Ennél az ideológiai zűrzavarnál talán még az is jobb volt, amikor a kommunista bányászváros adta az MSZMP KB utánpótlását, mert Tatabánya a pogány Turul-emlékmű után keresztet is állított. A kereszt ráadásul nem a kereszténység megváltójára emlékezik, hanem az eucharisztikus kongresszusról. Az áhítat tárgya maga az áhitat, önmagára emlékezik az egyház, amely bálványai sorát az eucharisztikus rendezvénnyel is szaporította. Kereszténységnek álcázott antikrisztusi bálványimádás a kommunista fészekben, amely fölé a pogány Turul terjeszti ki a szárnyait – gratulálunk!
Nincs is annál szebb, amikor egy közösségnek ennyire nincs identitástudata, és azt sem tudja, hogy kicsoda. Tatabánya régi városzrészeit (Bánhida és Alsógalla, ahol „tűz ütött ki, hollári, hollári, ho”) nem számítva, a városnak nincs őslakossága. A bányászat az ország minden részből vonzotta az embereket, és panelházakból megépült egy szocialista nagyváros, a kommunista rendszer erős bástyája. A szedett-vedett lakosság többsége kétkezi munkás volt, így a munkásosztály élcsapatának, a pártnak fellegvára, s a legnagyobb teljesítménye, hogy lenyomta a klerikális Esztergomot.
Esztergom mindenben az ellentéte Tatabányának. Nagy polgári hagyományokkal, nagy történelmi múlttal, erős értelmiséggel és a katolikus egyház központjával a rendszer szimbolikus ellensége. Tatabánya megyeközpontként demonstrálta a munkásosztály fölényét a klerikális-polgári csökevénynek számító Esztergommal szemben, megvonva Esztergomtól mindent, ami a normális élethez kellett volna, hogy ez a történelmi, királyi város régi fényében ragyogjon. Tatabánya elszívott minden életerőt, meghagyva az ellenkultúra bensőséges örömét Esztergomnak.
A NER azonban elérte Tatabányát is, az álkeresztény ideológiai bigottság immár nevezetessé is tette a várost: ők állították az első emlékművet az eucharisztikus kongresszusnak, amit elterjeszthet a hamis pátoszra közismerten fogékony katolikus egyház, az 1938-as év utáni atmoszférát felidézve. Szent lesz majd a kongresszus, minden településen állítanak neki egy keresztet vagy más emléket, kitalálják majd, miért volt a giccses dögunalom korszakos jelentőségű. Hacsak azért nem, mert itt járt az első keresztény katolikus pápa, aki jól lepofozta az orbánista magyar katolikus püspököket.
Dermesztő látni a keresztavatás képeit, ahogy meglett felnőtt emberek vallásos áhítatban hányják magukra a keresztet, és ha megkérdeznék őket, hogy most kit vagy mit imádnak ilyen szorgosan, nem nagyon tudnák megmondani. De meghatódnak, és készek lennének meghalni is, a semmiért. Hiába, Isten legnagyobb ellensége mindig a vallás volt.