaptörvény semmiségének kimondásával mutatni egy lehetséges utat az Orbán-rendszer felszámolására.
Már az a tény is mutatta tévedésünket, hogy erre a komoly jogtudományi fejtegetésre, amely lényegében az ő esetleges kormányzásuk alapfeltételeit jelentette, a fülük botját nem mozdították meg. Sem ellene, sem mellette nem foglaltak állást, mert ellene nem lehet, hiszen cáfolhatatlan, mellette pedig nem mertek, mert ahhoz gyávák, és addig soha nem jutottak el gondolatban, hogy felelős államférfiként vállalják a diktatúra megdöntésének és a jogállam helyreállításának felelősségét.
Ám az ellenzéki összefogás e rövid ideje is elég volt ahhoz, hogy kiderüljön: a tíz éve Orbánt legitimáló, Orbánnal kollaboráló parlamenti ellenzék többségét most is a pénz és a pozíciók, az érdekeik mozgatják, nem az ország sorsa. Elvek létezéséről csak akkor hallottak, amikor valaki azt mondta, hogy azok nem számítanak, és ezt jól meg is jegyezték. Reményteli kezdeményezésük, hogy Orbán diktatúrájában demokratikus előválasztást tartanak (annak minden pozitív elemével együtt), mostanra teljesen összeomlott és érdektelenné vált a háttéralkuk és az elvtelen visszaléptetések miatt.
Már ez is mutatja, hogy kiment minden levegő ebből a luftballonból, de amikor az ellenzék két miniszterelnök-jelöltje, Karácsony Gergely és a jelentősen túértékelt Jakab Péter is az MSZP korrupt identitásának szimbolikus figuráját, Tóth Csabát támogatja Zuglóban Hadházy Ákossal szemben, az ellenzéki összefogás legalább akkora morális csődöt mondott, mint Orbán a Fudan egyetemmel. Tóth Csabáról Amerikáig tudja mindenki, hogy kicsoda, nem kevésbé Karácsony Gergely szíves közlése nyomán, akinek egy hangfelvétel szerint Tóth Csaba még a családját is megfenyegette.
Ha ebben az ellenzékben van tisztességes ember, aki egyedül többet tett az Orbán-rendszerrel szemben, mint az összes többi párt együtt, akkor az Hadházy Ákos. Egy kikezdhetetlen ember, akinek az erkölcsi tőkéje abból áll, hogy Orbán korrupcióit, az uniós pénzek lenyúlásait leplezi le. Aki soha nem félt odaállni, kimondani, megcsinálni, akinek a jelleméről mindent elmond, hogy egyedüli ellenzéki politikusként csatlakozott az ATV bojkottjához, miután az álellenzéki csatorna rádiója összejátszott Orbánnal és kitúrta a frekvenciájáról a Klubrádiót.
Egy állatorvos, aki a nyugalmát adta fel, és a diktatúra kényszermunkáját vállalva, közmunkán dolgozza le az önkényuralom büntetését. Képes arra, hogy 38 héten át minden nap a földet túrja, de akkor sem fizetki az igazságtalan büntetést. Azért büntették meg, mert tiltakozott, amit dudaszóval fejezett ki. Ha egyes országoknak egy ilyen embere lenne, már megdöntötték volna a diktatúrát saját országukban, mert a nép melléállt volna. Hadházy Ákos úgy áll ki saját elvei mellett, hogy nem számíthat saját népe szolidaritására, senki le se szarja, hogy mit csinál. De neki fontos.
Az egyetlen ellenzéki politikus, akihez érdemes lenne csatlakozni, mert nem gyenge, nem gyáva, nem megalkuvó, az Hadházy Ákos. Mindent elmond erről az ellenzékről, hogy a kontraszelekció ezt az egyetlen embert veti ki magából, olyan ember javára, aki megtestesít mindent, ami álnok, hamis, hazug, korrupt és gonosz, aki minden aljasságban képes összefogni a Fidesszel, aki semmivel nem különb náluk. Ezt a cserét, és ezt a választást nyugodtan ki is plakátolhatnák, mert szimbolikus jelentése és egyértelmű üzenete van: ez az ellenzék egy hamis, hazug és korrupt bagázs. Aki ezt látja, elneveti magát és legyint egyet. Felismeri, mint Pelikán börtönőre: „egy brancs maguk”. Egy biztos: Orbánt Tóth Csabára cserélni, és arra, amit képvisel, rossz csere. Nála Orbán is jobb.
Eddig sem gondoltunk sokkal jobbat róluk, de annyit reméltünk, hogy amikor már az EU-tagság, a NATO-tagság léce rezeg, amikor a kínai kommunista diktatúra gyarmatosítja az országot, amikor az Orbán által nyíltan elkövetett korrupciós bűncselekmények százmilliárdos tételekben terhelik a magyar lakosságot és a jövőt, arra talán képesek lesznek, hogy kiderüljön Orbán rendszerének a diktatórikus rendszere, hogy kénytelen lesz látványosan és érzékelhetően elcsalni a választást, vagy ha rosszul számolnak, belefuthat egy vereségbe. Egy esélyt jelentettek a vérfürdővel szemben.
De nem képesek erre sem, kizárólag a rendszer fizetett másodhegedűseinek szerepére alkalmasak, hogy Orbán fasiszta diktatúrájának farvizén megéljenek és eljátsszák a rájuk kiosztott szerepet. A fanatikus hívek gondolkodásra képtelen kemény magja tíz éve hazudja velük együtt, hogy tisztesség, morális tartás, elvek és áldozatvállalás nélkül is le lehet győzni egy diktatúrát, amely elcsalja a választást már a szavazás előtt. Aki pedig bármilyen mércét állít eléjük, azt azonnal Orbán és a Fidesz lefizetett ügynökének nevezik. Mondják ezt Tóth Csabával a háttérben, és az ő védelmében.
A Tóth Csaba-Hadházy Ákos csere a viszonylag távolságtartó 444.hu oldalán is nyílt felháborodást keltett, amiről „Átlépni a vörös vonalon” címmel jelent meg cikk. Átléptek a vörös vonalon. Hacsak nem mindig is a vörös vonal túloldalán álltak. Csak mi szeretjük ezen az oldalon látni őket, de soha nem tanulunk belőle, amikor kiderül, hogy nem így van.
